A házelnök anyázós-unokázós beszédének árnyékában elhangzott egy bordarepesztően mellbevágó miniszterelnöki szónoklat is. A kormányfő-pártelnök többek között azt mondta, „az európai szellem és az ő emberei ma felszínes és másodlagos dolgokban hisznek: emberi jogokban, haladásban, nyitottságban, újfajta családokban, toleranciában. Ezek szép és kedves dolgok, de valójában másodlagosak, mert csak származékok. Igen, Európa ma hisz a másodlagos dolgokban, de nem hisz abban, ahonnan és amiből ezek a dolgok származnak. Nem hisz a kereszténységben, nem hisz a józan észben, nem hisz a katonai erényekben, és nem hisz a nemzeti büszkeségben.”

Ez azért megérdemelt volna egy árnyalattal bővebb kifejtést…

Addig még rendben volna, hogy a tolerancia és az emberi jogok a kereszténységből (is) erednek, még ha ettől nem is válnak „felszínessé”. Hisz a kereszténység meg a zsidó vallásból (is) ered, amaz még korábbi elképzelésekre megy vissza, mégsem mondható egyik sem felszínesnek. De az már végképp talány, hogy melyik katonai erényből eredhet a nyitottság és tolerancia? A nemzeti büszkeségből is inkább következik ezek ellentéte: a bezárkózás és türelmetlenség. És a különféle elsődlegesnek mondott elvek hogyan illeszthetők egymáshoz? Hogyan kapcsolható a kereszténység a katonai erényekhez inkább, mint a „felszínes” toleranciához? Ez a feladvány csak akkor oldható meg, ha végképp önmaguk ellentétébe fordítjuk a fogalmakat, és katonai erénynek nevezzük ki az ellenség szeretetét, a másik orca odatartását, és nemzeti büszkeségnek a keresztényi alázatot.

A szónok különösen fontosnak tartja a józan észt, melyet a mai Európai Egyesült Államokat deliráló látszólag „komoly emberek” semmibe vesznek, akárcsak régen, amikor hasonlóan „komoly emberek komoly arccal, a morális felsőbbrendűség biztos tudatában könyvtárnyi irodalmat írtak össze” az osztályharc-elméletről. Nos, azoknak a Marxba gabalyodott komoly embereknek a fő érvei és értékei éppen az ő mai értékeivel vágtak egybe. Éppen ugyanúgy ágáltak az emberi jogok, a tolerancia, a nyitottság mint felszínes, megmosolyogtató értékek ellen, „a józan ész” nevében, mint most ő. Azt mondták, lám, az álságosan toleráns jogállamok bénultan nézik, ahogy világválságok dúlják a kontinenst. A régi, nevetséges liberális dogmákkal szakító bátor, karakán, határozott józan ész ehelyett azt diktálja, hogy a gazdagoktól jól elvegyük, ami az övék, és szétosszuk, a piacot pedig üstöllést szüntessük meg, és mindent racionálisan tervezzünk meg, osszunk szét. Ehhez persze félre kell söpörni a felszínes és kacagtató „emberi jogokat” és álszent „toleranciát”, amin a liberális széplelkek szerelmesen csüggnek, hisz józan ésszel belátható, hogy erőszak és harc nélkül nem lehet megoldást lelni. Az erőszak és harc bátor vállalása régi katonai erény; másodállásban mindenféle diktatúra hivatkozási kedvenckéje.

Hiszen a józan észre, katonai erényekre és nemzeti büszkeségre mint elsődleges értékekre hivatkoztak a nemzetiszocialisták is: szerintük ezekkel ellentétes a bénult és beteges jogállam, mely „toleránsan” tudomásul veszi az aláírt nemzetközi szerződéseket, meghagyja a nemzet vérét szívó kártékony elemek vagyonát, emberi jogait, miközben a böcsületes német ember munka nélkül tengődik. A kártékonyakkal szemben természetesen a józan ész parancsa felfüggeszteni a toleranciát, és megvonni tőlük az emberi jogokat, hiszen csak a vak nem látja, hogy ha nem tennék, akkor azt a jók sínylenék meg. Ahogy a mai szónok mondta, éppen úgy gondolták ők is (még a használt kifejezés is tetszett volna nekik): „ökölszabály” a szakítás a lejárt liberális korszak értékeivel.

Nem árt emlékezni, hogy mind a nácik, mind a kommunisták a józanságra, az észre, a nemzeti (és osztály) büszkeségre, illetve a katonai erényekre hivatkozva a totális őrületet hozták el, szétzilálva és katasztrófába sodorva saját társadalmukat. A rendet pedig a kigúnyolt „felszínes” és „másodlagos” értékekre, a toleranciára, az emberi jogokra, nyitottságra alapozva állította vissza Európa.

Legalábbis egyelőre…