Techet Péter
Techet Péter
Tetszett a cikk?

Nincs népvándorlás, mert ennél az USA-ba évente jóval többen vándorolnak be legálisan, s nem omlik össze se az ország, se az a bizonyos keresztény civilizáció. Ami itt van, az nem a keresztény civilizáció meg miegyéb válsága, de nem is a gonosz európai imperializmus következménye – ez csupán az Európai Unió nevű jogszabályhalmaz működésképtelensége.

A megoldható euróválság után most a megoldható menekültválság káosza bizonyítja: ennek az Európai Uniónak így semmi értelme sincs.

A menekültek áradata miatt számosan az európai kultúrát temetik. A Frankfurter Allgemeine Zeitungban egy bizonyos Viktor Orbán egyenesen a kereszténységét látja veszélyben, ha Európa segítene a menekülteken. A világvége-hangulat tehát nemcsak a magyar kormánypárti médiában jelenik meg, de számos nyugati értelmiségi látja úgy, hogy a jelenlegi menekültprobléma az európai kultúra végét jelentené. Például a Die Welt, a Focus és a Cicero újságok egykori főszerkesztője, Wolfram Weimer a német gazdasági elit napilapjában, a Handelsblattban „kevesebb szívet és több értelmet“ követel.

És ebben igaza van. De nem abban az értelemben, ahogy ő vagy a „keresztény“, fehér Európáért aggódó magyar és nyugati (szélső)jobboldal gondolja. A jelenlegi válságot tényleg nem lehet holmi könnyfakasztó teleregény szintjén értelmezni: a baloldaliak csak aranyos kisgyerekeket és minimum szívsebészeket látnak a menekültek között, a (szélső)jobboldaliak pedig kizárólag terroristákat, iszlamistákat. Sajátos módon mindketten a kereszténységre, az érzelmekre hivatkoznak: az egyik szerint a kereszténység a befogadást, a másik szerint az elzárkózást hirdeti. Ha azonban nem felhevülten nézzük az eseményeket, akkor csupán annyit állapíthatunk meg – amint a balliberális Spiegel hetilap bevallottan konzervatív publicistája, Jan Fleischhauer tette –, hogy „igazából nagyon keveset tudunk“ a menekültekről.

Jobboldali, baloldali félreértések

Amit azonban tudunk róluk, az sokkal inkább szól Európa szégyenéről, bukásáról. Nem, nem vulgárspengleri gondolatok jönnek az európai civilizáció végéről.

Az ilyen gondolatoknak eleve nincs sok értelmük, mert Európa identitása éppen nem stabil, zárt, hanem történelme során folyamatosan változott, mozgott, és a külvilágtól nyerte impulzusait. A kereszténység szintén Európán kívül született. (Ez volt amúgy a nácik egyik főérve vele szemben.) Nem kell még baloldali szerzőkkel sem terhelniük magukat azon jobboldaliaknak, akik meg akarják érteni, miért oktalan a kereszténység és Európa közé egyenlőségjelet tenni. Elég a francia, ezoterikus jobboldali filozófust, Alain de Benoist-t olvasniuk: a kereszténység egy világvallás, amely már akkor megfogalmazta azon “emberi jogi” téziseket és nyelvi “politikai korrektséget”, mielőtt a liberálisok kitalálták (szekularizálták), vagy a magyar és nyugati (szélső)jobboldaliak meggyűlölték volna. Európa történelme természetesen elválaszthatatlan a kereszténységtől, de az antik hellén-római vagy germán-kelta hatások, a kereszténységen belüli és a kereszténység elleni küzdelmek ugyanúgy meghatározták.

Tény persze, hogy a keresztény kulturális és morális háttér nélkül értelmezhetetlen a mai európai posztmodern, felvilágosult, liberális demokrata társadalmi modellje. Igen, az a modell, amelyet amúgy a magyar szélsőjobboldali kormány és értelmisége annyira utál. Nevetséges ezért részükről egyszerre aggódni a keresztény Európáért, s közben annak termékét, a mai „Nyugatot“ gyűlölni. (Erre a nevetségességre persze fordítva a baloldal is képes, amely úgy kedveli a jelenlegi „Nyugatot”, hogy közben elvetné azon keresztény előzményeit, amelyek lehetővé tették a nyugati társadalomfejlődést. Ugyanis nem véletlen, hogy éppen a keresztény Európában, s nem az iszlám vagy az afrikai kultúrákból sarjadt ki például a felvilágosodás.) A magyar (szélső)jobboldal keresztény Európáért való aggódásának csak egy rasszista narratívában van értelme: számukra a kereszténység nem a szeretet világvallása, hanem a fehér felsőbbrendűség félreértett szinonimája. Másként értelmezhetetlen, hogy miként veszélyeztetné a kereszténységet – egy globális szeretetvallást – a sötétebb bőrszínű menekültek befogadása.

Nem kevésbé problematikus a baloldal hozzáállása, amely a menekültek befogadását azzal indokolja, hogy “a Nyugat” lenne a felelős a világ problémáiért. Arra már persze nem tudnak válaszolni, hogy ha ez így lenne, miért az impériumok, az imperializmusok eltűnte, s nem a létük okozta és okozza a világban a válságot. A Közel-Kelet sem azért áll lángokban, mert a gonosz oszmánok, britek vagy franciák elnyomnák, hanem a gond éppen az, hogy ma – a helyi “birodalmak” végével és az USA globális birodalmi szerepének megroggyanásával – nincsen rendfenntartó hatalom a Közel-Keleten.

 Arab tavasz értelmetlensége

 A nyugati politikának persze van azért ebben bűne – de nem úgy, ahogy a baloldaliak gondolják. A nyugati államok bűne, hogy bedőlve holmi naiv álmodozásoknak, támogatták az arab tavasz néven ismert hülyeséget, és a térség stabilitását Kaddhafi kibombázásával, Mubarak eltávolításával, Asszad meggyengítésével és egykoron Szaddam Husszein megbuktatásával veszélybe sodorták. (Nem véletlenül mondta Michel Onfray francia liberális filozófus, hogy azoknak, akik egykoron tapsikoltak például Kaddhafi megbuktatásához, ma kevés erkölcsi alapjuk van a menekültek mellett felszólalni.)  2013 augusztusában írtam, hogy „[m]a Európának arra kell berendezkednie, hogy határain vagy kétes célú katonai diktatúrák, vagy állandósult polgárháborúk teszik teljesen tervezhetetlenné és átláthatatlanná a közel-keleti és észak-afrikai viszonyokat”. Európának mindenképpen az lenne az érdeke, hogy az a rend, amelyet egykoron a birodalmak, majd a szekuláris (katonai) diktatúrák jelentettek, helyreálljon. Egy-egy közel-keleti rezsim megítélése kapcsán elég arra a kérdésre válaszolni, hogy mikor, hol jobb élniük a keresztényeknek. Egyértelmű, hogy Husszein, Asszad vagy Mubarak rezsimjében könnyebb volt kereszténynek lenni, mint az iszlám uralma alatt.

 Hol van Európa?

 A menekültválság azonban Európa bukását abban is megmutatja, hogy képtelen rendkívüli helyzetekre egységesen reagálni. Ahogy a bécsi szabadelvű napilap, a Die Presse főszerkesztője, Rainer Nowak írta: akár hálásak is lehetnénk Orbánnak, mert brutális modorával bemutatja, mennyire inkompetens, működésképtelen az Európai Unió. (Ezt persze már azzal bemutatatta, hogy az EU kezdettől fogva képtelen volt szankciókkal válaszolni e brutális orbáni modorra.) Nem tudni, ki és mi ma Európa. Nem csak Kissinger nem tudja, hogy kit kéne felhívnia, ha Európával akarna beszélni, de a menekültek se tudják, kivel kéne beszélniük. A nemzetállamokkal? A teljesen elhibázott EU-s menekültjogi szabályozás (Dublin III.) szerint a nemzetállamok joga és kötelessége a bevándorlás rendezése. Vagy esetleg az EU-val kéne mégis beszélniük? Elvégre a schengeni határok védelméről van szó. Vagy a német kancellár az illetékes? Mégsem lehet Európa minden baját kizárólag a németekre lőcsölni, ahogy Róma, Budapest, Athén és Bécs például teszi.

Európa ma képtelen megbirkózni azzal, hogy lakosságának kevesebb, mint 0,1 százalékát kitevő “tömeget” humánus körülmények között kezelje. Nincs népvándorlás, mert ennél az USA-ba évente jóval többen vándorolnak be legálisan, s nem omlik össze se az ország, se az a bizonyos keresztény civilizáció. Az unió viszont – amelynek több mint félmilliárd lakója van – széttárt karokkal, ellentmondásos, összevissza nyilatkozatokkal vagy populizmussal reagál arra, hogy egész pontosan 0,07 százalék (azaz hétezreléknyi) bevándorlóval kéne valamit csinálnia.

Ez nem a keresztény civilizáció meg miegyéb válsága, de nem is a gonosz európai imperializmus következménye – ez csupán az Európai Unió nevű jogszabályhalmaz működésképtelensége. Ugyanazon okból van ma “menekültválság”, ami miatt öt éve megoldatlanul húzódik az “euróválság” vagy a “görög válság”. Ezek a válságok nem a menekültek, az euró vagy a görögök miatt alakulnak ki – hanem az Európai Unió intézményi problémái és döntésképtelen vezetői miatt. Ezért írja a kiváló ír történész, Brendan Simms a müncheni Süddeutsche Zeitungban, hogy „az Európai Unió, amit eddig ismertünk, véget ért“. Nem orbáni gúnykacajjal kell fogadni a hírt, hanem – ahogy Simms is javasolja – el kell indulni a föderáció felé.

Európa válságait önmaga okozza. Végre el kéne dönteni, merre tovább. Az az orbáni vagy cameroni elképzelés, hogy több nemzetállamra, kevesebb unióra lenne szükség, e sorok szerzőjének nem feltétlenül szimpatikus – de el kell ismerni, hogy legalább nekik van elképzelésük, ami akár működhetne is. Vissza lehet térni a nemzetállamokhoz, amelyek szuverenitásukat nem feladva ilyen-olyan kérdésekben európai szinten együttműködnek egymással. Ez persze azt jelenti, hogy Európa nem lesz egységes, nem lesz felzárkóztatás, és mindenki úgy oldja meg magát, ahogy tőle telik.

Mi a másik út? Igen, az egységes, konföderatív Európa, amely felzárkóztat, kiegyenlít; amely nem hagyja egyik tagállamát se csődbe jutni; és amely egységesen védi határait és szabályozza a bevándorlást. Van-e azonban ma Európában, Brüsszelben vagy bármely fővárosban politikus, aki képes lenne ilyen Európát akarni?

A kérdés költői. És ez a baj. Nem a menekültek.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!