HVG: Magyarország a II. világháború vége felé szovjet érdekszférának számított. A négyhatalmi egyezményben nem garantálták, hogy a szovjet katonák mikor hagyják el Magyarország területét?

G. P.: Elöljáróban el kell oszlatnom egy nagyon gyakori tévhitet. Nem igaz ugyanis, hogy Magyarországot Jaltában a szovjet érdekterület részévé tették. Magyarország a jaltai konferencia jegyzőkönyveiben talán ha kétszer szerepel, s mindig csak úgy, hogy ott a háború befejezése után szabad választásokat kell tartani. Jaltában főképp Lengyelországról, a lengyel határok nyugatabbra tolásáról, az emigráns kormány elismeréséről, valamint Németország jövőjéről volt szó.

HVG: De hát ott van a híres „cetli”, amely szerint Magyarország a szovjet befolyási övezet része.

G. P.: A „cédulás” história nem Jaltában, hanem 1944 októberében Moszkvában játszódott le. Ez szovjet–angol különmegállapodás volt, de csak a háború időszakára volt érvényes. Eszerint Románia 90 százalékban szovjet, 10 százalékban angol befolyási övezet volt, a bolgár megosztás 75–25, a jugoszláv 50–50, a görög 10–90 százalék volt. A magyarországi befolyást először 50–50 százalékban osztották meg maguk között, ezt azonban két nap múlva a szovjetek javára módosították 75–25 százalékra. A szovjet irodalom sokáig tagadta e cédula létezését, a legjobb esetben is Churchill tódításának nevezte. Én viszont megtaláltam a londoni központi levéltárban. Egyébként be is tartották mindkét részről. Amikor például a szovjetek elfoglalták Bulgáriát, akkor a katonák úgy tudták, hogy tovább mennek Görögországba. Sztálin azonban megállította és Belgrád felé fordította őket. De, mint mondtam, ez a cédula csak a háború időtartamára volt érvényes.

Magyarországról legközelebb Potsdamban esett szó 1945 július–augusztusában: ott határoztak a magyarországi svábok kitelepítéséről, az ottani német vagyonok elkobzásáról, s a szabad választások megtartásáról, ami 1945. november 4-én meg is történt. A Párizsban 1947-ben aláírt békeszerződés – amely három falu híján tulajdonképpen a trianoni határokat állította vissza – a szovjet egységeknek áthaladási, biztosítási jogot adott Románia és Magyarország területén Ausztria felé. Ennek az volt a katonapolitikai alapja, hogy Ausztriában állomásoztak a négy nagyhatalom csapatai, köztük szovjetek is, s az ezek ellátását, mozgatását szolgáló vasúti szerelvények, autókonvojok áthaladását kellett a magyarországi szovjet egységeknek biztosítani, irányítani. A magyar békedelegáció tagjainak, úgy látszik, az nem tűnt fel, hogy a megállapodás nem rögzítette: milyen nagyságú szovjet csapatok lehetnek az ország területén, s az sincs például leírva, hogy e csapatok mikor és hogyan, merre mozoghatnak. A békeszerződés szerint a szovjet hadseregnek az aláírás után 90 napon belül ki kellett volna vonulnia Magyarországról, kivéve az említett biztosító egységeket. Vonultak is, de azóta sincs pontos adatunk arról, mennyien maradtak itt biztosítási feladatok ellátása címén.

HVG: Ausztriából azonban később kivonult mind a négy nagyhatalom. Magyarországról a szovjetek miért nem?

G. P.: Az osztrák államszerződést 1955. május 15-én írták alá, s a megállapodás szerint szeptember végéig kellett a szovjeteknek is kivonulniuk onnan. El is hagyták Ausztriát, Magyarországot azonban valóban nem. Igaz ugyan, hogy egy nappal az osztrák államszerződés előtt aláírták a Varsói Szerződést, ebben azonban szó sincs csapatok állomásoztatásáról másik országban, csupán törzsek felállításáról. Szóba került ugyan, hogy a „közeljövőben” kétoldalú államközi szerződés fogja szabályozni a Magyarországon tartózkodó szovjet csapatok státusát, de ez nem történt meg. Éppen ez volt az alapja annak az 56-os magyar követelésnek, hogy a szovjet csapatok hagyják el az országot. Hiszen azzal, hogy Ausztriából kivonultak, megszűnt magyarországi tartózkodásuk indoka.

Az az igazság, hogy nem lehet tudni, valójában mi is történt 1955 szeptembere és 1957 májusa között, amikor is Zsukov Budapestre jött, hogy megkösse a magyar–szovjet államközi megállapodást, amely jogot adott a szovjet Déli Hadseregcsoport ideiglenes magyarországi állomásoztatására. Amikor Kádár János 1957 márciusában két hétig Moszkvában volt, feltehetően erről is tárgyaltak, de az említett időszakot, a talán még fellelhető dokumentumokat kutatnia kell ahhoz, hogy tudhassuk: pontosan mi, hogyan történt.

HVG: Nemzetközi fórumokon sohasem került szóba, hogy miért van Magyarországon békeidőben szovjet hadsereg?

G. P.: Sohasem. 1957 májusa után azért sem, mert két törvényesnek elismert kormány megállapodása alapján voltak az országban szovjet csapatok. S őszintén szólva Nyugaton azelőtt sem érdekelt senkit, mi zajlik a Lajtától keletre. Az oroszokkal egyébként otthon sem volt baja senkinek, leszámítva persze azt, hogy 56 októberében követeltük: hagyják el az országot. Például Nagy Imre is csak akkor mondta fel a Varsói Szerződést, amikor október 31-e után újabb és újabb szovjet egységek jöttek vissza az országba. A Varsói Szerződés ugyanis csak akkor engedte meg a bevonulást másik államba, ha a bevonulókat a kormány hívta be. A Nagy Imre-kormány viszont nem hívta be őket. Annyira nem volt szovjetellenes hangulat a népfelkelés idején, hogy az akkor foglyul ejtett szovjet katonáknak a hajuk szála sem görbült. Október 30-a után pedig, amikor a szovjet csapatok elhagyták Budapestet, egyszerűen szélnek eresztették a foglyokat azzal: menjetek a tieitek után!

MÉZES FLÓRIÁN

Jogellenesnek minősítette múlt szerdán a Békés Megyei Munkaügyi Bíróság a gyomaendrődi kazángyártók április 17-i sztrájkját. Ez volt az első bírói döntés sztrájkügyben azóta, hogy az április 12-én hatályba lépett sztrájktörvény bírói útra utalta a munkabeszüntetések jogszerűségének elbírálását. A Körös Kazángyártó és Gépipari Vállalat gyomaendrődi egységének mintegy 150 dolgozója azért lépett kilenc és fél órára sztrájkba, hogy így kényszerítse ki egységük elválását a békéscsabai anyavállalattól, mivel a vállalati küldöttgyűlés követelésüket korábban elutasította. A vállalati központ által indított ügyben a bíróság előtt a gyomaendrődiek arra hivatkoztak, hogy gazdasági és szociális érdekeik biztosítása érdekében szükséges az önállósodás, így – szerintük – a sztrájk is jogszerű volt.

A vállalati központ viszont – többek között – arra hivatkozott, hogy nem tartották be a sztrájktörvény által előírt hétnapos egyeztetési határidőt. A nem peres eljárásban hozott, jogellenességet kimondó bírói végzés alapja elsősorban az volt, hogy a bíróság szerint a felek közötti korábbi tárgyalások – bár nem a sztrájktörvény szerint zajlottak, hiszen a vita még annak hatályba lépése előtt kezdődött – eredménnyel kecsegtettek. Ennek nyomán április 14-én – tehát három nappal a sztrájk előtt – a küldöttgyűlés határozott arról, hogy a felek május elejére terveket készítenek, hogyan képzelik a vállalat jövőjét.

A bírói döntés után fordulat következett be az ügyben, múlt pénteken ugyanis a vállalati küldöttgyűlés kimondta feloszlását, s úgy döntött: ezentúl közgyűlés vezeti majd a vállalatot. Mint Moskovits Sándor igazgató a HVG-nek elmondta, a tervek szerint május 12-én az első közgyűlésen dönt a vállalat 360 dolgozója a szétválásról. Ezt a megoldást a gyomaendrődiek is elfogadták, arról azonban még nem döntöttek, hogy fellebbeznek-e. A vállalatvezetés nem alkalmaz majd szankciókat az elsőfokon jogellenessé nyilvánított április 17-i sztrájk szervezői és résztvevői ellen – mondta az igazgató.