György Péter módszere – a lehengerlő megbélyegző címkézés, amely köszönő viszonyban sincs az előtte álló szöveggel, megvilágítja azt a stratégiát és pszichológiai erőteret, amelyből ez a kérdés – és vele a megoldás beindítása – nem tud szabadulni. Mindenki ellenőrizheti – ez a csodálatos a digitális médiában, hogy ide-oda kattintva a linkekre az igazmondás könnyen tetten érhető – hogy írásomnak nincsen olyan szemantikai értelmezhetősége, amelyből „gőg” sütne ki, vagy a benne kifejtettek, akár személyem, kapcsolatba hozhatók lennének a jobboldali publicistáéval vagy a szélsőjobboldali párttal.

Azonban György nem véletlenül aggatja rám ezeket a jelzőket, mert azoknak a valóság(á)hoz sokkal mélyebben van közük. Az „önelfojtás” egyenes követmezménye a projekció, amelyet itt nyilvánosan leleplezett. Hiszen a „gőg” belőle szivárog fel, a frusztált zsidóból – karakterisztikusabb zsidó magatartást reprezentál, mintha pajeszt növesztene –, aki nálánál üldözöttebb embertársai védelmére kél fölülről és kéretlenül, hogy saját gyengeségét, sérelmét, sorsát kompenzálja.

Azzal, hogy ő képes a védelemre, ezzel szerezné meg nemlétező magabiztosságát, otthonosságát – s helyezné fölülre magát. (Annak idején  Szabó Istvánt térdepeltette borsóra A Napfény ízéért, mert nem ábrázolta kellő empátiával a zsidó család tragédiájáról szóló filmeposzában a magyarok szenvedéseit, akik a zsidókat kísérték.) A Jobbikhoz hasonlítást sem az ujjából szopja, hanem apja történetéből, aki bori fogoly létére a Jobbik szellemi hinterlandjához csatlakozott. Erről szól Apám helyett című könyve  – fontos, belülről ábrázolt dokumentum a zsidó öngyülölet és annak a társadalomra való romboló hatásáról. S persze a gőg kijut magának a Múlt és Jövő főszerkesztőjének – pontosabban a „manifeszt” zsidónak – egy „vitathatatlanul becsületes szándékú” jelzővel. Egyedül csak ezt utasítom vissza – soha nem írta le lapom és kiadóm nevét, soha nem legitimálta a létezését, épp ellenkezőleg, ezért nincs joga ehhez a vállonveregetéshez

A szorongásos gőg idézi elő azt, hogy iskolázott ember létére ez az érzelmi kitörés megfosztja a logikus gondolkodás esélyétől. (Ez a tulajdonság –  keserű tapasztalatból ismerem, a terepen dolgozva – egy egész réteg jellemzője. A zárójelben maradva, mert nem ez a válaszomnak a központi iránya, ennek tudom be az SZDSZ bukását és vele korrelációban, a szélsőjobb fenyegető térnyerését.)

Cikkemben nem állítottam egyebet, minthogy a magyar, a zsidó és a cigány (legalábbis magyarul: nem roma – ez olyan megmosolyogtató politkai korrektség, mint zsidó helyet izraelitát mondani) egy-egy nép. Népek, amelyek különbözőek. Amennyiben paramétereikben – kulturális értékorientációjukban, társadalomban betöltött szerepükben, produkciójukban –, tehát mérhető, megragadható tényezőkben különböznek, akkor az interakciójuk is más. Noha a társadalomtudományok különböznek a természettudományoktól, de azért itt is érvényesül, hogy más összetevők interakciói más eredményeket idéznek elő. Csak ezt állítottam, és ebben az a megdöbbentő – hogy ez az állítás tabu alatt áll.

Másért, más kondíciókból és máskor nem szenvedhette a gazda- vagy be(nem)fogadó nép a zsidókat és másért a cigányokat. Ha Györgynek más adatok jutottak a birtokába, érdemes lenne megosztani őket a nyilvánossággal. Biztos közelebb vinne a mai áldatlan helyzet megoldásához. Viszont a tények számbavételét és az azokon való elgondolkodást terrorral tiltani – nem vezet jóra, mint a közelmúlt eseményei, az eltékozolt rendszerváltás utáni húsz év fejleményei is mutatják.

Jómagam sorsban, kultúrában megtestesülő különbségekről tudok. Ez legpregnánsabban a második világháborúban nyilvánult meg. Ehhez az apokalipszishez kapcsolódik a holokauszt – a háború egy külön, a zsidó nép ellen vívott, s nemcsak a németek által vitt frontja. A holokauszt – héberül: soá – olyan fogalom, amely kizárólag a zsidó néphez és történetéhez kapcsolódik. A maga világtörténeti kontextusaiban, s nem az áldozatok számában. (Heller Ágnes Auschwitz és Gulág című kis könyvecskéjét tudom az érdelkődők figyelmébe ajánlani, amely e kérdést részletesen elemzi.) A holokauszt – többek közt – a genocídium fogalmát is magában foglalja. Az európai történemben ilyen volt az örmények törökök általi elpusztítása, s ehhez hasonló jelenség a kelet- és közép-európai népi németek kitelepítése is – ugyanis néhány millióval kevesebben érkeztek meg Németországba, mint ahányan oda elindultak. (Magyarországról való kiűzetésük, s a maguk mögött hagyott űr, igen hasonló a jelenséghez – amelyről a zsidók kapcsán írtam.)

Cigány genocídiumról nem lehet beszélni. A magyar holokausztot és a cigány poromajost nem lehet, vagy inkább nem tanácsos „egy tésztává” gyurni. S nem a 600 000 kontra 5000 áldozat „mértékaránya” kapcsán. (Vallom a Talmud tanítását: „Ha egy embert elpusztítasz, mintha az egész világot pusztítanád el.”) Hanem a két külön elbeszélés, jelenség modern magyar történelmet, s bizony a kultúrát is befolyásoló kontextusai és diskurzusai miatt – amelyet áthatott a zsidóellenesség, az antiszemitizmus, a zsidóüldözés – és végül a gyökerestül kiszántás, ami az én véleményem szerint sikerrel járt. 

A Nyugat folyóirattól – a modern magyar irodalom mára klasszikussá vált mozgalmától – kezdve az egyetemi numerus claususig, a népi–urbánus ellentétekig, az állampolgárságból, s majd fizikálisan is a magyar történelemből kiiktató ún. zsidótörvényekig e „kérdés” mentén futott a magyar szellemi és gazdasági élet fő vonala – a szellemi élet sajnos a mai napig. Volt-e, van-e ilyen volumene a cigány nép létezésének és emancipációs, majd integrációs problémáinak? Hoztak csak egyetlen országos cigányellenes törvényt a magyar történelemben? Ha Györgynek vannak ilyen adatai – álljon elő velük! A második világháború poklában egyes megyékben a helyi hatalmasságok igyekeztek megszabadulni a többségükben vándorcigányoktól. Tragédiájukat, Karsai László A cigánykérdés Magyarországon 1919–1945 c. munkájában  ötezerre teszi. Ez a poromajos – amelynek dukálna irodalom, múzeum, emléknap – és méltó emlékezés.

A múlt őszinte és alapos tudásra törekvő feltárása, közös elemzése – csak ez vezethet a kiinduló problémák megoldásához. Ennek során fel kell tenni a kérdést, hogy milyen bűnök vezettek a magyar vidék kohéziójának megbomlásához – amelyek mára valóságos polgárháborúhoz vezettek? Én a zsidók (s ha már utaltam rá) a németek (svábok) erőszakos kiszántását döntőnek találom ebben a tragikus folyamatban. (Nem különben az „egykézést” – amelyet már Illyés Gyula leírt –, mint a feudalizmus továbbélésének következményét.) Úgy gondolom, hogy a középosztály, különösen a vidéki tulajdonos középosztály nagyrészének kiirtása nékül nem lehetett vona megcsinálni – vagy nem ilyen totálisan – az erőszakos kolhozosítást. Egy előítéletmentes és szakmai vita sokféle eredményhez vezethet.

Nem vagyok a téma szakértője, de távoli szemlélője sem.

Olaszliszka és Gyöngyöspata mellett van egy falu, amelyhez közelebbi, bensőséges viszony fűz. Nagybörzsönyben tíz éve telepedtem le, és a szívemhez éppúgy közeláll, mint a szülővárosom, Budapest. A falu története és közelmúltja megtestesíti a jelenséget, amely ma az egész országot foglalkoztatja – kit így, kit úgy. A kora középkor óta itt élő német lakosságot a második világháború után kitelepítették. (A jelenség igazi jellegét az világítja meg, hogy nem az országból, hanem csak egy másik, szegény faluba. A módos házak, gazdaságok a Csehszlovákiából lakosságcserével áthozott magyaroknak kellettek.) Ekkor roppant meg a falu ellenálló ereje, lelke, gazdasága – dacára, hogy évtizeddel később sokan visszaszivárogtak, visszavásárolták lerobbant házaikat, vagy albérletbe költöztek szülőföldjükre. (A három „funkcionális” zsidó családot – a Deutschékat, Herczogékat, Diamantékat, a bolttulajdonost, a borkereskedőt, az asztalost deportálták).

A szerves településfejlődést megszakította űrbe léptek a cignyok, akiknek a konfliktusai hasonlóak ahhoz, amit Gyöngyöspatáról lehet olvasni. Mint a napi sajtóból tudni lehet – itt három éve borzalmas gyilkosság is történt néhány forintért. Nekem jó barátom volt az áldozat, Králik Attila erdész. Úgy intéztem, hogy ott legyek a temetésén. Heller Ágnessel – aki hozzám hasonlóan már nem egy könyvét írta ebben a faluban – sokat tanakodtunk, mit tegyünk, amikor megtudtuk, hogy a Gárda is jelen lesz. Ő azt mondta, mindenképpen el kell menni – a halott barátunk iránti tisztesség okán, s hogy demonstráljuk, a Gárdától sem félünk. A fekete sereg felidézte bennem a csak a szüleim által megélt tapasztalatokat – félelmet és undort. Ugyanakkor elvártam volna, hogy ifj. Hegedűs Lóránt mellett más országos politikus is jelen legyen, és ossza meg a bánatot, haragot. A felelősséget. Heller Ágnes a helyi cigány közösség képviselőinek a jelenlétét és szavát hiányolta a végtiszteségen. Barátom rettenetes vége, a falumért érzett  felelősség is azt diktálja: a magam tudásával és tehetségével fellépjek, hogy ez a bőrön megtapasztalt eseménysor, és mindaz, amit vizionál és előhív, ne váljon véres valósággá.