Működik a dúvad állam (©Bibó). Hamarosan újabb „nemzeti konzultáció” keretében kérdez meg minket a kormány arról, mit gondolunk terrorizmusról, bevándorlókról.

A középkori magyar állam még egész népeket fogadott be. Mikes Kelementől Batsányiig, Bartóktól Máraiig sok kiválóságunk keresett és talált menedéket a hazai elnyomás és személyes fenyegetettség elől külhonban. Minden lengyel máig hálás azért, hogy Magyarország német szövetségese háta mögött mentette fiait. '56 hősei és a nyomor elől menekülő magyarjai Reykjavíktól Fokvárosig szóródtak szét a világban.

Már ismerjük a kérdőívet, amelynek kirekesztő és gyűlöletkeltő nemcsak sugallata, de tartalma is. Kiinduló pontja is amorális, hiszen összeköti a menekültek ügyét a terrorizmussal. Alapvető emberi jogi, alkotmányos normákat sért, és tudatosan tagadja az európai jogot. Mégsem elég csupán ez ellen tiltakozni, és a kormánytól követelni az emberi jogoknak, minden ember – legyen magyar, külföldi vagy hontalan – egyenlő szabadságának és méltóságának tiszteletben tartását. A nemzeti konzultációra alapozandó bevándorlás- és menekültpolitikájával ugyanis a kormány úgy akarja semmibe venni kiszolgáltatott emberek alapvető jogait, hogy ezt a tettét a demokratikus véleményformálás és döntéshozatal vívmányának állítja be (miközben a kormányzati agytrösztben talán már készül a mindennél rémesebb halálbüntetés-konzultáció is, valahogy így: „Egyesek úgy gondolják, hogy a gyerekgyilkosok bizonyos idő elteltével szabadon ólálkodhatnak az óvodák környékén, mások szerint ez nem helyes...”).

Most erkölcsi kötelességünk az, hogy elutasítsuk a kormány idegengyűlölő kampányát. Ezzel együtt vissza kell utasítani a kampány módszerét is, azt, hogy a miniszterelnök úgynevezett nemzeti konzultációval helyettesítse a demokratikus részvételt. Mára az is kétes, hogy Magyarországon a demokrácia minimuma teljesülne, azaz hogy a kormány időről időre szabad és tisztességes választásokon leváltható lenne.

A nemzeti konzultáció, ahogyan az Eötvös Károly Intézet ezt már az alkotmányozásról szóló 2011-es konzultáció idején bemutatta, a választópolgárok részvételének csupán illúziója, már annak persze, akit a szemfényvesztés még megtéveszthet. Nyilvánvalóan nem pótolja sem a törvények előkészítése során szükséges társadalmi vitát, sem pedig az egyes elfogadott törvényeket megerősítő népszavazást. A kormány ugyanakkor azt a hamis látszatot kelti, mintha a konzultációs kérdőívek szétküldésével mentesülne a döntéseiért viselt felelősség alól, hogy a konzultáció után intézkedéseivel a nép akaratát teljesítené.

Ezzel szemben az úgynevezett nemzeti konzultációban sem a kérdések megfogalmazását, sem a válaszok összesítésének eljárását nem övezik alkotmányos garanciák, nem érvényesül felettük semmiféle független kontroll (ami egy népszavazási eljárásnak viszont nélkülözhetetlen eleme). A kérdések így lehetnek többértelműek, manipulatívak, sugalmazóak, olyanok amelyek alkalmatlanok a választópolgárok akaratának feltárására. Céljuk valójában a kormányzati üzenet sulykolása. A konzultáció alkalmatlan arra is (persze ez nem is célja), hogy a civil és szakmai szervezetek érdemi kritikát és javaslatokat fogalmazhassanak meg. A nemzeti konzultációnak nemhogy jogilag, de politikailag sem lehet hiteles eredménye, a válaszok feldolgozása átláthatatlan és ellenőrizhetetlen. Kamu ez úgy, ahogy van, ezért semmilyen módon nem enyhíti a kormány felelősségét a tervezett intézkedéseiért.

A nép részvételét nem helyettesíti a nép átverése. A kormány, miközben nem az első milliárdunkat költi a választópolgári akarat feltárására alkalmatlan nemzeti konzultációra, megszüntette, kiüresítette vagy elgyengítette azokat az intézményeket, amelyek a polgárok és civil szervezeteik számára valódi részvételt biztosítottak a demokratikus döntéshozatalban és az alkotmányos rendszer működtetésében. A 2011-es Alaptörvény a népszavazás eredményességének előfeltételévé tette, hogy a választópolgárok több mint fele részt vegyen a szavazáson. Ez a részvételi feltétel a gyakorlatban a népszavazási kezdeményezéseket eleve kudarcra ítélte.

Megszűnt a népi kezdeményezés intézménye, amelynek révén a választópolgárok az Országgyűlést egy-egy országos jelentőségű kérdés nyilvános megtárgyalására kötelezhették. A kormányzat gyakorlatává vált, hogy nagy horderejű törvényjavaslatokat egyéni képviselői indítványokként terjesztettek a parlament elé, ezzel pedig kiiktatták a képviseleti demokráciából – csak a minisztériumokban előkészített törvénytervezetek esetén kötelező – egyeztetési és véleményezési folyamatot, azaz a demokratikus vita lényegét.

A polgárok 2012 óta már csak minősített személyes érintettségük esetén fordulhatnak az Alkotmánybírósághoz (megszűnt az úgynevezett actio popularis intézménye). Az alkotmányosság iránt elkötelezett polgárok és jogvédő civil szervezetek sem kezdeményezhetik az alkotmány- és alapjogsértő törvények felülvizsgálatát.

Már nincs független adatvédelmi, kisebbségi és környezetvédelmi ombudsman. Az információs jogok védelméért kormányügynökséghez járulhatunk, a másik két biztost pedig az általános ombudsman hivatalába beolvasztották.

Az alapvető jogok individuumként illetnek meg bennünket, nem konzultációs kérdések. A bevándorlásról szóló nemzeti konzultáció éppenséggel kijátssza egymás ellen a polgárok részvételi igényét és az emberi jogokat. Azt a látszatot kelti, mintha a kormány valóban kíváncsi lenne a polgárok véleményére és a többség akaratának megfelelően akarna intézkedni. A kérdések által sugalmazott válaszok viszont kiszolgáltatott emberek (adott esetben menedékkérők) emberi jogai megsértésének megalapozását szolgálnák. Ezen az úton továbbhaladva nemzeti konzultációval legitimálhatná a kormány bármely kisebbség vagy kiszolgáltatott társadalmi csoport alapvető jogainak megsértését. Vagy a halálbüntetést is.

Az utóbbi évek keserű tanulsága, hogy a kormányzat alkotmányosságot romboló működését legfeljebb és részlegesen a nemzetközi kritikák, a Velencei Bizottság állásfoglalásai mellett néhány európai bírói döntés korlátozta. A civil tiltakozások és nemzetközi bírálatok talán most is akadályt emelhetnek, ha a kormány nemzetközileg általánosan elfogadott alapkövetelményeket sértene. Ha a kormányzat a nemzetközi vagy társadalmi felháborodásra mégsem vezeti be a kilátásba helyezett intézkedéseket, a legfenyegetőbb veszély elhárul, de ezt mégsem könyvelhetjük el sikerként.

A nemzeti konzultáció nyolcmillió példányban illusztrálja, hogy a kormány ugyanúgy veszi semmibe az alapvető emberi jogokat, mint ahogyan csúfot űz a demokráciából.

(A szerzők az Eötvös Károly Intézet vezetői.)