Nem biztos, hogy sértő azt mondani egy gengszterfilmre: közhelyes. Hisz itt ez szinte műfaji követelmény. A maffia ugyanúgy kommersz fogyasztási cikk és áruvédjegy lett a tömegkultúrában, mint a Che Guevara-pólók. A szervezett bűnözés mozgóképes ábrázolása így óhatatlanul klisék – néha ötletes – újrahasznosítására redukálódik. Ebben persze mi, nézők is sárosak vagyunk. Olyan mélyen vésődtek agyunkba a sztereotípiák, hogy közönségfilmes legyen a talpán, aki másfajta nézőponttal bátorkodik próbálkozni. A szabályt próbára tévő ritka kivételek a Maffiózók című „családtörténet” vagy a Scorsese rendezte Tégla. De igazságtalan volna ezt a nívót számon kérni a Zuhanórepülés alkotóin.

A nyitó jelenet képsorai nem sokkolnak. Vagy ha mégis, úgy aligha a rendkívüliségükkel. A börtön zuhanyzójában rabtársai megerőszakolnak egy srácot. Közben a védelmére siető főhőst brutálisan összeverik. Nem meglepő, láttunk már tengerentúli filmekben sokkal durvábbat is. Mire számítsunk egy fegyházban kezdődő cselekménynél, ha nem erre? Csakhogy a dolog – minden kiszámíthatósága ellenére – olyan váratlanul ugrik a látómezőnkbe, hogy létrehozza a szükséges alapfeszültséget. Innentől pedig a néző „meg van főzve.” A frissen szabadult Theo oda megy vissza, ahonnan – börtönfogadkozások közepette – elmenekülni szeretne: a pesti alvilágba. A Nagy Zsolt által megformált lelkizős rosszfiú a nagy dob(bant)ásra készül. Drogkereskedői karrierjét egy utolsó tranzakcióval zárná le, amelyet Igor, a helyi keresztapa ajánl neki. Csakhogy igyekvő bűnözőtanoncunk áthágja a legfőbb tabut: szemet vet megbízója féltve óvott húgára. A történet idáig egy csontig lerágott, szabvány maffiarománc.

S valljuk csak be: az Ötvös Csöpin, Kisvároson, Rendőrsztorin, Első Generáción, Európa Expresszen és Stohl Buci legújabb zsaruszériáján szocializálódott közönség nem is vár többet. Így aztán kényelmesen hátradőlünk, hadd fusson a celluloid a levajazott fináléig. De pont emiatt üt akkorát a végére tartogatott, rafinált csavar. Közben tanúi lehetünk a szervezett bűnözés dolgos hétköznapjainak. Nem járván bűnvilági figuralesre, a kritikus bajosan tudná eldönteni, mennyire hitelesek a vászonra rávetülő alakok. Ám bizonnyal elmondható, a filmes körökben a Nyócker producereként ismert rendező semmi olyan túlzást nem csinál, ami a szociokrimi-atmoszférát hiteltelenítené. Nem akar a vadkeleti kulisszákat meghaladót produkálni. A filmet nem az akciójelenetek „viszik”, a leszámolások csontzenéje és fegyverropogása elkerüli a hatásvadászat tömegfogyasztói stigmáját. Törköly Levente kihozza Igor szerepéből, amit lehet. A bizáncian atyáskodó szociopata figuráját mintha neki teremtették volna. Fellépői rutinja még a szláv akcentus nehézségein is átsegíti. Gryllus Dorka is hozza a formáját a megperzselt szárnyú éjszakai pillangó szerepében. A mellékszerepekben feltűnő Lukáts Andor és Derzsi János végett is érdemes mozijegyet váltani. Viszont Iva (Baranyai Vera) karaktere – a végkifejlet ismeretében – hiányérzetet keltően féloldalas marad.

Persze az igazi, megfejtésre váró talány maga Theo. Ő, aki felsőfokon űzi a „macsóbűnözést”, élő példája annak, hogy a kemény drog terjesztője előbb-utóbb akkor is hasonlóvá válik a fogyasztóhoz, ha soha nem él a „cuccal”. (Mely a kokainporos orgiákon gyakorlatilag lehetetlen.) Ahogy a junkie imamalomként szajkózza: még egy lövés és irány az elvonó, úgy a nagymenővé válni akaró „alvilági kisember” hitvallása is ugyanez. Még egy utolsó balhé, aztán lelépek a görbe ösvényről. De a bűn, a romlás szívóereje gyufaszálként töri el a szándékot. Így megy át az akciófilm moralitásdrámába. Mert az érdes nyelvű gengszterkódex olyan, mint a felszállt repülőgép: hányni lehet, kiszállni nem, akárhogy kapálózol. Amit a profi operatőri munka, a remek színészi játék tesz emberléptékűen fogyaszthatóvá.

A Zuhanórepülés jó film. Hogy csak a többihez képest az, vagy mindenképp: nemsokára elválik. Mellesleg egy gengszterfilm nem akkor szól igazán nagyot, ha a bűnözők magukra ismernek benne. Hanem amennyiben felveszik az ott látott manírokat. Mert a Keresztapa esetében – amerikai kriminálszociológia szerint – végbement ilyen hatás. Ki tudja, lehet, ezek a párbeszédek is gazdagítják majd a hazai alvilág szubkulturális miliőjét.

Papp László Tamás