Schmitt Pál köztársasági elnök lemondott. Hosszasan mentegette magát, amiből megint csak az derült ki, hogy még mindig fogalma sincs arról, hogy a mi a baj a dolgozatával, és azzal, hogy őt emiatt "támadás" érte. Áldozatnak próbálta magát beállítani, a jobber paranoia szokásos eszköztárából előrángatott fordulataival. De végül lemondott.

Érzéseink kettősek. Egyrészt - nagyobbrészt - örülünk: 23 év alatt először fordul elő, hogy vezető politikusok közül végre valaki hajlandó lemondani, azok után, hogy kiderült: hazudott, lopott, pufajkás volt, SZT-tiszt volt. Ezzel együtt annak is örülünk, hogy a közvélemény és a tudományos élet jelentős része képes volt végre pártállástól függetlenül megnyilatkozni ez ügyben, és mellébeszélés, politikai maszatolás helyett kimondani a nyilvánvalót. Ez így lenne normális.

Másrészt - kisebb részt - az ellenzéki fejjel gondolkodó énünk úgy érzi, a Fidesz, azért a minőségű politikáért, amit művel, megérdemelte volna, hogy a le nem mondó Schmitt Pál ugyanúgy a nyakukra rohadjon, mint ahogy az MSZP-t és az SZDSZ-t a mélybe húzta az őszödi beszéd után Gyurcsány Ferenc. Mindenesetre jó, hogy így alakult. Testvérlapunknak, a hvg.hu-nak pedig gratulálunk. Az sem túl gyakori, hogy a sajtó képes beteljesíteni a közélet és a politika feletti ellenőrző feladatát. Hát most sikerült.

Schmitt Páltól pedig hadd búcsúzzunk a Fidesz-rendezvények egyik kedvenc fellépőjével. Kívánjuk neki, minden gúnytól mentesen, hogy összejöjjön a PhD-dolgozata, és ő is megízlelhesse a protekció, csapattársak, politikai játszmák és egyéb doppingszerek nélküli siker ízét.