Seres László
Seres László

Azt állítani, hogy valakinek önmagában a származása miatt lenne az élete veszélyben, sőt, a hatóságok részéről, meg hogy közel a polgárháború, meg hogy a magyar titkosszolgálat "elkaphatja" őt Kanadában, enyhén szólva igen hajmeresztő.

Biztonságos? – tudakolja a kínzásra készülő náci fogorvos a rettegő Dustin Hoffmantól a Maraton életre-halálra című zseniális filmben, amikor Hoffmannak – a nézővel együtt – fogalma sincs arról, mit akar az orvos tudni, csak abban biztos, hogy rettenetesen fél. Biztonságos? – kérdezhetik hónapok óta hitetlenkedő, rettenetesen félő, kivándorolt magyar romák a kanadai hatóságoktól, amióta Magyarország 2012 végén felkerült az úgynevezett "biztonságos" országok 27-es listájára, ahonnan "normális esetben nem érkezhetnének menekültek, hiszen általában betartják a jogállamiság szabályait és érvényesítik a jogi garanciákat." Amit reméljük komolyan gondolnak, mert viccnek durva lenne.

A sok ezer valóban vagy csak idézőjelben üldözött, esetleg konkrét emberkereskedők által kiszervezett rejtett erőforrással együtt aggódhat most menekültstátusáért az egyik legismertebb volt szószólójuk, aki jó másfél éve vár ügye elbírálására. Mohácsi Viktóriának azonban sürgősen abba kellene hagynia a nyílt színi hazudozást saját ügyéről és Magyarországról, mert ezzel kizárólag azoknak a hazai romáknak árt, akik merő kalandvágyból úgy döntöttek, itthon maradnak.

A helyzet épp elég súlyos, semmi szükség még hazudni is róla.

Pontosítás

A hvg.hu június 20-án megjelent, "Elhalasztják Mohácsi Viktória menedékkérelmi ügyét" c. cikkében pontatlanul fordítottuk a Reuters tudósításának egy mondatát. Mohácsi "...azt állítja, hogy roma származása miatt gyülőletcsoportok üldöztetésének lenne kitéve, ha visszatérne Magyarországra" - írtuk, holott a hivatkozott cikk állítása: "a roma származású Mohácsi azt állítja, hogy ha visszatérne Magyarországra, gyűlöletcsoportok veszélyeztetnék és üldöznék a hatóságok." Pontatlanul használta az idézetet jún. 21-i, "Mohácsi Viktoria tündökése és bukása" c. publicisztikánk is ("roma származása miatt gyülőletcsoportok, sőt, a hatóságok üldöztetésének lenne kitéve, ha visszatérne Magyarországra"). A hibákért elnézést kérünk.

Kanadán ne akadjunk ki: a világ egyik legszabadabb országa teljes joggal védi szociális és egészségügyi rendszerét az abúzustól, a politikai menekülésnek eladott nettó gazdasági haszonleséstől, a városaikban kialakult közbiztonsági kihívástól. A migráció alapjog, de a gazdasági migránsokat a köz pénzén ellátni és elhelyezni nem az. Bárhol a világon szerencsét próbálni, új életet kezdeni, a demotiváló óhaza után máshol szorgos, kreatív gazdasági tevékenységbe fogni természetesen alapjog, de politikai üldöztetést hazudni, a befogadó nemzet jóléti intézményeire apellálni nem az.

Szórakoztató volt látni, ahogy Miskolc és fél BAZ megye kikérte magának, hogy Kanada preventív céllal óriásplakát-kampányba kezdett az alaptalan menedékkérés visszaszorítására, a miheztartás végett; hát hogy jönnek ezek ahhoz, hogy elvegyék a cigányaink kedvét a távozástól? Hát úgy jöttek ehhez, hogy Magyarországról "több menedékkérelem érkezik, mint például Szíriából, Irakból, Afganisztánból, Afrikából és Dél-Amerikából összesen". Ami persze nem véletlen, de nyilván egyszerűbb fasizmust kiáltani, mint felfejteni bonyolult szociális hátrányokat, évtizedes oktatási és munkaügyi anomáliákat, önkormányzati kirekesztést.

Nem irigylem az ottawai döntéshozókat: ha a következő hetekben úgy határoznak, hogy egy magyarországi prominens jogvédőt, korábban sikeres miniszteri biztost, ex-EP-képviselőt politikai menekültként fogadnak be, akkor a) azzal hitelt adnak nem éppen hiteles érveinek, b) érdekes üzenetet küldenek az Európai Uniónak is, hogy ilyen megtörténhet, c) biankó csekket állítanak ki az összes magyarországi romának: gyertek csak, hiszen az összes problémátok egy okra vezethető vissza, és az a bőrszín alapján történő megkülönböztetés, a szervezett politikai üldöztetés.

Nyilvánvalóan saját ügyének előmozdítása érdekében Mohácsi Viktória az elmúlt hetekben-hónapokban egyebek mellett a következőket nyilatkozta a CBC kanadai közszolgálati tévének és a Reutersnek (magyarul itt):

- "roma származása miatt gyülőletcsoportok, sőt, a hatóságok üldöztetésének lenne kitéve, ha visszatérne Magyarországra";

- "Magyarország nagyon közel van a polgárháborúhoz. De az biztos, hogy a mi népünk áll majd a vesztesek oldalán, mert nincsen pénzünk és nincsenek fegyvereink";

- "az előző szocialista kormány úgy döntött, hogy eltitkolja a romagyilkosságokkal kapcsolatos információkat. Ez az információ – ha egyszer a nyilvánosság elé kerülne – a gyilkosságokhoz köthetne egy-egy állami tisztviselőt";

- "e bűncselekmény-sorozattal összefüggő információi miatt veszélyben van, és 15 év börtönt kockáztatna, ha ezekről az ügyekről beszélne";

- "Miközben biztonságban érzem magamat Kanadában, nagyon jól tudom, hogy a magyar titkosszolgálat hosszú karja itt Kanadában is elkaphat. De nem akarom, hogy esetleg a népem, vagy édesanyám és mások is a gyilkosok áldozatai legyenek."

Magyarország természetesen igencsak távol áll attól, hogy akár a romák, akár a többségi társadalom számára jogi vagy gazdasági értelemben "biztonságosnak" nevezhessük. (Egyébként még a kormányzat is abból indul ki, hogy úgy félmillió polgártársunk hagyta el az országot az elmúlt években, már régen nemcsak az orvosok meg a nővérek, romák és nem romák.) Véletlenül se védjük meg a kormányzat álságos "felzárkóztató" retorikáját, amely mögé bújva simán elnéz önkormányzati, egyházi iskolákban szegregációs helyzeteket. És persze véletlenül se becsüljük le a rasszista gyűlöletcsoportok on- és offline ténykedését.

Azt állítani azonban, hogy valakinek önmagában a származása miatt lenne az élete veszélyben, sőt, a hatóságok részéről, meg hogy közel a polgárháború, meg hogy a magyar titkosszolgálat "elkaphatja" őt Kanadában, enyhén szólva igen hajmeresztő.

A romagyilkosságok valószínűsíthető elkövetői, akik 2008/2009-ben hat embert, köztük egy menekülő kisfiút megöltek, a napokban hallhatják majd az (egyelőre független) bíróság méltó ítéletet – olyan hatóság azonban ma Magyarországon nincs, amelyik Mohácsi Viktóriát azért üldözné, mert cigány. Ha Mohácsi ehhez a narratívához ragaszkodik, azt a reputációját játszhatja el, amit például éppen a tatárszentgyörgyi gyilkosság fáradhatatlan tényfeltárójaként szerzett.

Mohácsi félelmének alapja az a – valószínűleg jórészt alaptalanul – 80 évre titkosított jelentés a romagyilkosságokról, amely a gyilkosokat szerinte összefüggésbe hozza "néhány állami tisztségviselővel", és mivel neki fontos információi vannak erről a dokumentumról, ezért 15 évet is kaphatna, ha beszélne. Ezt azonban a parlament Nemzetbiztonsági Bizottságának volt szabad demokrata tagja, Gulyás József többször megcáfolta.

"A cigánygyilkosságok felderítése közben egyes állami szervek valóban követtek el hibákat, ám azokból nem vonhatók le az általa említett következtetések" – idézte őt a Magyar Nemzet tavaly decemberben. Ezt erősítette meg a volt politikus a napokban a Reutersnek nyilatkozva is, hozzátéve: "Soha nem mondtam neki olyat, hogy a hatóságok részt vettek volna az eseményekben. Egyetértek abban, hogy a romáknak nem könnyű Magyarországon élni, de költői túlzás, hogy azt állítja, veszélyben lenne az élete Magyarországon."

Mohácsi története megközelítőleg sem hasonlítható volt munkatársa, Radics József esetéhez, aki szintén Kanadában próbált menekültként szerencsét, öt éven át. Mint az a Népszabadságnak adott szerény, méltóságteljes interjújából szinte mellékesen kiderül, elég nyomós oka volt elmenni innen: elgázolták a családját Budapesten. "A hatéves kislányom meghalt. Két másik gyermekemnek eltört a térde. A feleségem olyan sérüléseket szenvedett, hogy tizenkilenc hónapig nem bírt lábra állni. A gyerekek féltek kimozdulni. A házban csak mi voltunk cigányok. A kisebb gyerekeimre ráengedték a pitbull kutyát. Folyton az járt az eszemben, még hány gyermekemet kell elveszítenem." Ezzel együtt Radics József úgy döntött, hazajön.

Azt az egyet ugye nem mondhatjuk, hogy a szabadságot választotta.

Legyen HVG pártoló tag!

Köszönjük a több mint 4000 tagnak és támogatónak, akik idáig 45 millió forinttal segítették munkánkat.
2019-ben is olyan exkluzív sztorikat fogunk olvasóinknak bemutatni, mint tavaly a kamupártok pénzlenyúlásai, Lázár János bécsi videójának háttere vagy a szlovákiai újságírógyilkosság magyarországi szálai.
Ha önnek is fontos a minőségi újságírás, csatlakozzon!
Köszönjük a több mint 4000 tagnak és támogatónak, akik idáig 45 millió forinttal segítették munkánkat.
2019-ben is olyan exkluzív sztorikat fogunk olvasóinknak bemutatni, mint tavaly a kamupártok pénzlenyúlásai, Lázár János bécsi videójának háttere vagy a szlovákiai újságírógyilkosság magyarországi szálai.
Ha önnek is fontos a minőségi újságírás, csatlakozzon!
OLAF-ügyek: Polt Pétert raportra hívják az Európai Parlamentbe

OLAF-ügyek: Polt Pétert raportra hívják az Európai Parlamentbe

A családi vagyonok könnyebb kezelését tárgyalja a parlament

A családi vagyonok könnyebb kezelését tárgyalja a parlament

Brüsszel még keresi a fogást a kormánypárti médiaholdingon

Brüsszel még keresi a fogást a kormánypárti médiaholdingon

Imádja, ha imádják: ilyenek az érzelmi kizsákmányolók

Imádja, ha imádják: ilyenek az érzelmi kizsákmányolók

Idén is jönnek a Soros-plakátok

Idén is jönnek a Soros-plakátok

Hivatalos: Tesla-kereskedés nyílik Budapesten

Hivatalos: Tesla-kereskedés nyílik Budapesten