Kóka János. Minden energiáját az SZDSZ újjászervezésére fordíthatja. © Stiller Ákos

A liberálisok elnökválasztásán csak paraszthajszálnyi előnnyel felülkerekedő, a „szadesz-veteránokhoz” képest homo novusnak tekinthető Kóka nem akarta, hogy minisztersége támadási felületet biztosítson pártbéli ellenlábasainak. A botrány hatóereje ugyanis a demokráciában szezonfüggő. Ami az időközi állóvízben legfeljebb szimpla koccanás, a választási küzdelem hevében imázsroncsoló totálkárrá válhat. Ha pedig az "ügyecskék" összeadódván, mennyiségből minőségbe csapnak át, attól kezdve teljesen lényegtelen, rendelkeznek-e büntetőjogilag (vagy morálisan) elítélendő valóságtartalommal.

A miniszter számításai között talán az is ott lehetett: amennyiben a tárca élén nem ő, hanem egy hozzá mérten súlytalan(abb) figura regnál, az betöltheti a villámhárító és – ha a skandalum hullámai túlcsapnak rajta – a beáldozható, csereszabatos gyalog szerepét. Kóka pedig, akár a háttérből irányítva utódját koncentrálhat a pártépítésre. S ez – visszatekintve, milyen kétséges hatékonysággal próbálta oszlatni Kóka és stábja a rájuk vetülő árnyakat – feltétlenül bölcs döntésnek tekinthető.

„Fidesz-közeli sajtóorgánumok rágalmaira nem szeretnék reagálni” – tudatta a Nap-kelte műsorában a pártelnök-miniszter. Kijelentésének másodlagos jelentéstartalma valami olyasféle lehet, hogy a balliberális újságírók nevét is tartalmazó, ötmillió alatti GKM-szerződéseket kiteregető Magyar Nemzet, vagy az egykori Kóka-üzlettársak állami megrendeléseiről író Heti Válasz elfogult, pártos jobboldali lapcsaládhoz tartoznak, ergo amit ők a kormányról írnak, az csak hazugság lehet. A mondat egyik fele helytálló, a másik nem (vagy legjobb indulattal is csak részben az). Kétségtelen, az emlegetett újságok célja a Fidesz hatalomra segítése. De ez nem jelenti, hogy minden riportjuk valótlan lenne. (Elég csak a D-209-es ügyre gondolni.) Fordított példával élve, a Népszava és 168 Óra tagadhatatlanul a jelenlegi koalíció tendenciózus médiacsatolmánya. Következik-e mindebből, hogy amit az Orbán-kabinet viselt dolgairól írtak, az utolsó szóig légből kapott? Természetesen nem. Az irányzatos sajtótermékek állításait persze ajánlott fenntartással olvasni. De mérlegelés nélkül, zsigerből elvetni éppoly hiba, mint kritikátlanul rábólintani. Minden tényállítást a maga egyediségében kell vizsgálni.

E sorok írója bajosan tudná eldönteni, van-e joghézagos törvénykerülés, netán etikadeficit a fenebb idézett kifizetésekben. Nem is kíván ez ügyben csalhatatlan ítészként fellépni. Viszont tény: ahogyan GKM az ügyet kezelte, még az is simlit feltételezhet, akiben semmiféle elfogultság nincs Kókáék irányában. Ha egy mezei állampolgár besétál a cégbíróságra, bármely vállalati dokumentációba aznap betekintést nyerhet. Akkor egy honatya miért csak kéthetes várakozás után nézheti át a minisztériumi szerződéseket? Cser-Palkovics András fideszes képviselővel ugyanis ez történt. Mindennek csak akkor van értelme, ha valóban titkolnivalót rejtenek az iratok. Vagy hiányosak. És idő(húzás) kell az alibigyártó „lepapírozáshoz”. Ha nincs semmi efféle, akkor – törvényes határidő ide vagy oda – rögvest összegereblyézem, s a politikai riválisok elé teszem őket, hogy kihúzzam a botránykígyó méregfogát. Ehelyett ziccert adnak az oppozíciójuknak, hogy még napokig célozgasson, sejtessen, híreszteljen. Mindenesetre a kommunikációs bravúrnak nemigen tekinthető ügy aligha Kóka éleslátásáról tanúskodik.

Nagyvállalkozóból politikussá avanzsálva hősünk gyakran hangoztatta, vagyonát minisztersége előtt szerezte, tehát ilyen szempontból tiszta. Ami pro forma stimmel. De Kóka cége, az Elender legzsírosabb üzlete, a Sulinet-projekt állami megrendelés volt, SZDSZ-vezette minisztérium kiírásában. Hogy mi a gond azzal, hogy egy, a szabadpiac primátusát bizonygató miniszter üzletemberként közpénzből gazdagodott meg? Jogilag egy szál se. Csak épp olyan, mint amikor nyilvánosságra kerül a hagyományos családi értékek felsőbbrendűségét prófétáló közember szeretőinek névsora. Nem büntetendő, csak gázos kicsit. Emberünk az is bizonygatja, rokonai és ismerősei nem látják előnyeit a kormányzati tisztségének. Aminek ellentmondani látszik, hogy a sógora, Lepp Gyula által ellenőrzött Meditcom Kft. a vizitdíj-automatákhoz kapcsolódó betegirányítási rendszereivel jutott szerephez. A hajdani Elender-menedzser és vitorláspartner Rácz Krisztián annak a Cardnet Zrt-nek igazgatósági tagja, amely az állami autópálya-kezelő cég (ÁAK) leszerződött elektronikus matricaárusításra – nem sokkal azután, hogy Rácz a sztrádaüzemeltető cég díjbeszedési reszortfőnöke volt. Legalábbis erről tudósít a Heti Válasz, amellyel szemben Kóka – igaz, csak első fokon – más írással kapcsolatban pert vesztett.

Persze a relatíve alacsony példányszámú (ráadásul szinte csak Fidesz-szimpatizánsok által járatott, belpolitikailag motivált) heti-és napilapokban helyet kapó bonyolult gazdasági összefüggések alapjáraton kidumálhatóak.

Ennél nagyságrendekkel kínosabb a milliós olvasottságú Blikk szalagcíme, amely szerint „Kóka hivatali előnyökkel udvarolt szerelmének”, merthogy jelenlegi barátnője GKM-osztályvezetőként jutalmat kapott, az illetékes főosztályvezető helyett ő utazott a miniszterrel a dél-koreai Hankook-szerződés aláírására, kapcsolatuk indulásától még egy évig ott dolgozott és jelenleg is miniszteriális felügyeletű háttérintézménynél van státuszban. Ilyen hírbombarepesztől már lesántulhat a közvélemény előtt a pannon puma, ahogy Kókát ironikusan emlegetni szokták. Távozásának egyik mellékmotívuma bízvást lehetett, hogy gátat szabjon a kezelhető méretű botrányok eszkalálódásának. Ami rövid távú gyógymódnak megteszi. Más kérdés, hogy amennyiben a jelenlegi vádak igazolódni látszanak (s újak is csatlakoznak hozzájuk), úgy Kóka energikus léptei pártelnökként is bicegősre válthatnak.

Papp László Tamás