szerző:
Tokfalvi Elek
Tetszett a cikk?

Az ellenzék szeme előtt két cél lebeg: 1) megszabadulni az Orbán-vircsafttól most azonnal, és 2) megnyerni a 2014-es választást. A kettő viszonya tisztázatlan. Az előbbi inkább vágyálom, és főleg a nemzeti ünnepeken vagy egyéb fontos napokon megtartott rituális nagygyűlésekben nyilvánul meg. Nem gúnyolódom a rendezők lelkesedésén és a résztvevők sokaságának kétségbeesésén, csak tárgyilagosan próbálom leírni a taktikai észjárást: ha elég nagy a tömeg, akkor egyfelől Orbán megijed, másfelől a külföld is látja, hogy mennyire népszerűtlen a kormány, és fokozódik az Orbánékra nehezedő nyomás. Hátha most végre átlépi a határértéket – remélik az elkeseredettek.

Nem számolnak azzal, hogy a tömegtüntetések rendezésében a másik oldalnak sokkal több tapasztalata van, összehasonlíthatatlanul több a pénze, és jobbak – hogy úgy mondjam – a logisztikai lehetőségei. Tartanak megint egy Békemenetet, oszt jónapot. Azonkívül ez is azt bizonyítja, hogy a mostani ellenzék magatartásmintáit a Fidesz határozta meg. A mai ellenzék nem Gyurcsány-párti része – tehát a többsége – szentül meg van győződve róla, hogy a 2006. őszi tüntetésekben a spontán népharag kapott hangot, miután a becsapott nép felismerte a kormány hazug és népsanyargató voltát; hogy a rendőri brutalitás a Gyurcsány-kormány válasza volt a népharag spontán kitörésére; és a Gyurcsány-kormány bukását végeredményben az utcára vonuló tömeg okozta. A feladat tehát most is: kimenni az utcára a nemzeti ünnepen, lehetőleg minél többen, és akkor az Orbán-kormány előbb-utóbb megbukik.

De nem, akármekkora tömeg gyűlik össze október 23-án, az nem fogja közelebb hozni Orbán bukását. Ha Bajnai beszél, akkor se. A népharag most sem lesz spontán. Amit órára-percre szerveznek meg, és nem valamilyen aktuális eseményre (áremelésre, választási csalásra) reagál, hanem csak úgy általában a kormány szemét voltára, az nem spontán. Hanem egy szertartás, ami a dolgok rendjéhez tartozik, tehát nem változik tőle semmi. Ha pedig esetleg provokáció történik, az most is Orbán érdekét szolgálja.

És nem növekszik a 2014-es választási győzelem esélye sem. Bajnai október 23-án a politikáját igazából nem ismerő, egymással civakodó mozgalmak és a velük is civakodó pártokból jött magánszemélyek előtt mond beszédet. Ettől azt várni, hogy másfél évvel később egy – az övétől meglehetősen eltérő gondolkodású – harmadik erő kellő fölénnyel megnyeri a választást, a mágikus gondolkodásnak körülbelül az a szintje, mint egymás mellé tenni a Szent Koronát és a Szent Jobbot, felúsztatni a szent folyón Esztergomba, és bízni benne, hogy többé nem tép a balsors.

*

Próbáljuk más szögből nézni.

A tereken tüntető és parlamentben ágáló ellenzék egyik tévedése az, hogy magát véli a népharag megjelenítőjének. Nem tudja elképzelni a tömegek spontán lázadását. Pedig nem lehetetlen. Alapvető élelmiszerek árának húsz-huszonöt százalékos emelkedése várható pillanatokon belül, vagy már meg is kezdődött. A magyarok háromnegyedének azonban nincsenek tartalékai. A plázastoppal és a csipszadóval a kormány bölcsen gondoskodott arról, hogy még nehezebb legyen az olcsó vásárlás. Az alsó négyötöd életnívója tovább zuhan, más-más mértékben, de minél szegényebb valaki, annál jobban, hiszen annál kevesebbet segít rajta a jövedelemadó csökkenése, és az élelmiszerek annál nagyobb részt követelnek a kiadásaiból.

Orbán legújabban bejelentette, hogy miután „a középosztály középső és felső rétegét már megerősítették” (ha a felülről második decilisre gondolt, elég szűk az a középső réteg), jövőre az „alsó középosztályt” fogják boldogítani. Ez – magyarázta – a minimálbér és a 220 000 forint között keresőket jelenti. Nos, Orbán már ebben is téved, őket ma még Magyarországon is jórészt a szegények, sőt létminimum alatt élők kategóriájába sorolnák. A másik probléma az, hogy a legalacsonyabb jövedelműeknél, a havi 202 000 (nem 220 000) forint alatt keresőknél már 2012. január 1-jén megszüntették a szuperbruttót. (Igaz, az adójóváírás kivezetése miatt a legszegényebb keresők nemcsak a világ legmagasabb áfáját fizetik, hanem jövedelemadóból is többet.) Mindez rávilágít, mennyit tud Magyarország miniszterelnöke a magyarországi középosztályról, a magyarországi jövedelmi viszonyokról, a magyarországi adótörvényekről és egyáltalán.

Aznap estére megérkezett a megfejtés: Orbán cédulájára csakugyan rossz szöveget írtak fel a saját emberei, valóban nem 220, hanem 202 000 ezerről van szó, és nem alatta, hanem fölötte szüntetik meg jövőre a szuperbruttósítást. Így az egykulcsos személyi jövedelemadó a tágabb értelemben vett közép számára ténylegesen 16 százalék lesz. Ami nagyon kellemes lenne, csakhogy –

A 16 százalék szuperbruttósítással is irreálisan kevés volt, pláne a hozzácsapott kedvezményekkel, szuperbruttó nélkül még kevesebb. A mai magyar látható ellenzékben teljes a konszenzus, hogy az egykulcsos adó mint olyan rossz, mert „igazságtalan”, és szintén egyöntetűen nem vesz róla tudomást senki, hogy az összes többi felzárkózni kívánó kelet-európai gazdaságban bevált, össztársadalmi hőbörgés nélkül, segítve a gyors növekedést. Ami nálunk, ugye, a bevezetése előtt és után is elmaradt.

Senkinek nem jut eszébe, hogy a baj talán azzal van, többek között, hogy egyszerűen rosszul számolták ki a kulcsot. Vagy egyáltalán nem számoltak, csak kitaláltak egy szép kicsi százalékot. Már 2011-re és 2012-re is. Éppen ezért senki sem fogja megkérdezni, hogy változatlan vagy csökkenő GDP mellett 2013-ban honnan a szentséges geotermiából fedezik a még több kieső bevételt. Hacsak nem, mondjuk a sárgacsekkadón kívül, a megemelt árú élelmiszerek áfájából. Nem számoltam utána. Én se. (Egyszer majd talán a történészek azt a pillanatot jelölik meg az Orbánság felé vezető út kezdeteként, amikor Matolcsy György mégiscsak kirúgta Bathó Ferencet, az egyetlen embert a minisztériumban, aki tudott költségvetést csinálni.)

Ha túl bonyolult volna, összefoglalom: egyetlen adónem tényleges kulcsának esztelen csökkentésével nem az a baj, hogy „igazságtalan”, hanem hogy nem föllendülés lesz belőle, hanem gazdasági döglődés, terjedő nyomor. Ismerünk külföldi híradófelvételeket a felvonuló középosztálybeli háziasszonyokról, akik a lábasok alját kongatják. Nem kevesen, és nem ideológiából. Ezek a spontán tüntetések.

Ebben az értelemben spontán a miskolci romák tiltakozása is a Jobbik bejelentett masírozása ellen, noha az ellentiltakozásra azonnal rácsatlakoztak az ellenzéki pártok. A nyomor fokozódása növeli a feszültségeket, nemcsak a sérelmek halmozódnak, hanem súlyosbodik a bajok okát az ellenséges Másnak tulajdonító paranoia is, amiről sosem tudni, mikor dobja le a civilizációs gátlásokat. Ha ledobja – akármelyik oldalon –, a sérelmek meghatványozódnak. A valóban spontán tiltakozások mérete, sűrűsége és az erőszakszint emelkedése a hivatalos ellenzék közreműködése nélkül is olyan belpolitikai válsághoz vezethet, amit nem tud nemlétezővé tenni a közszolgálati híradó és akárhány békemenet sem. Sőt, a kormányzat aljaskodása csak tovább tépázza a maradék nyugalmat.

A mostani ünnepi tüntetések az összes belső veszekedéssel együtt békés értelmiségi játékoknak tűnhetnek majd. És az ilyen gazdasági-belpolitikai válságot nemcsak demokráciákban, hanem diktatúrákban sem lehet sokkal túlélni. Nem mondom, hogy biztosan ez fog történni, de ilyen forgatókönyv is lehetséges.

*

Az ellenzék másik tévedése az optimistább verzió tudomásul nem vétele: senki sem számol azzal a lehetőséggel, hogy Orbán nem választás útján távozik. Pedig nem esélytelen, aki erre fogad. Véres és látszólag sebezhetetlen diktatúrák omlanak össze látszólag előjel nélkül, egyik percről a másikra. Miért ne történhetne meg ugyanez egy kétbalkezes, de a demokrácia külsőségeit megtartó rendszerrel, ami ráadásul eléggé a nyugati integrációk szeme előtt van?

Akárhogy definiáljuk ezt a rendszert, annyiban hasonlít a diktatúrákhoz, hogy a politizálás aránytalanul nagy része zajlik rejtve, a nyilvánosság kizárásával. Legföljebb tippjeink vannak, kik írják és kik írják át a törvényeket igazából stb. Ami a lényeg, azt sem szabad tudnunk, kik, hogyan segítették valójában hatalomra Orbánt, és kik, hogyan tartják meg a hatalomban. De nagyon könnyen lehet, hogy közülük valaki fogja megbuktatni.

A nem kommunista diktatúrákat általában nem a népharag és nem is feltétlenül vagy elsősorban a hivatásos baloldali ellenzék dönti meg, hanem a rezsimhez eredetileg közel állók, ha kiábrándulnak. A francóizmus megdöntésében például kulcsszerepet játszott a király, akit Franco jelölt ki államfőutódjának, valamint a francóista állampárt főtitkárából lett miniszterelnök, Adolfo Suárez, meg üzletemberek, magas rangú katonatisztek, a római katolikus egyház.

Orbán körül látszólag légmentesen összezár a népes stáb és szolgasereg. Cselédek, ügynökök, csókosok és stratégiai pontokra telepített komisszárok akadályozzák mindenki más érvényesülését, a valóság megismerését, az igazság kimondását. De nincs légmentes védettség, és nem létezik végtelen, démoni agyafúrtság. Orbán hibát hibára halmoz, körkörösen embereket és érdekeket sért. A hírzárlatba és a paranccsal előírt hülyeségbe is csúszhat hiba. Annyi mindenben elszámítja magát, miből gondoljuk, hogy az önvédelemben tökéletes a számítása?

*

A harmadik tévedés az, hogy ha Orbán bukik, eljön a jó világ. Hát nem. Ha valahol gazdasági ügyekben olyan elsöprő a baloldali konszenzus, mint Magyarországon, ott a Fidesz jobboldaliság-karikatúrájára egész pályás baloldali letámadás lesz a válasz. Baloldaliságon most nem a legszegényebbek helyzetének tudatos javítását értem – ezt nem más tartotta a működő szabad piac feltételének, mint Milton Friedman –, hanem azt az elvet, hogy a politikai közösség szükségszerűen kevésbé vagyonos többségének a) automatikusan igaza van, b) az a sorsa, hogy ne is legyen gazdagabb, tehát dögöljön meg a szomszéd tehene, c) az állam dolga, hogy gondoskodjék „mindenki” nagyjából egyenlő jólétéről. Mármint a miénkről, a társadalmi középéről.

A többség szerint az a hamis próféta, aki azt hirdeti, hogy ez a mi saját dolgunk. Hol voltak a tömegdemonstrációk a Rákosi-féle államosításhoz fogható monstre vagyonellenes bűn, a magán-nyugdíjpénztárak lenyúlása és elherdálása ellen? Magán? Pénztár? Tiszta svindli, megérdemlik a bankok – gondolhatták az áldozatok százezrei, s nyugodt álomra hajtották fejüket. Ezért nem fognak haragudni a Fideszre.

Sajnálom, de nem fog itt az igazság úgy győzni, mint a mesékben. Annak van nagy esélye, hogy belülről vagy a támogatói körből mondja be valaki az unalmast, esetleg soha nem fogjuk megtudni, hogy kicsoda. Vagy ha megtudjuk, az nem tetszik az ellenzéknek: fideszestől, Fidesz-baráttól vagy akit annak hisznek, „nem kell”, hiszen eleve nem az ellenzéki értékrend és viselkedési kód szerint történik. Miközben az ellenzék is ok nélkül van eltelve magával.

A megismerhető pártprogramok közül az MSZP által megrendelt alapítványi „ajánlat” egy óvatos szöszölés. A növekedés beindításához, még a normalizáláshoz is kevés, de baloldalinak is bátortalan. Az LMP alternatív költségvetése bevallottan növekedésellenes, a zöldebben megtermelt ugyanannyit osztaná el „igazságosabban”. A Fidesz belső disszidenseiről – Mellárról, Ángyánról – pontosan lehet tudni, hogy a baloldali, globalizációellenes-szocialista fősodorhoz tartoznak. Az Orbánt esetleg ciklus közben leváltó kormány gazdaságpolitikája nagy valószínűséggel bal- és szélsőbaloldali rögeszmék keveréke lenne, ugyanolyan életképtelen, mint a Fideszé.

Hasonlóan nem várható kibontakozás a belpolitikában sem. A szocialisták és a renegát baloldali fideszesek is garantáltan elsinkófálnák az LMP (és mellesleg a Jobbik) egyetlen használható programpontját, az ügynöknyilvánosságot. Elmaradna a számonkérés is, főleg reflexből („ők is emberek, minket is békén hagytak”), de közönséges ostobaságból is. És mivel az elsöprő többség azt hiszi „jogállamnak”, ha a fékek és ellensúlyok rendszerét a kormány és ellenzék kényszerű konszenzusához kötik, a korrupt és hibbant egypártrendszerből garantáltan visszatérnénk a korrupt és impotens kétharmados rendszerbe. Ahol, mivel az elsöprő többség baloldali, a helyi értéken vett „bal-” és „jobboldaliság” ismérve megint a szimbolikus, történelmi, kulturális kérdésekhez fűződő viszony lenne, folytatódnék a sérelmek és a paranoid gyűlölet állóháborúja, amit mifelénk tévesen „kultúrharc”-nak hívnak.

Ám első lépésben, az orbánságra visszahatásként a legnagyobb valószínűséggel radikális baloldali áttörés várható. A csehek nálunk sokkal nyugatosabbak, és gazdaságilag sokkal jobban állnak, viszont sokkal kevésbé barátkoztak meg az 1989 előtti rezsimmel. A hét végi helyhatósági és szenátusi választásokon 20 százaléknál többet kapott a magyar kollégáitól balra álló (mert kádárista-revizionista elhajlásoktól mentes) Cseh- és Morvaországi Kommunista Párt. A hazai választékból pont egy ilyen még hiányzik, de ki gondolt nálunk 2008 őszén 17 százalékos, öhm, nemzeti radikális pártra? Ha meg a többi „demokratikus” párt elégíti ki a csehországinál nagyobb szükségletet, az se jobb.

Akármiről beszél Bajnai október 23-án, egyvalamiben máris biztosan igaza van: hogy – ha igaz – „a Fidesz utáni teendőkről” beszél. A mai ellenzék alkalmatlan Orbán megbuktatására. De arra a helyzetre már most ajánlatos felkészülni, amit a mostani ellenzék teremthet, ha Orbán bármi okból megbukik.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!