A tegnapi brit választás után többen ismét rácsodálkoztak az ottani választási rendszer aránytalanságára, a győztes mindent visz elvére. Fölismerésüket nyomban közzé is tették, mégpedig azzal a fölütéssel, hogy lám-lám, a világ egyik legrégebbi demokráciája sem különb a magyarnál, hisz amott a szavazatok 37%-ával meg lehet szerezni a parlamenti helyek 51%-át, míg nálunk 45%-kal 66%-ot lehet elérni. Arról nem is beszélve – mondják –, hogy ott a Skót Nemzeti Párt másfél millió szavazattal 56 mandátumhoz jut, míg a függetlenségiek közel négymillió vokssal csak egyhez.

Nesze nektek, diktatúrázók – teszik hozzá. A bérrettegőzés ezúttal elmaradt.

Az összehasonlító választáselmélet újdonsült szakértői néhány apróságról elfelejtkeznek. Az ő figyelmükbe ajánlom a következőket:

1. Van némi különbség aközött, hogy egy évszázadok óta fönnálló rendszert nem változtatok meg, és aközött, hogy mindenféle szerves előzmény nélküli szisztémát, mindenkit lesöpörve áterőszakolok.
2. Szintén úgynevezett különbség, hogy a magyar választási rendszert nem a győztesre szabták, hanem a Fideszre. Már ameddig a jogalkotó előrelátott, tehát a tavalyi országgyűlési választásig, merthogy a kormánypártok fölszívódásával az egész választási gányolás kedvezhet még a Jobbiknak is, és akkor a baloldali ellenzéknek ásott csapdába az egész ország esik bele, de addig is itt marad nekünk 93 ezer négyzetkilométer totális gerrymandering.
3. Továbbá a Fidesz demokráciafölfogásával szembeni kifogásoknak csupán egyetlen eleme volt a választási rendszert érintő bírálat. Hasonlóan a médiatörvény körüli meddő vitákhoz, nincs értelme részekre bontani azt, ami a maga teljességében mutatja meg magát, mert nemzetközi példát szinte minden intézményre, szabályra találhatunk, csak éppen a szabályok összessége tér el a nyugati világ bevett normáitól. Az állampolgári részvételt, a közügyekbe való beleszólás lehetőségét nem önmagában a választási rendszer korlátozza, hanem az a környezet, amelynek a választási jog maga is része. Így a teljességgel torz nyilvánosság, benne a csodálatos közszolgálati csatornákkal vagy a szélsőségesen befolyásolt hirdetési piaccal. A helyi hatalmasságok kontrollnélkülisége, a nekik alávetettek megfélemlíthetősége, kihasználhatósága. A jogérvényesítés pártossága, a jogi felülvizsgálat szelektív kikényszeríthetősége, és így tovább.
4. Az előbbihez hasonlóan az Egyesült Királyság választási rendszerét sem érdemes önmagában nézni, hanem a teljes közjogi berendezkedésben és az íratlan, de élő normák rendjében kell vizsgálni. Ugyanis – a bármilyen lüke módon is létrejövő – államhatalommal szemben,  vagy mellett szintén évszázados intézmények képezik még részét közéletüknek, az uralkodói tekintélytől a precedensjog hatásán át a helyi tanácsokig és rókavadász egyletekig. Egy brit polgárnak nem kell attól tartania, hogy egy egyharmados támogatottságú kormánytöbbség bármit megtehet országával.
5. Végül az előző mondat rávilágított arra is, hogy mi az, ami leginkább hiányzik mifelénk egy polgári demokrácia üzemszerű működéséhez. A polgárok leginkább. Olyan emberek, akik nem azt lesik minden esetben, hogy máshol mi a szar, ami mentségül szolgál imbecillis viszonyainkra, hanem hogy akad-e valahol jó, amit követni lehet.