Jaksity György: Vörös kártya

Jaksity György: Vörös kártya

Utolsó frissítés:

Szerző:

szerző:
Jaksity György
Tetszett a cikk?
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

A Putyintól orosz állampolgárságot kapott Gérard Depardieu most azt játssza el, hogy a „gazdagokat sújtó” unortodoxia miként vezet az ortodox világba.

A legújabb kor, ha nem is legelső, de mindenképp úttörő unortodox demokratikus (vagyis ortodox diktatórikus) vezetője, Putyin elnök, a hazájában 75%-os adóval sújtott gazdagok nehéz kenyerét morzsoló Gerard Depardieunek biztosította az orosz állampolgárságot és ezzel az orosz adózási státuszt. Az orosz személyi jövedelemadózás a 13%-os egykulcsos jellegével kétségkívül vonzóbb, mint a francia, bár ennek érdekében azt mondani, amit Depardieu orosz újságíróknak címzett nyílt levélelében írt, miszerint „Oroszország nagy demokrácia, ahol az elnök nem bánik aljas módon az állampolgárokkal” enyhén szólva is tragikomikus. Mindez nem sokkal a magasabb adókulcsok franciaországi bevezetése után, melyet követően a színész Belgiumot választotta tartózkodási és ezzel adózási helyéül.

Ez önmagában nem volt meglepő, a kormányaik és emiatt gyakran az adóhivatalaik által üldözött üzletemberek, gazdagok, bankárok (manapság nálunk már a hipermarketesek, telekomosok, biztosítósok, lízingesek, befektetetési szakemberek, csipszesek, nem stratégiai szövetséges kólások, játéktermesek, kocsmárosok, cigisek, áramszolgáltatósok, földbenvezetékenbármitárusító kufárok stb... is) és vállalkozók évszázadok óta folyamatosan migrálnak Európa országai, vagy épp az öreg kontinens és az újvilág között, hogy mentsék a menthetőt. A magyar unortodoxia pátriárkái ebből a szempontból (de csak ebből az egyből) logikusan gondolkodnak: annak a vagyonát, jövedelmét és üzletét kell dézsmálni, aki nem tud elköltözni, illetve tud, de itt kell hagynia az eszközeit, tőkéjét, beruházásait, know how-ját, üzletvitelét és ügyfeleit - legalább azt már nem kell államosítani, - neadjisten az adófizetők pénzéből megvenni. (Bár a tizedet jelentő dézsma elég viccesen hangzik azokban a szektorokban, ahol már a nyereség nem tíz, hanem több, mint 100 százalékát teszi ki a "válságadó", ami emiatt inkább inkább válság-hozó, mint -adó.)

De térjünk vissza a "vörös kártyát" (hazája politikusaitól pedig piros lapot) kapó színészhez. Depardieu ugyanis már egyszer eljátszotta ezt a szerepet a Zöldkártya (Green Card) című filmben. A történetben az amerikai munkavállaláshoz szükséges zöldkártya érdekében színlelt házasságot kötött, később pedig be kellett bizonyítania, hogy az először csak az érdekházasságban, majd a holywoodi recept szerint kialakuló románcban, Andie MacDowell által játszott partnere minden tulajdonságát és szokását jól ismeri. Természetesen egyet elvétett.

Most vajon meg kell tanulnia Putyin kedvenc szinét, fegyvernemét, leginkább szeretett ételeit és egyéb szokásait? Esetleg az orosz alkotmányból kell vizsgáznia? Mondjuk viccnek nem rossz... Meglehet, hogy inkább Mihail Hodorkovszkij-val kellene eldiskurálnia arról, hogy vajon mennyi be nem fizetett adó, illetve, hogy a politikai szabadság rövid ideig tartó illuziója mennyire ér meg egy 10-15 éves szibériai száműzetést? Egyelőre annyit tudunk, hogy a színész levelében megigérte, hogy miután Raszputyin szerepét már eljátszotta és nagy tisztelője az orosz irodalomnak, most már az orosz nyelvet is megtanulja. Esetleg még az orosz ortodox vallást is gyakorolni fogja.

De hát az unortodoxia világában élünk. Ma az unortodox lett az ortodox. Ez magyarul azt jelenti, hogy a politikusok a pénzt önkényesen elveszik azoktól, akiknek van (gazdagoktól, átlag megtakarítóktól, nyugdíjasoktól és a vállalatoktól), akik megdolgoztak érte, megtakarították túlzott fogyasztás és eladósodás helyett, jó döntéseket hoztak és szorgalmasak voltak. A lényeg, hogy elveszik. Az úgy nevezett társadalmi szolidaritás jegyében, többnyire a felelőtleneket támogatják a felelősen gondolkodók pénzéből - ez az unortodox evolució. Mindenki máskép csinálja, ahogy a népszerű sláger is fogalmaz. Van, aki adóba csomagolja, van, aki egyszerűen államosít, van aki illetéknek nevezi és van, aki szolidaritásnak. Egy részét a rokonaik és barátaik cégein keresztül állami megrendelések keretében„átallokálják”, másik részét felelőtlenül kezelt költségvetésük foltozgatására, illetve adósságuk - jó esetben – szinten tartására szánják, illetve odaadják explicit módon vagy az infláció révén a felelőtlenül eladósodó hitelfelvevőknek.1 Nem a szegényeknek, mert ennyi pénzből a fejlett világban meg lehetne szüntetni a szegénységet. Állítólag a középosztálynak. Mint látni fogjuk ez sem feltétlenül igaz.

A világ nagy részén jogos elvárás, hogy fizessenek többet a gazdagok. Nem azért, mert megtehetik, hanem azért mert ők azok, akiknek az elmúlt két évtizedben és bármilyen komikus is, de a kérdéses válságkezelés eredményeként az elmúlt négy évben a jövedelme és vagyonának értéke – részben az alacsony effektív adókulcsuk miatt jelentősen megnőtt, miközben az átlagemberé jó esetben stagnál(t). Ben Bernanke, a Fed unortodox elnöke annyi QE-t foganatosított és twistelt, hogy az amerikai jövedelmek több, mint két százalékkal nőttek a válságkezelés első évében 2009-2010 között, a baj csak az, hogy az amerikaiak 99%-nak a jövedelme egyáltalán nem nőtt (0,2%), a leggazdagabb 1%-é viszont közel 12%-kal emelkedett.2 Mindez Obama Amerikájában. Jogos az elvárás, csak ez, ahogy a politikusok többsége gondolja és csinálja, mint látjuk nem működik. A tavalyi év utolsó napján újra nekifutottak a költségvetés válságának elkerülése érdekében és Obama lenyomta a republikánusok torkán a „gazdagok” adójának növelését, miközben a költségvetési kiadások nemigen csökkennek, viszont az államadósság a szilveszteri mámorban átlépte a törvényben meghatározott adósságplafont és megkezdődött a költségvetési trükközés, addig is, amíg tavasszal új csörte keretében meg nem állapodnak az adósságlimit emeléséről.

Bár Magyarország látszólag más pályát követ, hiszen ránézésre és az ellenzéki szólamok szintjén a "tehetősek" felé csoportosítja át (az adórendszeren, a devizahitel probléma rendezésén, a szociálpolitikán keresztül) a jövedelmeket, valójában ugyanaz történik. Gazdasági és morális, mi több alkotmányos megalapozottság nélküli voluntarista tervgazdálkodás keretében az "innen elvesszük és odatesszük" nem túl szofisztikált (terv)gazdaságpolitikája és „erőforrás allokációja” zajlik. Meg is van az eredménye. Stagnálás, tőkemenekítés, leépítések és visszaeső beruházások ameddig a szem ellát. A választási program egymillió új munkahelye ugyan időarányosan teljesül: egyre több magyar talál munkát. Apró gond, hogy nem Magyarországon, hanem külföldön. Unortodox munkahely teremtés és gazdaságpolitika a javából.

A gazdagokat (bármit és bárkit is értünk ezalatt) és a fentiekben a teljesség igénye nélkül felsorolt egyéb, politikai célkeresztbe került gazdasági szereplőket nem megfélemlíteni, elüldözni, kisemmizni illetve tönkretenni kell, hanem éppen ellenkezőleg pont ilyenkor arra ösztönözni, hogy maradjanak, beruházzanak, befektessenek és hogy még aktívabbak legyenek a civil szféra támogatásában, mert ez a valós társadalmi szolidaritás útja és ez vezet növekedéshez, új munkahelyekhez, költségvetési bevételekhez és fejlődéshez. A válság végéhez. Amerre most tartunk, az viszont inkább a vég válsága.

(A szerző a Concorde Értékpapír Zrt. igazgatóságának elnöke.)

Jegyzetek

1. Az állampapírok rövidlejáratú nominális hozama lényegében nulla a fejlett világban (az európai periféria országait leszámítva), miközben még a hivalatos infláció is 2-2,5 százalék (a hosszabb állampapírok többségénél is magasabb), tehát a bankban, állampapírokban, jó minőségű vállalati papírokban tartott megtakarítások, nyugdíjcélú befeketetések reálértéke évről-évre csökken. A mesterségesen alacsonyan tartott kamatok az adósoknak kedveznek, vagyis jövedelem és vagyontranszfer valósul meg a megtakarítók terhére az adósok javára. Ezt hívják nagyon találóan pénzügyi elnyomásnak (financial repression).

2. A QE (quantitative easing) keretében a jegybank – általában az irányadó kamatszint további csökkentésének lehetőségét elveszítve - értékpapírokat (alapvetően állampapírokat) vásárol annak érdekében, hogy likviditást és alacsony kamatokat biztosítson a pénz és tőkepiacon és ezáltal ösztönözze a hitelezést, a gazdasági aktivitást és elkerülje a deflációt. A Twist művelet keretében a Fed rövid lejáratú állampapírokat ad el és hosszútávúakat vásárol annak érdekében, hogy csökkentse a kamatlábgörbe meredekségét, vagyis a hosszabb és rövidebb lejáratú hozamok közötti különbséget.

Hozzászólások