Nemcsak a többpárti demokrácia szokásjogi illemkódexe, de a józan belpolitikai önérdek is azt követelné a politikustól, hogy a vele szemben indult eljárás időtartamára önként felfüggessze tisztségének gyakorlását. Lemondani és visszavonulni természetesen csak jogerős elmarasztalás után kell. Viszont – míg kiderül, hogy a gyanú felhőjének árnyéka elvonul vagy zivatart okoz – érdemes a teendőket helyettesére bízni. Ez nem az őt bíráló riválisai vagy a sajtó kedvéért lenne muszáj. Hanem pont saját választói és tagsága miatt. Jelesül, hogy az ő pillanatnyilag hátrányos közmegítélése ne vezessen az általa reprezentált szervezet, párt, mozgalom lejáratódásához. Így kellene legyen ez Kolompár Orbánnál, az Országos Cigány Önkormányzat elnökénél is. De nincs így. Kolompár változatlanul ellátja az OCÖ-elnöki pozíciót. Viselkedéséről nem mondhatni, hogy kirí a többségi elit átlagából. Hazánkban fehér holló a közember, aki a jogi szankciók elé vágva, időben levonná az erkölcsi konzekvenciákat. Csakhogy 2009 Magyarországán egy roma csúcsvezetőnek különleges felelőssége van. Nyilvánvaló, hogy miért. 

Szomorú és lehangoló, ám kétségtelenül valós: a többség oroszlánrészének szemében a legnépszerűtlenebb hazai kisebbség a cigányság. Ezt a közösséget sújtják legjobban az általánosító előítéletek. Így a magyar-roma viszonyt kölcsönös bizalmatlanság, gyanakvás, ellenszenv fertőzi. A cigányok javarésze az összes beilleszkedési, integrációs, oktatási, foglalkoztatási mutatóban iszonyúan elmarad az átlagtól. Tragikus mérvű „civilizációs késésük” beláthatatlan veszélyeket rejt. Nekik és a többségnek egyaránt. Romák az utóbbi időben szinte kizárólag a gettó-és lumpenbűnözés, az uzsoramaffia, iskola-vagy segélyanomáliák, továbbá az ellenük irányuló rasszista támadások sokkoló képeivel szerepeltek a nyilvánosságban. Egyre nő azok száma, akik a cigányságot differenciálás és személyválogatás nélkül, kollektíve a bűnözéssel azonosítják. Ilyen helyzetben a kisebbségi elit példaadása döntő lehet. Hogy mit csinál: tetteivel, gesztusaival rácáfol az előítéletekre vagy a rasszizmusra hajlók szemében beigazolja azokat, ziccert és muníciót ad az ordas ideológiák gyártóinak kezébe. 

Kolompár Orbán © Müller Judit

Mikor terjed a fajgyűlölő balhit, hogy minden cigány bűnöző, akkor nemcsak a többségi demokratáknak, de a kisebbségi vezetőknek is kutyakötelessége cselekedetekkel bizonyítani az ellenkezőjét. Mondjuk azzal, hogy szervezeteik pozícióviselőinél nemcsak a büntetett előélet, de – ideiglenes jelleggel mindenképp – a büntetőeljárás is kizáró ok. Előítéletei mindenkinek vannak. A különbség ott van, hogy mit teszünk vele: hagyjuk magunkon eluralkodni vagy küzdünk ellene. De az ilyen küzdelem nem petíciók osztogatását, hangzatos gyűléseken való fellépést jelent. Hanem azt, hogy a becsületes kisebbségi ember, polgár és vezető már az életpályájával, a hozzáállásával is nevetségessé tegye az ilyen vádakat. 

Amennyiben szlovák nacionalisták vádolják kollektíven a magyarságot azzal, hogy fel akarja darabolni Szlovákiát, hogyan tud a magyarság ez ellen a – sajnos ugyancsak népszerű - agyrém ellen leghatásosabban védekezni? A szlovák nacionalizmus elleni belföldi-nemzetközi küzdelem mellett úgy, ha nem tűri meg politikai közösségeiben azokat, akik gyúanyagot szolgáltatnak a soviniszta piromániásoknak. Az irredentákat, a területi revízió, a Nagy-Magyarország híveit, akik lejáratják a demokratikus, toleráns kisebbségi jogvédelmet.  

Ugyanígy a roma vezetők is úgy tudják leghatékonyabban felvenni a harcot a cigánybűnözés igazságtalan bélyegével szemben, ha a rasszizmus ellen folytatott politikai harccal együtt testületeikből is kivetik a bűnözőket. A bűnnel vádoltakra pedig időszakos „ebzárlatot” hirdetnek. 

Gyakran panaszolják, hogy a kirekesztés elleni megmozdulásokon jóval kevesebben vannak, mint a szélsőjobb rendezvényein. Viszont kevesebb szó esik arról, hogy miért van így. Nem utolsósorban azért is, mivel gyakran hiteltelen emberek szónokolnak a rasszizmus-ellenes felvonulásokon. Olyanok, akiket penetráns korrupcióbűz leng körül. Illetve olyanok, akik a kirekesztéssel szembeni jogos hadjáratot – megélhetési antifasisztaként – önnön politikai túlélésük és anyagi gyarapodásuk szolgálatába állították. Úgy, hogy a cigányság felzárkóztatására adott pénzeket – finoman szólva – nem rendeltetésszerűen használták.   Ha ezeket az „antifasiszta társadalom” nem veti ki magából, annak pont az antifasizmus látja kárát.      

Papp László Tamás