© PLT

„A Kőröshegyi völgyhíd megépítésére vonatkozó döntés műszaki, gazdaságossági, természetvédelmi és településrendezési megalapozottsága mindezek alapján nem igazolt" – így summázza a dokumentum projektre vonatkozó részét az Állami Számvevőszék. Ennek oka, hogy „2000-ben egy szakértői csoport az érintett szakaszra egy olyan nyomvonalváltozatot dolgozott ki, amely elkerülte Kőröshegy települést, a szükséges híd és az alagút hossza fele volt a völgyhídnak és 7-13 m magasan keresztezhető volt az a völgy, amelyet a völgyhidas változat 70-80 m magasan ível át. A szakértői tanulmány szerint ez a nyomvonal a lakossági elfogadottság és tájvédelem szempontjából jobb paraméterekkel rendelkezett a völgyhidas megoldásnál.” De nemcsak a kompetensek, de az átlagemberi józanész szemszögéből is felfoghatatlan, miért kellett a nyaktörően zord hegyláncnak nemigen tartható vidékre ilyen, a fáraók hatalmas sírkamráinak méretbeli babérjaira törő mérnöki szörnyeteget rakni? Különösen, ha volt (lett volna) olcsóbb és emberléptékű alternatíva?

Egy biztos: ha magánberuházásban kerül sor ilyen mérvű túlterjeszkedésre, a felelős vezetőt szinte biztos, hogy jogilag számoltatják el. Utána a kivitelező cég ellen per indul, indokolatlan, gazdaságilag szükségtelen munkák elszámolásának okán. De mivel közpénzről van szó, majdhogynem természetesnek veszik annak - finoman mondva – nagyvonalú kezelését. Az építész szakmától pedig hiába várunk önmérsékletet. S ezért – valljuk be – nem is kárhoztathatjuk őket. Ha – példának okáért - egy mérnöki iroda, tervezőcég, útépítő vállalat százmilliárdos megrendelést kap, aligha fog rávilágítani, miszerint ez ötvenből is kihozható lenne. Nekik ez óriási nyereség, kiugrási lehetőség, munkahely-teremtési sansz. „Amennyiben a közhatalom ennyire hülye, akkor csak fizessen” – gondolhatják. Ha a minisztereknek, képviselőknek és a közcégvezetőknek lenne muszáj a fizetésükből, a saját vagyonuk terhére összedobni a pénzt, nem is lenne probléma. Csakhogy ez valamennyi polgár adóforintjaiból megy. Sajnos az elméletben, a következtetések terén mintaszerűen dolgozó ÁSZ a gyakorlatban sóhivatal. Ugyanis alig fordul elő, hogy lesújtó diagnózisainak – a kézmosó, egymásra mutogató alibi-kimagyarázkodást leszámítva – bármiféle jelentős következménye volna. Politikusaink érzik: amit a pénzügyi ellenőrzőintézmény mond, azt felesleges komolyan venni, legyintéssel elintézhető.

Nagyobb hatalmat kéne adni a Számvevőszéknek. Például, hogy ne csak a végterméket szemlézze, hanem a folyamatot is. Ami viszont érdemileg úgy lehetséges, ha szigorúbb ellenőrzési (akár nyomozati) jogosítványokat kapnak. Na de kiknek is lenne tiszte ezt megszavazni? A mindenkori kormányzó többségnek. Akik valószínűleg már a pillanatnyi ÁSZ-hatáskört is sokallják. (Hisz elmarasztaló szakvéleményei nekik okoznak politikai kárt.) Így aztán – míg a szemléletmód és a politikai kultúra nem változik – marad a pénznyelő állóvíz. Az államunkkal jelenleg nem csak annyi a baj, hogy túlbürokratizált. Hanem hogy a szükséges dolgokat is drágán és felülméretezve realizálja. A Kőröshegyi Völgyhíd mindennek a gigászi mementója lehet a jövő nemzedékek számára.