Tetszett a cikk?

Magyarországon véget ért a bipoláris pártrendszer. A Fidesz képében egyetlen, jelenleg igencsak túlsúlyos nagypárt létezik. A választás negatív szenzációja Vona Gábor pártjának döbbenetes méretű áttörése volt. Ebben a gazdasági helyzet, a közbiztonság megroppanása éppúgy szerepet játszott, mint jónéhány valós probléma elmaszatolása a közbeszédben. A Jobbik ezeket tematizálta és demagógiája hatékonynak bizonyult.

 


„A politikai elit szorgosan kikövezte a Jobbik sikerhez vezető útját  azzal, hogy az egyik oldalon szociális segélyekkel tömte a lakosságot, a másikon agyonadóztatta a dolgozókat” – fogalmazza meg a szélsőjobb triumfálásának okait a pozsonyi Új Szó. Korábban többször utaltam rá, indokolt volna a jelenlegi „nyomorkonzerváló” szociálpolitika drasztikus felülvizsgálata. Például, hogy az érdemi, teljesítményalapú feltételrendszer nélküli készpénzes támogatásokat váltsa fel a deviáns szenvedélyekre (cigaretta, alkohol, drog, játékgép) nem fordítható utalványos jegyrendszer. Ez a politikailag korrekt lobbi görcsös tagadásán, illetve a szociális bürokrácia közegellenállásán hiúsult meg. Előbbiek hallani sem kívántak arról, hogy bizony a lumpenrétegek tetemes hányada nem képes felelős életvezetésre, gyermeknevelésre. S gyakran a kapott pénzt nem rendeltetésszerűen, hanem kifejezetten a lehetőségekkel visszaélve éli fel.

Aminek persze a szerencsétlen, éhező gyerekek isszák meg a levét. A hatósági ügyintézőknek pedig egyszerűbb volt szimplán elutalni az összeget a gettó szegényeinek. Mondván, csináljanak vele, ami tetszik. Egy szigorúbb nyomorenyhítő módszer nyilván tőlük is pluszmunkát, alaposságot, odafigyelést, jogalkalmazói gondosságot követelt volna. Példának okáért gyámhatósági és rendőri úton erélyes fellépést a családjuk kiskorú tagjait (és tágabb környezetüket) veszélyeztetők ellen. A dolgozó relatív többséget jogosan irritálta, hogy miközben ő egyre több közteher alatt nyög, az ő adóforintjaiból segélyezettektől nyüzsög a kocsma, a játékterem. Ráadásul a nekik adott pénz gyakran több mint az ő minimál-vagy átlagbére.

400 ezren szavaztak rájuk. A parlamentbe készülnek
© Stiller Ákos
Mivel a gazdaságilag inaktív nyomorszinten élők közt felülreprezentált a cigányság, a dologba belekódoltatott az etnikumközi konfliktus. Precízen diagnosztizálja Novák Attila, hogy a liberálisok „rendkívül hibásan álltak hozzá például a cigányság problémáihoz, folyamatosan áldozatként tudták csak elképzelni a romákat (még ha sok esetben tényleg azok is). Ha pedig valaki a romákat illető negatív cselekményekről beszélt, a rasszizmus vádjával szembesülhetett. A szabaddemokratáknak fogalmuk sem volt arról, hogy milyen érzései lehetnek azoknak, akik munkanélküli roma nincstelenekkel élnek együtt kelet-magyarországi falvakban. A roma-nem roma együttélés keserveit megtapasztalók élményeit vagy nem vették tudomásul, vagy pedig a rasszista gondolat kifejeződéseiként bélyegezték meg, iktatták ki a mainstream közbeszédből.”

Közbiztonsági mutatóink romlása egyenes folyománya a hivatkozott zsákutcás társadalompolitikának. Mivel a rendszer nem képzésre, fejlődésre, munkapiaci beilleszkedésre ösztönzött, hanem passzív vegetálásra, a segélyezettek egy része menthetetlenül kiszolgáltatott helyzetbe került, gyakran az uzsorásokból álló kegyetlen gettómaffia markában gyötrődött. A brutális adósságcsapdában vergődő emberek között elszaporodott a lopás, rablás.   Falvak, peremkerületek sokaságának lakossága rettegett tőlük. Rendőrségünk képtelen volt a bűnözéshullámmal eredményesen harcolni, a politikamentes önvédelmi milíciák létrehozását gátolta a civil kurázsi deficites jellege. A roma kisebbségi önkormányzati rendszer sem volt képes „belső polgárosodást” elindítani. Sőt, az etnokorrupció terjedése révén a cigány politikai elit jórészt nem kijavítója, hanem részeleme lett a problémának. (Nem csoda, hogy a „cigánypártként” indult tömörülés fél százalékot se kapott.) Ekkor bejött a képbe a Gárda. Melyet sok helyen felszabadítóként üdvözöltek. Olyanok is, akiket nemhogy rasszizmussal, de még jobboldalisággal sem vádolhatóak. Mi több, eddig nemigen politizáltak.

Az érem két oldala (Oldaltörés)

Betetőzte a gondhalmazt a „pedagógiai emberkísérletnek” nevezhető doktriner oktatáspolitika. Mely „hippi-pedagógiaként” parttalan szabadságot hirdetett. Eltörölni kívánván a felvételit, a buktatást, lassan már a feleltetést-dolgozatírást is. Ugyanakkor nem volt hajlandó életképesen kezelni az iskolában jelentkező devianciákat. Félreértés ne legyen: semmi kifogásunk a toleráns, „etnikailag koedukált” szabadelvű tanítás ellen. Józanésszel nem kifogásolható az alapelv, hogy mindenkinek joga van az alap-és középfokú oktatáshoz. Az is rendben van, hogy a szegény, hátrányos, kicsit lemaradt gyerek – ha az iskolaérettsége, fejlődőképességi adottsága megvan – átlagos társaival haladjon felsőbb osztályba. Csakhogy az utóbbi időben a szegregáció elleni harc, az „integrált oktatás” propagálása mellett hajlamosak voltak elkendőzni a tények egészét.

Való igaz: létezik igazságtalan diszkrimináció, többségi előítélet is, nem is kevés. De ez csak az érem egyik oldala. A másik az, hogy vannak gyerekek – szintén nem kevesen – akiket korántsem bőrszínük, származásuk miatt próbálnak tanáraik elkülöníteni, az iskolából kizárni vagy eltanácsolni. Hanem azért, mivel otthonról hozott beilleszkedési zavaraik miatt ijesztően agresszívek. Nemcsak osztálytársaikat csicskáztatják, alázzák meg, rabolják ki, de a pedagógusokra is rátámadnak. Szüleik pedig, ahelyett hogy megbüntetnék őket, a tanárokat fenyegetik, nemegyszer tettlegességre is vetemednek. Köztudomású, hogy – a tárgyalt szociokulturális okokból kifolyólag – a nehezen kezelhető gyerekek jelentős része roma. Lovasi András, a Kispál és a borz énekese, a Lehet Más a Politika jelöltje brutális őszinteséggel mondja ki: „Én nagyon nagy ellensége vagyok a politikailag korrekt, pc-beszédmódnak. Itt a dolgok körbeírása, a mismásolása folyik annak, amit az emberek szeretnek kimondani. Lehetett volna erről a kérdésről másképp is beszélni, de a Jobbik így mondta. Az egyetlen olyan politikai erő volt, amelyik ebből a szempontból nem volt pc, és ezért nyert.”

Militáns, radikális pártok sikerreceptje, hogy bonyolult problémák kezelésére leegyszerűsítő, brutálisan demagóg gyógyírt kínálnak. Népszerűségi ugrásuk feltétele az is, hogy a főáramú jogalkalmazás impotens módon képtelen legyen az utcákon, iskolákban tomboló deviancia megfékezésére. A hatalom nem lépett, amikor a fenyegető szociális anomáliákat preventíven kezelni lehetett volna. Értsünk a szóból: a fentiekben megfogalmazott oktatás-és szociálpolitikai reformigény nem a cigányság ellen irányul. A strukturális és konjunkturális válság a többségtől éppúgy áldozatot követel. Torzszülött, vízfejű jóléti államunk leépítésének jegyében az etnikai majoritáshoz tartozó nyugdíjasok, közalkalmazottak, diákok éppúgy kárvallottjai a lefaragásoknak.

Egyértelműen ki kell mondani, hogy a jövőben - hovatartozástól függetlenül – támogatás csak azoknak jár, akik önhibájukon kívül szorulnak rá. Vagy hajlandóak életpályájukon változtatni. S erről bizonyságot téve, civilizált viselkedésre tanítják gyerekeiket, valamint a jövőben beszállnak az átképzésbe, közmunkába/közteherviselésbe. A társadalmi mobilitásban sincs ingyen ebéd. Csak azt lehet integrálni, aki maga is tesz a cél érdekében. Ha ez válik közhatalmi vezérelvvé, többet használna a Jobbik visszaszorításának, mint ezer antifasiszta gyűlés.

Papp László Tamás

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!