Az utókor az „elszalasztott lehetőségek” korszakaként emlékszik az 1944 szeptemberétől 1958 májusáig tartó, válságról válságra bukdácsoló negyedik francia köztársaságra, és valószínűleg így fog emlékezni a most is fennálló harmadik magyar köztársaságra. Mindkettőt a nemzeti felbuzdulás, a demokratikus akarat és az addig elnyomó rezsimtől való megszabadulás mámorító érzése teremtette meg, a csalódás mindkettőnél később jött.


A két rendszer közös vonása, hogy létrejöttük – persze: mutatis mutandis – a nemzetközi erőviszonyok gyökeres átalakulásának volt köszönhető: Franciaország esetében a hitleri Németország totális vereségének, Magyarország esetében a Szovjetunió felbomlásának. A megváltozott viszonyok, a szinte váratlanul ajándékba kapott függetlenség és szabadság következtében a szinte minden előzmény nélkül felszínre került politikusok lázas sietséggel igyekeztek kitölteni a „demokratikus űrt”, s azon nyomban szenvedélyes vita bontakozott ki az állam berendezkedéséről, a politikai intézményekről.

Magyarországon az 1867 után berendezkedő parlamentarizmus, illetve az 1946 február elsején kikiáltott első magyar köztársaság közjogi hagyományából merített a napjainkra már sok tekintetben kompromittálódott, rendszerváltó elit. Franciaország ennél jóval könnyebb helyzetben volt, amennyiben bizonyos módosításokkal ugyan, de vissza lehetett állítani az 1871-tól egészen 1940 júniusáig fennálló harmadik köztársaság jogrendjét és intézményrendszerét. Sok dolgot azonban nem sikerült tisztázni a felszabadulás után, mindenekelőtt azt nem, hogy milyen irányt vegyen a jövőben az alkotmányos fejlődés.

Henri Queille. A IV.Francia Köztársaság kulcsfigurája volt.
Franciaországban a De Gaulle vezette Ideiglenes Kormány 1945. október 21-én a törvényhozási választásokkal egyidejűleg népszavazást tartott. Ekkor a választók 96 százaléka helyeselte, hogy a nemzetgyűlés új alkotmányt hozzon létre, de kétharmaduk azon nyomban korlátozta a képviselők jogait. Az államfő, De Gaulle kétkamarás nemzetgyűlést és erős államelnöki tisztséget kívánt létrehozni, csökkenteni szerette volna a pártok befolyását. Miután a célját nem tudta megvalósítani, 1946 január 20-án lemondott. Ezután még két jelentős népszavazásra került sor, melynek végeredményeképpen “gyenge” köztársasági elnöki tisztséget hoztak létre, és a pártok koalíciós megállapodásától tették függővé, hogy ki lesz a miniszterelnök.

Magyarországon is sok vita volt az államelnök szerepéről: ismeretes, hogy a “négy igenes” népszavazás megelőzte az 1990 májusában tartott országgyűlési választásokat, s a kérdésről még egy, eredménytelen népszavazást tartottak, az MSZP kezdeményezésére. A végeredmény azonban végül sok tekintetben hasonló lett, mint a Franciaországban. 1989-1990-ben egy olyan, túlbonyolított és sok tekintetben bénaságra kárhoztatott párt- és önkormányzati rendszer jött létre, amely azóta is képtelen alkalmazkodni a változó külső és belső viszonyokhoz. A magyar törvényalkotók azonban, a weimari köztársaság példájából okulva, minden eszközzel, előre igyekeztek kiküszöbölni az instabilitást, mely a kormányzó pártok koalíciójának felbomlásából, illetve a kormányválságokból, és az előrehozott választásokból fakadhat. Ezért iktatták törvénybe az NSZK-ból importált “konstruktív bizalmatlansági indítványt”. Megszabták továbbá, hogy a parlamentbe való bejutás küszöbértéke az összes szavazatok négy százaléka, s ezt utóbb egy százalékkal még fel is emelték. Ez az oka annak, hogy nálunk a kormányzó pártoknak 1990 óta valamennyi ciklusukat sikerült végig kitölteniük.

Franciaországban sorozatban követték egymást a kormányok és a válságok, egy felmérés szerint a negyedik köztársaság alatt kilenc napnyi “rendes” kormányzásra jutott egy napnyi kormányválság. De a stabil és instabil kormányzás közötti különbség csak az első pillanatban tűnik olyan lényegesnek. Tapasztalatból tudjuk, hogy a kormányzat állandósága nem egyenlő a hatékonysággal. Az állandóan változó társadalompolitikai célok és gazdasági koncepciók követése, és a kormánypártok belső ellentétei akkor is tehetetlenségre képesek kárhoztatni egy demokratikus legitimációval rendelkező kormányt, ha a miniszterelnököt akár hat éven keresztül ugyanúgy hívják, mondjuk Gyurcsány Ferencnek.

A francia negyedik köztársaságban többségben az 1940 előtt már aktív szocialista és radikális politikusok vállaltak szerepet: a szocialista Leon Blum, Felix Gouin, Guy Mollet, Georges Bidault, Paul Ramadier, illetve a radikális Felix Gauillard, Pierre Mendes France, Henri Queille. Közülük mindenekelőtt az utóbbi, Henri Queille vált a súlyosan diszkreditált, tehetetlen negyedik köztársaság szimbólumává. Még idejekorán, 1943-ban csatlakozott De Gaulle-hoz (akit egyébként később gátlástalanul megtagadott), ezzel „átmentette” magát a felszabadulás utáni érába. Háromszor volt Franciaország miniszterelnöke, 1948 novemberétől tizenhárom hónapig, 1950 februárjában két napig (!) és 1951 júliusától négy hónapig. Némileg igazságtalan, hogy az utókor főként őt, és nem mást tartja a felelősnek az 1946 és 1958 között uralkodó politikai bizonytalanságért, a pénzügyi botrányokért meg az állandósuló válságért, és összefüggésbe hozza az indokínai, majd az algériai háborúval, vagy a csúfos kudarcot vallott szuezi kalanddal.

Mit mond majd az utókor? (Oldaltörés)

Vajon hogyan emlékszik majd vissza az utókor mondjuk fél évszázad múlva Gyurcsány Ferencre? Neki jóval több idő jutott a kormányzásra, és önmaga népszerűsítésére, mint a francia negyedik köztársaság bármelyik politikusának, mégis ugyanolyan tehetetlenül sodródott az árral, mint ők. Sorozatos, tökéletlenül eltussolt pénzügyi botrányok, csökkenő GDP, növekvő munkanélküliség, fokozódó etnikai feszültség, a nemzetközi politika kudarcai, az államcsőd veszélye – leginkább erre emlékszünk majd a „magyar Tony Blair” országlásából.

Lehet,  hogy Gyurcsány egykor tudta, milyen célokat akar megvalósítani, de a saját pártjával, és a koalíciós partnerével kötött kompromisszumok felőrölték elszántságát, hajdan volt népszerűsége elolvadt, mint hó a napon. Nagyszabású reformjaiból lényegében semmit sem volt képes megvalósítani, egymást követő programjait olvasva ma már az is kétséges, hogy valaha is komolyan gondolta őket. Amikor külső kényszerek nem kötötték meg a kezét, a saját pártjának tagjaival került ellentétbe, azután az ellenzék ragadta meg az alkalmat, és egy népszavazással „falhoz állította”. Amikor a híveit végre meggyőzte valamiről, a velük kötött megállapodást azon nyomban átírta a soron következő válság. Bizonyára jó szándék, elhivatottság vezérelte, de az emberi erények politikusok számára nem jelentenek mentséget, az utókor nem különösebben díjazza őket.

Henry Queille és politikus társai végül, amikor választaniuk kellett az Algériában államcsínyt végrehajtó „ultrák”, és politikától visszavonult legendás tábornok között, 1958 május végén, kényszerhelyzetben felajánlották neki az államfői tisztséget. Az levitézlett szocialisták és radikálisok ekkor azt is elfogadták, hogy a tábornok, 1946 óta ismert elvei szerint megreformálja a köztársaságot, és az új, elnöki alkotmányról népszavazást rendezzenek.

Hasonló radikális változások Magyarországon is bekövetkezhetnek, ha a következő választáson az ellenzék „túlgyőzi magát”, és felhatalmazást kap a választóktól az alkotmány átformálására, akár egy erős elnöki rendszer kialakítására. De mindenképen szükség lesz biztos parlamenti többséggel rendelkező kormányra, amely képes jelentős intézményi reformokat végrehajtani, és az ország szétzilálódott gazdaságát stabilizálni. Vissza kell állítani a politikai intézményrendszerbe vetett közbizalmat, ha nem akarjuk, hogy a magyar társadalom végképp kiábránduljon a parlamenti demokráciából.

Pelle János

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Neveld fel a kisállatot, majd edd meg!

Neveld fel a kisállatot, majd edd meg!

Bombera Krisztina: Egészségesebb országokban következménye van az oknyomozó munkának

Bombera Krisztina: Egészségesebb országokban következménye van az oknyomozó munkának

Ilyen fejetlenséget is ritkán látni választás után

Ilyen fejetlenséget is ritkán látni választás után

Venezuela is bekerült az ENSZ Emberi Jogi Tanácsába

Venezuela is bekerült az ENSZ Emberi Jogi Tanácsába

Keresik Paul McCartney 50 éve eltűnt gitárját

Keresik Paul McCartney 50 éve eltűnt gitárját

Trump saját golfklubjában rendezik meg a következő G7-csúcsot

Trump saját golfklubjában rendezik meg a következő G7-csúcsot