Jelen pillanatban Mesterházy Attila tűnik befutónak. Akit két ciklusnyival ezelőtt épp Medgyessy Péter fedezett (és futtatott) fel. Gyurcsány hajdani meglátása szerint ő a párton belüli status quo, a konfliktus- és változásellenes szemléletmód reprezentánsa. Kétségtelenül létezik szoci berkekben a párt háttérbeli nagy öregjeivel jól kiegyező, az ő árnyékukban ügyködő vagy a nyilvánosság előtti strómanjukként ténykedő fiatal politikustípus. E sorok írója tavaly a Zuschlag-ügy apropóján jellemezte e figurákat.

Tehát van Mesterházy, aki óvatos duhaj, fontolva haladó, a párt hagyományos erőterének jelöltje. Vagyis, az „öregek fiatalja”. Vele szemben egyetlen nevesített alternatíva az idén hetvenedik születésnapját ünneplő Kovács László. Akinél sanszos, hogy az utóbbi öt évben leérettségizett (tehát választókorba lépő) fiatalok elsöprő része azt sem tudja róla, kicsoda. Ahogy Gyurcsány lemondásáig Mesterházy is jórészt csak a párton belül volt ismert. Miről tanúskodik ez?

Nagyjából arról, hogy az MSZP tudatosan nem a politikaundoros bizonytalanokra, az első választókra, a „széles néptömegekre” hajt. Célja inkább az, hogy a párttagságot szorosan övező holdudvar és törzsbázis mellett a baloldali „alvó szavazókat” riadóztassa. A megbízhatóan elkötelezett hagyományos rétegeit. Melyek eltávolodtak ugyan a párttól, illetve Csipkerózsika-álomba merültek, de nem annyira, hogy ne lehessen felébreszteni és visszahozni őket.

Baloldalon aligha lehet reális cél, hogy a Fidesztől tömegeket hódítsanak el. Ugyanakkor megvalósítható törekvés, hogy a tőlük elpártolt, és más – ellenzéki, de egyszersmind Fideszt is bíráló – pártok (MDF, LMP) felé tájékozódó híveiket újra bezsákolják. Teljesíthető elgondolás Orbánék kétharmados mandátumtöbbségének akadályozása lehet. Illetve az, hogy a szocialisták biztosítsák második helyüket a Jobbikkal szemben. A bronzérem ugyanis nemcsak megalázó, de a vegetatív kispárti lét előhírnöke volna.

Ehhez kell az a szegmens is, amely már nem változik. Az MSZP-re szavaz, vagy senkire. Szóba jöhetnek még azok a liberális választók is, akik júniusban távollétükkel büntették anyapártjukat, de a Jobbik-diadalmenettől rémületbe estek. Csakhogy a de facto klinikai halál fázisában lévő SZDSZ-hez vissza már nem mehetnek. Ez a pár százaléknyi bázismaradvány talán egészen a szavazás napjáig (tehát a felmérésekben is) rejtőzködni fog, kizárólag az urnafülke magányában fanyalodik rá az MSZP-re. Ergo a párt jelenlegi támogatottsága bizonyos korlátok tudomásul vétele mellett is növelhető. Zömmel olyan kiábrándult, de „hazacsalogatható” idősebbek közül, akik évtizedekig kötődtek a posztkommunista baloldalhoz. Ennyi idő után pedig nem könnyű egy házasságot végleg felbontani.

Kétséges persze, hogy a fenti személyi opciók ideálisak-e a töredezett pártbázis részleges összeragasztására. Viszont Török Gábornak igaza van, amikor elemzésében úgy látja: „az MSZP szempontjából kizárólag rossz és rosszabb választási opciók léteznek”. Mivel jelen helyzetben nem az a kérdés, hogy ki a leginkább rátermett aspiráns. Hanem, hogy ki az, aki az esélytelenek nyugalmával hajlandó becsületgól céljából kispadról gyepre futni. Vállalva, hogy egy iszonyú csatavesztéssel fejezze be politikai karrierjét.

Mindenesetre, a szocialisták kampányindítónak szánt, Enyhítjük a válságot, enyhítjük a terheket című füzetkéjét lapozgatva (felelős szerkesztő: Puch László) az Internacionálénak az a bekezdése juthat az olvasó eszébe, hogy „a múltat végképp eltörölni”. Fenti kiadványt alapul véve úgy látszik, a kormányzás története 2008 őszén, a válsággal indult s kizárólag annak enyhítéséről (valamint az utóbbi idők közbiztonság- és közmunkaprogramjairól) szól. Egyetlen szó nem esik benne az előző hat év „vívmányairól”. A Medgyessy-féle jóléti osztogatásról éppúgy nem, ahogy az annak döbbenetes pénzügyi következményeit orvosolni akaró gyurcsányi reformkurzusról sem. Nehéz is volna. Hiszen akármelyiket dicsérnék, be kéne ismerni: a másik hiba volt. A válságretorika lehetőséget biztosít rá, hogy a jelenlegi megszorítások belső, strukturális előidézőiről a baloldal hallgasson, a felelősséget külső, konjunkturális tényezőkre kenje. Nem tudható, a párt „népszerűségi kárenyhítő” kampánycsomagjának sikerét mi valószínűsítheti. Pláne, hogy a mindenképp sokkoló végeredmény a politikai siker-kudarc ellentétpár eredeti jelentéstartalmát is relativizálhatja.