Az évtizede uralkodó kompromisszumképtelenségért, negatív politikai jellegzetességeinkért a jobboldalon általában a Kádár-rendszert, a baloldalon túlnyomórészt a Horthy-érát kárhoztatják. Holott e korszakok inkább elszenvedői (legfeljebb folytatói) voltak a magyar politikai tradícióknak, mintsem alakítói - áll Pétervári Zsolt, a Méltányosság Politikaelemő Központ munkatársának cikkében.

Pétervári Zsolt
© Szakács Barbara
Minden liberális-demokratikus rendszerben a pártpolitika egyik alapvető funkciója az érdekaggregálás, vagyis a különféle (egymással szemben álló) társadalmi részérdekek képviseletének vállalása és egyeztetése. Azonban nálunk a magyar politikai kultúra gyökereit meghatározó monarchia kiegyezés utáni éveiben a liberális országok ideológiailag strukturált pártrendszerének hiányában a pártpolitika ezzel a funkcióval nem rendelkezett.

Ezen uralkodó hagyomány magyarázhatja napjaink széthúzó pártpolitikai tendenciáját is. Természetesen nem az északi féltekén  bevett lobbizási gyakorlat ellen érvelek írásomban, hanem éppen ellenkezőleg: a kormányképességet és a törvényhozás működésének színvonalát rontó, sajátos politikai hagyományainkon alapuló hazai érdekérvényesítési gyakorlattal szemben.

De nézzük csak, miben is rejlik pontosan az érdekkijáró hagyomány lényege! A politikailag felelőtlen XIX. század végi nemzetiségi elitekig kell röviden visszamennünk, amelyek – miután a hatalomra jutás reális lehetőségével nem számolhattak – a politika birodalmi szintjét kizárólag lokális érdekeik képviseletére használták. A nemzetek feletti dinasztia és az általa kinevezett mindenkori hivatalnok kormány (a rendeleti kormányzás időszakait leszámítva) a Birodalmi Gyűlésben a törvényhozáshoz elengedhetetlenül szükséges többséget szavazásonként, ad hoc módon gyűjtötte össze, helyi engedményekért cserében. Talán ismerősnek tűnik a mechanizmus, az idei költségvetés megszavazása körüli fél éves huzavona ismeretében…

A dualizmus évtizedeiben a törvényhozási többség folyamatos biztosítása érdekében indult útjára az a máig ható hagyomány, mely szerint a mindenkori kormányzat a kizárólag egyéni képviselőkből álló törvényhozásban egy honatya adott szavazatáért választókörzete számára valamilyen lokális privilégiumot biztosított. A dualizmus korában ez többnyire állami infrastrukturális beruházást jelentett: leginkább vasútvonalat vagy anyanyelvi iskolát.

Az elmúlt másfél ciklus ismeretében bátran kijelenthetjük, hogy a választókörzetük vélt vagy valós érdekei előre helyező, érdekkijáró szocialista honatya tudattalanul is újjáélesztette a legmélyebb politikai hagyományainkat.

Elvégre ideológiai összetartozás hiányában a politikusok eredményességét választóik kizárólag a térségükben megvalósuló beruházások terén mérték le már a dualizmus korszakában is, így a lokális érdekkijárás a politika egyetlen funkciójává „emelkedett”, melynek intézményes keretévé degradálódott a birodalom – mindkét – törvényhozása. Talán ez az örökség a legmaradandóbb hazánkban a Horthy-korszak, a Kádár-rendszer és a liberális demokrácia állami beruházás-politikáját ismerve.

1990 után az új rendszer összeférhetetlennek nyilvánította az országgyűlési és a helyhatósági tisztségek együttes betöltését, azonban a választási és az önkormányzati törvény ’94-es módosítása ismételten lehetőséget biztosított arra, hogy az országgyűlési képviselők önkormányzati pozíciókat töltsenek be, így tudattalanul is felélesztette a lokális érdekkijárás évszázados parlamenti hagyományát. A nyugati érdekérvényesítési modellekkel szemben, melyek elsősorban gazdasági ágazati érdekek alapján  strukturálódnak, a mindenkori hazai gyakorlatot hagyományosan lokális érdekek dominálják. A lobbi átlátható, ellenőrizhető és nem gyengíti az állami működést; a politikai érdekkijárás ennek pontosan az ellentettje.

A fentiektől egyenes út vezetett és vezet a parlament funkcióinak gyengüléséhez, és a törvényhozás intézményes szerepkörének kormányzati negligálásához. Vagyis a parlamentáris rendszer kiüresedésének a jelenlegi liberális demokrácia válságaként való értelmezése nem számol azzal a hazai (és térségi) politikatörténeti hagyománnyal, mely szerint a parlamentarizmus nem kiüresedett, hanem tradicionálisan üres volt. Térségünkben tehát nem a tömegdemokrácia vagy az azt követő médiademokrácia kora csökkentette a parlament szerepét (miként Nyugaton), hanem meghatározó politikatörténeti hagyományunk.

A törvényhozás a felelőtlen nemzeti pártelitek teátrális szerepléseinek színterévé vált. Így a dualizmus évtizedeiben éppúgy alacsony presztíze volt, mint most. Az ellenzéki botránypolitizálás műfaja is ekkortól datálható. A birodalom egészében erősítette a parlamentarizmus díszlet szerepét két rendszerjellemző: Ausztriában nem létezett a kormány-ellenzék törésvonal a hivatalnokkormányzás következtében, nálunk pedig 1906-1910 kivételével nem alakult ki parlamenti váltógazdálkodás.

A kétpólusú pártstruktúránk alapjában ma sem ideológiai, hanem modernizáló és sérelmi alapon formálódik. A  két cikluson keresztül ellenzékbe kényszerülő, részlegesen politikai és gazdasági rendszerellenzékként is funkcionáló nemzeti oldal (Fidesz), kontra a modernizálást képviselő, de csekély eredményeket felmutató kormánypárt (MSZP) ellentéte uralta már a dualista pártrendszert is.

A rendszerváltást követően a közélet szereplői gyakran hivatkoztak hazánk történetileg mély parlamentáris hagyományaira, de ritkán vizsgálták meg a magyar (és térségi) parlamentarizmus hatókörének sajátságosan szűk keresztmetszetét. A parlamentáris díszletpolitika az egyik legnagyobb felelőse a közép-európai paternalizmus kialakulásának, hiszen a közvéleménynek a „vitatkozó” pártelitek stabilitást veszélyeztető látszatával szemben szüksége volt a részérdekek felett álló vezér mítoszára (amit közjogilag megtestesíthet császár, kormányzó, pártfőtitkár vagy napjaink vezérelvű demokráciamodelljének prezidencializálódó kormányfője).

Az évtizede uralkodó kompromisszumképtelenségért, negatív politikai jellegzetességeinkért a jobboldalon általában a Kádár-rendszert, a baloldalon túlnyomórészt a Horthy-érát kárhoztatják, holott e korszakok inkább elszenvedői (legfeljebb folytatói) voltak a magyar politika tradicionális törvényszerűségeinek, mintsem alakítói. Domináns politikai hagyományunkhoz tévesen viszonyulunk: félreértjük etatizmusát, túlbecsüljük parlamentáris jellegzetességét, negligáljuk az apolitikus közhangulat kialakulásában játszott szerepét. A napjaink pártpolitikai viszonyait döntően meghatározó politikatörténeti hagyományaink a Habsburg Birodalom keretei között töltött négy évszázadunk során formálódtak ki. A nagyrészt azóta is változatlan rendszerjellemzőink az érdekkijárás és a díszletpolitika hagyományában összegződnek.

A 2009-ben már egy évtizede tetszhalott állapotban lévő szerkezeti reformok világossá teszik: a hazai politika nem képes megfelelni egyik alapvető funkciójának, az államreform kidolgozásának, valamint végrehajtásának. A liberális demokrácia rendszerének elhúzódó és rejtett instabilitása Magyarországon egyre nyilvánvalóbb. A másodlagos jelzálogpiaci válságból kibontakozó globális pénzügyi krízis és reálgazdasági recesszió új társadalmi-politikai konszenzust igényelne, aminek megkötése az írásomban részletezett hazai politikatörténeti tényezők ismeretében csekély valószínűséggel bír.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Szeret instagramozni? Hamarosan nagyobb biztonságban teheti majd meg

Szeret instagramozni? Hamarosan nagyobb biztonságban teheti majd meg

Vádalkut kötött az ügyész a Kuciak-gyilkosság kulcsfigurájával

Vádalkut kötött az ügyész a Kuciak-gyilkosság kulcsfigurájával

Készül a dolgozat a magyar gyermekjogokról – nem úgy néz ki, hogy jeles lesz

Készül a dolgozat a magyar gyermekjogokról – nem úgy néz ki, hogy jeles lesz

Salvinit választotta utódjának Berlusconi

Salvinit választotta utódjának Berlusconi

A Takarék-vezér vette át Mészáros Lőrinc helyét egy Felcsúthoz köthető cégben

A Takarék-vezér vette át Mészáros Lőrinc helyét egy Felcsúthoz köthető cégben

Elzárást kaptak a kutyákat láncra verő és éheztető állatkínzók

Elzárást kaptak a kutyákat láncra verő és éheztető állatkínzók