"Én hazajöttem, de éppen azt a célt tűztem ki magam elé, hogy Magyarországot, ha törik, ha szakad, olyan országgá tegyük, ahová haza lehet jönni" – mutatott utat a jövő generációi számára a miniszterelnök, hozzátéve, ő azért dolgozik, hogy "magyarnak lenni ne csak felemelő érzés, de kifizetődő dolog is legyen a következő évtizedekben." Már nyilván azoknak, akik maradnak, hogy megtalálják helyüket a hazában. Eddig ugyanis teljesen felfoghatatlan okból úgy félmillió polgártársunk döntött úgy, hogy inkább Londonban meg a németeknél próbálja ki ezt a felemelő és kifizetődő dolgot.

Orbán Viktor az elmúlt hetekben számos példát mutatott arra nézvést, hogyan is dolgozik ő azon, hogy magyarnak lenni felemelő érzés és egyben kifizetődő is legyen (Gábriel-szobor, Kerényi-féle szerkesztőségi ülés, paktum az oroszokkal), de nézhetjük akár a NER teljes eddigi, összefüggéséből nem kiragadott, négyéves teljesítményét is (közoktatás szétverése, befektetők elkergetése, multik és bankok elleni hadviselés, plázastop, trafik- és földügyi korrupció). Mégis mire számít ez az ember? Milyen Magyarországot szán ő nekünk?

A jövő elkezdődött, de mivel nem mindannyiunkat terveztek bele, a minimum az, hogy mély megértéssel viseltetünk azok iránt, akik nem hajlandóak tovább itthon önfeláldozni, másoknak nyugdíjat produkálni, és inkább a szabadságot választják. Már amíg az unióban az van.

*

Európa több országában ugyanis meghúzták a vészféket, és lényegében kiiktatnák a négy alapvető szabadságból azt, amelyik garantálja, hogy mindenki csak úgy simán utazgathat, munkát vállalgathat, jövőt tervezgethet a családjával. Migrációs pánik tört ki a briteknél, "aki csal, az repül" – hangoztatja a német CSU, Svájc megvonta a szociális támogatást a munkát keresőktől, a francia szocialista kormány pedig olyan iramban rakja fel a bukaresti járatokra a roma családokat, ahogy azt Sarkozyék soha nem merték volna. A riogatás persze erősen eltúlozva, erősen belpolitikai okokból történik – de nem is minden alap nélkül.

Január óta ugyanis a román és a bolgár munkavállalók is szabadon léphetnek be az uniós munkaerőpiacra, és bár a populista pánikkeltés dacára még nem jöttek tömegével (lásd a londoni reptereken hiába várakozó tévéstábokat), azért eddig is elég sok tapasztalat gyűlt össze róluk ahhoz, hogy tartsanak tőlük. Már azoktól, akik kivonják magukat a hangzatos, pol. korrekt "a bevándorlók csak gazdagítanak minket" szöveg alól, és az otthoni mélyszegénységből, szociális gettókból jőve egyenesen beköltöznek az új, nyugati panelgettókba, elképesztő állapotokat létrehozva és konzerválva. A "szociálturisták" túlnyomó többsége szakképzetlen roma, esélyük nincs a nyugati munkaerőpiacon (sem), nagyon sokba kerülnek a sokszor eladósodott önkormányzatoknak, ellenben olcsó ürügyet szolgáltatnak jobbos rendteremtésre.

Nagy szerencse, hogy a jelek szerint éppen a kinti magyarokat érinti a legkevésbé a munkaerő-piaci sikertelenség vagy a "szociálturizmus" miatti visszatelepülés veszélye: mint írásainkból is kiderült, az angliai magyar jelenlét pl. kifejezetten sikersztori, de a bőkezű szociális ellátások tervezett csökkentése, a "hazai munkaerő" protekcionista védelme az ő életükre is kihathat. (Magyar romák mindeddig nem szerepeltek az európai lapok hasábjain, talán a többségi magyar társadalomhoz hasonlóan alacsony mobilitás és a kanadai szervezett kiutaztatás utáni kijózanodás tart vissza sokakat a nagy kalandtól.)

A bevándorlásról szóló új európai vitában sokszor differenciálatlanul keveredik a többségben képzett, középosztálybeli ká-európai munkakeresők ügye a képzetlen tömeg esetével, ami azért is történhet meg, mert kevés a konkrét szám, túl sok a sejtetés, becslés (a pol. korrekt jóemberek állandóan "törpe kisebbségként" beszélnek a problémás esetekről, miközben német adatok szerint a 2007 óta odavándorolt románok és bolgárok 46 százalékának egyáltalán nincs szakképzettsége). A helyzetet bonyolítja, hogy az unió vitába keveredett a tagállamokkal a folyósítandó szociális ellátásokról.

Pontosabban a baloldali magyar szociális biztos, Andor László szólt be igen nyersen a briteknek, miszerint "hisztérikusan" kezelik a bevándorlás ügyét, és könnyen Európa "utálatos" (nasty) országává válhatnak. Anyád nasty, nem mi, söpörj inkább a saját rasszista kis országod portája előtt – reagált teljes joggal a konzervatív-eurokritikus brit sajtó, Cameron miniszterelnökkel együtt kikérve magának, hogy az eurokraták szabják meg, hogyan és mire költi el adófizetői pénzét egy szuverén tagállam.

Andor megnyilvánulása azért is volt mérhetetlenül kínos, mert ugyanakkor hallgatott a bizottság enyhén szólva ellentmondásos kommunikációjáról: miközben Viviane Reding korábban még az EU-jogra hivatkozva azt hangoztatta, hogy a polgárok szabad mozgása nem jelenthet automatikus igényt a szociális ellátásokra, addig Andor László ugyanarra az EU jogra hivatkozva azt érzékelteti, hogy "diszkriminálni nem lehet", a munkanélküli bevándorlótól nem lehet megtagadni az ellátást, de a legfontosabb "a szociális juttatások uniós koordinációja" lenne. Na, még csak ez hiányzik, egy újabb lépés a szocialista tervgazdaságú Európai Egyesült Államok felé.

Az egyes európai tagállamok nagyvonalúsága, önkormányzataik anyagi helyzete a saját bizniszük, úgyhogy nem jó, ha egy brüsszeli ember elvárásokat fogalmaz meg olyan pénzek felhasználásáról, amelyhez neki nincsen köze. Ennél is fontosabb azonban, hogy nincs, nem létezhet olyan "jog", hogy nekem valami "jár", amit mások közpénzéből szeretnék fedezni.

Az eddig nagyvonalú európai államok és önkormányzatok majd valahogy megbirkóznak az ebből a mentalitásból fakadó elképesztő szociális és higiéniai helyzetekkel (lásd pl. a Ruhr-vidéki Duisburg legendás "problémaházát", ahol ezrével élnek, hangoskodnak, bűnöznek, prostituálódnak és szabadrabolnak a panelekben lakó ká-európaiak), de a feladat ugye az lenne, hogy ez a mentalitás ne terjedjen, és igenis Svájc legyen a példa: utazni, mozogni szabad, de szociális ellátás csak akkor jár, ha már volt legális munkából származó nettó befizetés az államkasszába. Most arról már nem is szólva, hogy a mélyszegénység és/vagy roma problematikát nem a befogadó, hanem a saját országnak kell kezelnie, nem exportálhatja megoldatlan szociális ügyeit Nyugatra, miközben az integrációra szánt európai szociális pénzeknek csak negyedét veszi fel és költi el (mint történik a románok és bolgárok esetében).

El lehet tehát menni, egy felvilágosult és pol. korrekt Európába, amely beszédmód akadályozza a kibeszélést, ezért inkább elfedi, ezért növeli a bajt. Joachim Gauck német államfő külön hangsúlyozta egy minapi interjújában, hogy bár csak "részleges" problémáról van szó, a politikailag korrekt nyelvezet nem akadályozhatja meg, hogy megnevezzük a bevándorlás okozta gondokat. PC-Németországban azonban egy ötfős grémium már a "szociálturizmus" szót is csúnyának és kerülendőnek tartotta, holott az pontosan leír egy több nagyváros több százezer lakosát érintő problémát.

*

Az európai be- és kivándorlás alapjáraton természetesen valóban gazdagítja a befogadó nemzeteket, és súlyosan károsítja azokat, ahonnan elmentek. A külföldön dolgozó félmilliós magyar kontingens szerepe eddig az volt, hogy segítsen kozmetikázni a hazai, khm, kormányközeli munkaerő-piaci statisztikákat, holott lehetne úgy is hozzájuk állni, hogy valóban akarjuk a hazajövetelüket. A cél valóban az, hogy "Magyarországot, ha törik, ha szakad, olyan országgá tegyük, ahová haza lehet jönni" – ehhez azonban még itthon egy-két dolgot el kell végeznünk.

Például ki kell vennünk az országot annak a kezéből, aki mindent megtesz azért, hogy Magyarország ne legyen "kifizetődő dolog" a következő évtizedekben.