Lydia Cacho: Én is beálltam prostinak, tudom, miről beszélek
Az évente több száz milliárd dollárt fialó prostitúciót ott is védik a hatóságok, ahol elvileg tiltják. Ezt állítja a hvg.hu-nak adott interjúban a világhírű riporternő, Lydia Cacho, akit kockázatos nyomozásai meggyőztek, hazája, Mexikó szexrabszolga-kereskedői együttműködnek a kelet-európai „kollégákkal”is.
Zentai Péter: Az amerikai Time magazinban nemrégiben azt a véleményét idézték, hogy Európában a hatalmon lévők, a döntéshozók ugyanúgy álszentek, mint Latin-Amerikában, a nőket szexuális tárgynak tekintik. Ez ennyire sarkosan biztos, hogy nem igaz. Csak azért állít ilyeneket, hogy odafigyeljenek magára?
Lydia Cacho: Amikor ezt nyilatkoztam, a világ még nem is értesülhetett Berlusconi bunga-bunga partijairól.
Arról sem, hogy az olasz miniszterelnök egyes beosztottainak nincs is más dolguk, mint hogy fiatal, kiskorú lányokat hajtsanak fel a főnöküknek. Nehogy már azt higgyük, hogy Berlusconi e tekintetben párját ritkítja, hogy Európában ő az egyedüli, aki hatalmával visszaélve aláz meg nőket.
Z.P.: Mindenesetre erős a gyanú például Strauss-Kahnnal, az IMF lemondásra kényszerült vezérigazgatójával szemben is, hogy megalázott hölgyeket. Ettől függetlenül ön túlzottan általánosít. A legtöbb ország kormánya, maga az Európai Parlament is egyre szigorúbban védi a lányok-asszonyok jogait, sőt, olyan törvények vannak születőben, hogy a politikai-gazdasági-pénzügyi hatalomba minél több nőt kötelező legyen integrálni. Ehhez mit szól?
L.C.: Nagyon szép törekvés. De maradjunk a földön. Strassbourgban, abban a viszonylag kis városban az arányokat tekintve több a kiskorú prostituált – többségükben latin-amerikai és kelet-európai lányokról van szó –, mint Párizsban vagy Rómában. Két kérdésem van ehhez kapcsolódóan: az egyik, hogy történhet ez meg az Európai Parlament döntéshozóinak szeme láttára? A másik: vajon miért éppen ott, Strassbourgban kényszerítenek ennyi lányt szexrabszolgaságra?
Z.P.: Nem tudom. Miért?
L.C.: Mert akkora nagy a kereslet irántuk. Meg lehet figyelni, hogy a prostitúció mindig a nemzetközi szervezetek, intézmények székhelyeinek közelében virágzik a legjobban: Frankfurtban, Genfben, Brüsszelben, Strassbourgban. Ez utóbbi helyen – ahol az üléstermekben férfiemberek kemény harcot vívnak mindenféle igazságtalanságok, megaláztatások ellen – ugyanezen férfiak közül kerülnek ki a prostik kliensei.
Z.P.: Ezt senki nem bizonyította még.
L.C.: Erről egyelőre nem kívánok részletesen beszélni. Megnyugtatom azonban, hogy rajta vagyok a témán és bizonyítani fogok. Lesznek nagy meglepetések és megdöbbentő leleplezések – ezt garantálom.
Z.P.: Ön azért – ahogy életútját ismerem – nem egyszer megütötte már a bokáját. Egyik könyvében beszámol arról, hogy elrabolták, sőt, megerőszakolták hazájában, miután leleplezte dúsgazdag üzletemberek és politikusok összjátékát. Meglehetősen hihetetlennek tetsző történetek ezek.
L.C.: Én akkor megesküdtem, hogy – akármeddig élek is – életem végéig harcolni fogok a férfiak összeesküvése ellen.
Z.P.: Összeesküvés? Hogy tud ilyen elméleteket gyártani?
L.C.: Pontosítok: a kéz kezet mos elve alapján működik a szexrabszolga-kereskedelem és a prostitúciós ipar világszerte – legalábbis ezt tapasztaltam abban a csaknem ötven országban, ahol a témának utánajártam. Ezernyi gyerekprostituálttal beszéltem, nyilvánosházak százaiban jártam. Mint talán hallott róla, én is beálltam prostituáltnak. Tudom, miről beszélek.
Z.P.: Olvastam erről persze. És meghökkentetett. Elvállalt olyan munkát, amit nemcsak lealjasítónak tart, de aminek felszámolásáért küzd. Ez nagyon nagy ellentmondás.
L.C.: Trükköztem a kliensekkel, nem adtam oda magam nekik. Viszont megtanultam, hogy a férfiakból mindent ki lehet szedni ilyen helyzetekben. Egy részük állat ugyan, de a többségük úgy beszél a prostituáltnak, mintha az a gyóntatója lenne, megdöbbentően őszinte ilyenkor a férfi. Ez már a mélylélektan területe.
Z.P.: Azt sem értem, hogy miért nevezi rabszolgáknak a prostituáltakat. Hiszen többségük – legalábbis Európában – szabad akaratából csinálja, amit csinál. Németországban és néhány más államban nem is illegális ez az üzletág, ezáltal alapvetően kiszűrik a prostitúcióból a bűnözést, hiszen nem kell a lányoknak, nőknek „védelmi pénzt” leadniuk senkinek sem.
L.C.: Nem akarom megbántani, de fogalma sincs arról, hogy mit beszél. Németországban is, de bárhol a nyugati világban a szexipar alkalmazottait illegálisan juttatják be az adott országba. Honnan is? Dél-Amerikából, Afrikából, Kelet-Európából. Ottani emberkereskedők szabályosan eladják őket nyugat-európai emberkereskedőknek. Szegénységben élő kislányokat, nagylányokat beetetnek azzal, hogy másutt: Párizsban, Rómában, a világ legcsábítóbb helyein nemcsak hogy vidáman, boldogan fognak élni, hanem még híresek, modellek is lesznek. Sokukat a szülőktől veszik meg – aprópénzért. Aztán jön a felébredés a koszos tömegszállásokon, a totális megalázás, a lélek és a test totális kifosztása. Az ENSZ jelentése szerint világunkban majdnem harmincmillió embert tartanak rabszolgasorsban, nyolcvan százalékuk prostituált. Többségük kiskorú. Gyerekekről beszélünk kérem, akiknek a lelkét – éljenek bármeddig is – már meggyilkolták.
Z.P.: Ezt hogy érti?
L.C.: Kambodzsában, Vietnamban, Mexikóban, Olaszországban megismertem olyan kilenc-tíz éves lányokat, sőt, fiúkat is, akiket naponta tizenöt-húsz alkalommal kényszerítenek szexuális szolgáltatásra. Könyvemben is olvashat arról a kis kolumbiai barátnőmről, akinek nyolc hónap leforgása alatt 1320 férfival volt dolga. Ha nem tette volna, megcsonkítják. Az ilyen sorsra kárhoztatott milliónyi gyerekből soha nem válhat egészséges felnőtt, ha egyáltalán elérik a felnőtt kort. Hihetetlen pénzeket keresnek viszont fogvatartóik és azok, akik adják-veszik őket. A főnök naponta meg tud keresni hatszáz dollárt csupán egyetlen olyan kambodzsai, vietnami kislányon, akit húsz alkalommal küldenek „bevetésre”.
Z.P.: És ezek az emberek nem félnek a hatóságoktól?
L.C.: Nálunk Mexikóban – nagyjából egész Latin-Amerikában – a rendőrök egy része maga a futtató. Engem börtönbe vetettek azért, mert ezt lelepleztem. Úgy interpretálták azonban az esetet, hogy rágalmaztam jeles, becsületes polgárokat a cikkeimben, könyvemben. Ámde nemzetközi hírű, tekintélyű, köztük amerikai barátaimnak köszönhetően kiszabadultam. Szerintem máskülönben ma már nem lennék életben.
Arra vagyok egyébként a legbüszkébb, hogy ügyem nyomán a Legfelsőbb Bíróság töröltette a kormánnyal a sajtótörvény azon passzusát, hogy büntethető az az újságíró, aki úgy állít politikusokról, befolyásos üzletemberekről dehonesztáló dolgokat, hogy nem szolgáltatja ki forrásait a hatóságoknak.
A rendőrök Mexikóban és sok más országban továbbra sem elsősorban védenek, hanem bűnöznek, főként zsarolnak: a kisebb jelentőségű klienseket némelykor rajtakapják és pénzt követelnek tőlük, a hatalmasságokat, a gazdagokat, a politikusokat viszont – sok pénzért – „áruval”: akár nyolc-kilenc évesekkel látják el. Ezt dokumentáltam és ezért tüntetett ki az Amnesty International.
Z.P.: Most éppen minek a leleplezésén dolgozik?
L.C.: Legújabb könyvemben arról írok, hogy különböző országok rendőrei, emberkereskedői, a gyerekprostitúció és -pornográfia mozgatói már globálisan kooperálnak. Ennek az együttműködésnek eredményeként mexikói bárokban, nyilvánosházakban megjelentek immár a mifelénk csemegének, egzotikusnak számító baltikumi, szlovák, ukrán, román, magyar lányok is. Európában pedig a mexikóiak, a közép-amerikaiak. Ez az embercsere nem lenne lehetséges az európai, a latin-amerikai, az ázsiai országok hatóságai, legalábbis fontos hivatalnokok közreműködése nélkül. Ennek a játéknak bizony az a neve, hogy a szex a politika lételeme.