Az új Munka törvénykönyve szerint a jövő nyári szezonban már a pincér, pizzafutár, sőt, semmilyen munkavállaló sem fogadhat el borravalót - kivéve, ha a munkáltató ehhez előzetesen hozzájárul. Nos, én jövő nyártól bűnbe viszem ezeket a szerencsétleneket.

Eget verő ostobaság volt az az öt évvel ezelőtti ötlet is, mely kötelező, maximum 15 százalékos szervizdíj feltüntetésére kötelezte volna az éttermeket. Meg is bukott seperc alatt. Ez a döntés viszont a másik véglet, még nagyobb ostobaság, és ugyanaz az alapja: a kedvenc nagyvállalkozójával lobbivacsorán diskuráló politikus dombornyomott kártyáját előkapva ráeszmélt, hogy de hiszen ezeknek a pincéreknek túl jó dolguk van. Kapnak pénzt "csak úgy". Innen még le lehet csípni, be lehet szedni, meg lehet fogni-szorítani.

Igen, a vendéglátásban ma is sok a kiskapu, a homályos, adóügyileg szürkezónába tartozó gyakorlat - de itt nem a borravaló nagyságrendje és az általa okozott kár, hanem például a zárjegymentes alkoholok betöltése, a "lepapírozott", bizonytalan eredetű nyersanyagok, a fogyasztás "melléütése", a pénztárgép melletti kis számológépbe pötyögése a mérvadó.

Tény az is, hogy Magyarországon hülye gyakorlat alakult ki a borravalóval kapcsolatban; harminc perces spéttel érkező, fél heréjét az asztal sarkára helyező, flegma, modortalan alakok is elvárják. De a tényleg kedves, készséges, segítőkész munkaerőnek miért ne adhatnék plusz pénzt? Miért ne fogadhatná el? Főleg úgy, hogy az éttermi borravalót a pincér nem a zsebébe tömi, hanem megy a közösbe, amit műszak végén előre meghatározott szempontok alapján szétdobnak.

És azt se felejtsük el, hogy itt nem csak a drága, belvárosi éttermek alkalmazottairól beszélünk. Miközben Magyarországon a munkanélkülieknek semmire se jó szakmákat oktatunk, falvanként harminckét kosárfonóval és negyvennyolc sportmasszőrrel, közben a piac kialakította a maga megoldását e réteg számára - csak a hatalom nem veszi észre a pizzafutárok és társaik társadalmát. A csórót, akinek nincs szakmája-tapasztalata mást csinálni, de fel tud ülni a robogóra, és ki tudja hozni a sonkás-sajtost. Ha mindezt gyorsan és kedvesen teszi, nehogy már ne tolhassak oda egy plusz kétszázast a végösszegre!

Annyiban persze semmi meglepő nincs a dologban, hogy a jelenlegi kormány pont ezzel a réteggel szeret izmozni. Kinyírni a szakszervezeteit, szűkíteni a jogait, rápakolni a közteherviselés oroszlánrészét. Ezzel a húzással pedig egy szabad kártyát ad a mindenkori munkáltató kezébe: egy elbocsátáshoz csak annyi kell majd, hogy a pincér nem tiltakozott elég erőteljesen, amikor a végösszeget a vendég fel akarta kerekíteni. Bezzeg a hálapénz! Ott szépen végiggondolták, miként tartható fenn az a gyakorlat, hogy egy közpénzekből finanszírozott, állami szolgáltatás igénybevételéhez sok esetben (pl. gyerekszülés) le kell fizetni az orvost. A kórházigazgató majd kiad egy jóváhagyást "ajándék elfogadásáról", ez utána még béren kívüli juttatásként sem jelenik meg az adminisztrációban. Holott a pizzafutárnak adott pár száz forinttal szemben tíz- , sőt százezrekről beszélünk, és nem egy magánvállalkozásról, hanem egy állami (ingyenes, általános, haha) szolgáltatásról.

Én viszont, kedves pincérek, pizzafutárok, egyéb munkavállalók, jövő nyártól a bűn útjára lépek, és ha úgy gondolom, hogy megérdemlitek, igenis fogok borravalót adni. De legalább jóllakottan visz majd el a rendőr.