Tetszett a cikk?

Jó tíz éve rémálmaiban se gondolhatta volna bárki, hogy Szlovákia nemcsak utolér, de leelőz bennünket az uniós pénzügyi versenyfutásban. Pedig mostanra ez történt. A velünk azonos időpontban csatlakozó északi szomszédunk jövőre besorolhat az eurózónába. Ljubljana után immár Pozsony is eldübörög mellettünk. A tátrai tigris szárnyaló ugrásait összevetve a pannon puma vánszorgó bicegésével mindenképpen elkel a szigorú önvizsgálat.

A cikkírótól távol áll Szlovákia idealizálása. Különösen jelen pillanatban, amikor a baloldali populizmus és az ultrajobbos kisnemzeti sovinizmus érdekbarátsága irányítja az országot. Melynek törvényhozása nemrég fogadott el egy olyan, nyaklevesnek beillő sajtórendészeti jogszabályt, amihez képest a Lex Pokol a demokráciának csupán bolhacsípés volt. A Benes-dekrétumok újrahasznosításáról nem is beszélve. Csakhogy úgy tűnik, van egy terület, mely a szlovák demagógok „parasztvakításának” tabu. Ez pedig a gazdaság.

Amikor tavalyelőtt Fico és katasztrófakoalíciója hatalomra jutott, megtehették volna, hogy - miként dacos gyerek játszótársa homokvárát - felrúgják a leköszönő Dzurinda költségvetési és társadalompolitikai reformjait. De nem tették. Örültek, hogy elődeik elvégezték helyettük a piszkos munkát. Viszont a magyar politikai elit a haszonelvű bölcsesség minimumára is képtelen volt. 1998-ban az Orbán-kormány úgy vette át Magyarországot, hogy a restriktív trancsírozás oroszlánrésze befejeződött. A Bokros-csomag stabilizálta az államháztartást, egy sor népszerűtlen intézkedés árán.

Hazánk az idő tájt éltanuló bezzegországnak számított. Így a Fideszre a munka veszélytelenebbik része jutott. Hogy intézményes ellátórendszeri reformok mellett döntsön. Okos politikus akkor végez nagy volumenű, rendszerszintű beavatkozásokat, mikor prosperál a gazdaság. Mivel olyankor a piacosítás előnyei bőven kompenzálhatják a hátrányokat. Ha abban a relatíve kedvező szituációban a társadalom- és nyugdíjbiztosítási üzletágba „behívják” a nagytőkét, a közbürokrácia leépítése és a közigazgatás-racionalizálás révén adót csökkentenek, idén valószínűleg euróval fizethetnénk. De fontosabb volt, hogy elhitessék a lakossággal: a „népnyúzó Bokros-időszakkal” szemben újra alanyi jogon és ingyen (vagy baráti áron) kaphatnak juttatásokat. Diplomát, fogtömést, családi pótlékot, lakáshitelt, földgázt, őstermelői dotációt stb. Amivel a társadalmat hozzászokatták: saját tehetsége, szorgalma helyett a tetemes mérvű elvonás és újraelosztás ösvényére lépve várja a boldogulást.

Pártjainknak sikerült egymást (illetve a népet) belehajszolni a tétet mind feljebb srófoló ígéretlicitbe. Az Orbán-kabinet éveiben, valamint a Medgyessy-kormány beiktatásakor még lett volna esély úgy keresztülverni a reformokat, hogy azok a mostaninál nagyságrendekkel kevésbé fájtak volna. Ekkor ugyanis még a kórház- és nyugdíjfinanszírozás stratégiai átalakítása mellett nem lett volna szükség párhuzamosan hisztérikus, tűzoltó jellegű fiskális egyensúlyteremtésre. Ámde a Fidesz-kormányzás utolsó évében bomlásnak indult (hajdan erős) költségvetés a száznapos programmal végleg elszállt. Igaz, akkoriban ez alig érdekelt valakit. A 13. havi járandóságát bekasszírozó nyugdíjas, az ötven százalék pluszbért zsebre vágó közalkalmazott, a papíron ingyen tanuló-gyógyuló átlagpolgár szánakozással vegyes lesajnálással nézett Szlovákia felé. Ahol éhséglázadások törtek ki, a bérek tartósan lent maradtak, a közszolgáltatásokat piacelven revideálták. Néhány közgazdászt és jegyzetírót leszámítva senkit nem izgatott, hogy a kicsiny, nyitott nemzetgazdaságunk motorját alapjáraton pörgető külföldi tőke menekül. Sőt, időnként már a belföldi is. Leggyakrabban épp Szlovákia felé. Aztán, mikor észbe kaptunk, csak hamarjában összeeszkábált diagnózis alapján történő életmentő terápiára futotta.

Dilettáns sebészi csoportként az egyik pillanatban operáltuk volna, a másikban pedig amputáltuk volna az üszkös végtagot. Hogy aztán, miután levágtuk, újra vissza akarjuk varrni, kábító injekciókat pumpálva a betegbe. A kapkodás oka, hogy politikus doktoraink olyan reformot akartak, mely hatásos, ugyanakkor nem fáj senkinek. Ilyen viszont nem létezik. Legalábbis abban a stádiumban, amibe az ország jutott, biztos nincs. Ezzel szemben Pozsonyban valamivel korábban rájöttek: a világgazdasági törvényszerűségeket nem lehet párthatározattal, kormánydöntéssel vagy népszavazással felülírni. Persze ott könnyebb dolguk volt: az északi szomszédok edzettebbek. Ők nem a puha diktatúra koraszülött jóléti konzumszocializmusában, hanem a tervutasításos hiánygazdaság sivárságában nőttek fel. Így jóval gyérebbek voltak a jóságos, gondoskodó állammal kapcsolatos illúzióik. Ráadásul - hogy lássuk a szlovák modell árnyoldalát is - míg a magyar lakosság (a radikáljobbosok nagy bánatára) nemigen hajlik a nacionalizmusra, addig Szlovákiában a szociális demagógia gond nélkül pótolható és behelyettesíthető a nemzeti demagógiával. Emellett a szlovákok többsége számára az önálló állami lét kárpótlást jelent a gyengébb létnívóért.

Jó lenne, ha rádöbbennénk: a gazdasági versenyben Szlovákiát nem magyarkodással, vagy az elavult - s amúgy is halódó - szociális látszatbiztonság fölötti merevgörcsös kiváltságőrzéssel, hanem gazdaság- és társadalompolitikai kurázsival tudnánk legyőzni. A tanulópénz már eddig sem volt csekély. Ám minél tovább várunk, annál többe kerül.

Papp László Tamás

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

MTI Gazdaság

A cseh gazdaság növekedése 5,4 százalékra lassult

Csehország hazai összterméke az első negyedévben 0,9 százalékkal volt nagyobb a tavalyi utolsó negyedévinél, és 5,4 százalékkal haladta meg a tavalyi első negyedévit, közölték a cseh statisztikai hivatalban csütörtökön előzetes becslésként, szezonális és munkanap-kiigazítással. Nemzetközi elemzők 5,3-5,5 százalék közötti növekedést vártak.