Fontos előrebocsátanom, hogy nem, 2007-ben, amikor felvettük a hitelt, nem voltunk sem meggondolatlanok, sem felelőtlenek; nem bárgyú tudatlanság, s nem is mohó parazitizmus vezetett. Csak a szükség és a bizakodás. Amiből mára, hogy megkaptuk a Nagy Adósmentő Levelet, csak a szükség maradt.

Akkoriban adósságunk nem volt, volt viszont jónak tűnő állásunk, néhány gyermekünk, meg egy nagyon felújítandó, 200 éves házunk. És erre a helyzetre mindenki azt mondta, hogy hitel. Azt mondtuk mi is, Edit meg én. A hitel önmagában nem rossz dolog, egyidős a civilizációval, még a modern változatait is túl lehet élni. Kilencmilliót vettünk fel, évi 6,7 százalékos kamattal, havi hatvan-valahány ezres törlesztővel. Ha keményen dolgozó kisember vagy, az élet bizony hullámvasút, de úgy gondoltuk, ennyit ezért mindig ki fogunk bírni.

Ennyit tényleg bírtunk volna egyébként.

Azóta sokat gondolok arra, mi lett volna velünk hitel nélkül. Hát olyan két éven belül megrogyott volna a fal a beázástól, tönkrement volna a fűtés meg a villany, és ránk szakadt volna a tető. Így viszont a hitel szakadt ránk; nem is olyan sokára havi százhúsz körül csengettünk, ami csak jóval később, az árfolyamgát hatására apadt 91 ezerre, a fene tudja, miféle valós szolgáltatást takaró 12 500 Ft-os adminisztrációs díjjal együtt. (Képzelem, mit össze adminisztrálnak ezért az összegért.)

Egyszer fordult elő, hogy csúsztunk a fizetéssel. Egy hetet. Azonnal jött a levél, de nem ám ilyen tekervényes és apróbetűs, mint a mostani, hanem szikár, tőmondatos, hogy a hülye is értse. Arról szólt az a levél, hogy egyoldalú szerződésszegést követtünk el, aminek következtében a szerződést semmisnek kell tekinteni. Tehát, ha további egy héten belül nem fizetünk, az egész hátralevő összeg (plusz kötbér) egyben lesz esedékes a jövő hónapra. Ha pedig azt sem fizetjük ki, jönnek és elveszik a (felújított) házunkat. Ja, a hátralevő összeg (a kamatok nélküli, ún. törzstőke) akkor, mikor már csaknem hét éve nyögtük a törlesztéseket, magasabb volt, mint amennyit fölvettünk annak idején.

Ez azért csüggesztő is lehet akár, nem?

Mindenesetre rohantunk a fiókba, fizettünk, és mi kértünk elnézést.

Szóval most, 2015 tavaszán nagyon vártuk ezt a banki papírt. Számolgattunk, istenem, majdnem kétmillióval jönnek... te, lehet, hogy ki is fizetik? Ja, nem, csak leírják majd a tartozásból. Meg csökkenni fog a törlesztő, nem is kicsit. Figyeltük a híreket: van, akinek a felével csökken, de negyedével biztosan.

Amikor pedig megjött ez az átkozott papír, legszívesebben apró fecnikre téptem volna. Mert az áll benne, hogy igen, tisztességtelen és jogtalan volt a bank, csakugyan majdnem kétmillióval jön, de hogy hová és kinek, az nem derül ki, mert a havi fizetendő mindössze kettőezer, ismétlem, kettőezer forinttal lesz kevesebb, a futamidőt pedig kitolták összesen hat évvel, 2028-ig. Amikor, ahogy elnézem, nagyjából újra is kezdhetjük a házunk felújítását, ha megérjük egyáltalán.

Most már csak azt nem értem: ha egyszer hivatalosan bizonylatolva vagyon, hogy a bank átvert majdnem kétmillióval („tisztességtelenül felszámított összeg”, így szerepel a papíron), és ukmukfukk kitolja a futamidőmet, az miért nem egyoldalú szerződésszegés, aminek következtében az egészet semmisnek kell tekinteni? És akkor én miért nem mondhatom, hogy vissza a babaruhát (plusz kötbér), különben lefoglalom az ATM-automatát? És: ha egy bank egy hónapban egy kattintásért 12 500 Ft-ot számolhat fel, akkor egy ügyfél, aki „fáradjon be kirendeltségünkre” még néhány százszor, meg tárgyaljon és ügyvédezzen meg papírozzon a végetlenségig a bank miatt, mennyi adminisztrációs költséget számolhat fel? Mi?

Tudjátok, mit tartanék tisztességesnek?

Én az elmúlt években kifizettem közel kilencmilliót, vagyis kábé annyit, amennyit fölvettem. Legszívesebben azt mondanám: itt fejezzük be! Ja, hogy a kamat? Kedves bank, az annak kontraktusnak lett volna része, amit te rúgtál föl, nem én. Nézd, a majdnem kétmilliót, amivel átvertél, tekintsd kamatnak. Hogy nem így számolunk? Tudod mit, én így számolok. Majd megküldöm egy négyoldalas kimutatásban. „Sajnálattal értesítem”, így fog kezdődni. És a hét év rettegésért, gyomoridegért, kiszolgáltatottságért és megaláztatásért nem kérek egy petákot se. Mi, hogy így tönkre fogsz menni? Kétségtelen, de maradjunk a viszonosság elvénél: pont annyira érdekel engem a sorsod, mint téged az enyém.

Úgyhogy csá, Kedves Bank!

(Disclaimer: Persze, tudom, a dolog nem egészen így működik. Úgy viszont igen, hogy villámsebesen átmegyek egy másikhoz, amelyik legalább egy fikarcnyit méltányosabb.)