Az elmúlt napokban két udvarias emailüzenetben hívták fel a figyelmemet, hogy hol írhatom alá a "kötelező betelepítési kvóta" elleni tiltakozó íveket. Az egyik üzenetet a Demokrácia Központ, a másikat pedig egyenesen a kormánypárt küldte nekem. Ez a figyelmesség igazán lekötelez, ezért úgy érzem, hogy nem hagyhatom válasz nélkül. Ezt az ügyet egyszerűen is elintézhetném azzal, hogy a tiltakozó ívet nem írom alá, mert nem értek egyet vele, oszt jó napot. Csakhogy van itt ennél egy sokkal nagyobb probléma is: arra kérnek, hogy olyasmi ellen tiltakozzak, ami nincs és nem is volt, még javaslatként sem merült fel. Ettől még persze lehet ellene tiltakozni, de minek?

Kezdjük a legelején, hogy senki ne veszítse el a fonalat. A "kötelező betelepítési kvóta" nem egy létező dolog neve, hanem egy hazai nyelvi lelemény, egy korántsem jószándékú "átkeresztelési" kísérlet. Az a nyilvánvaló célja, hogy az áthelyezési kvótával kapcsolatban téves, riasztó vagy ellenszenvet ébresztő képzeteket keltsen a közvéleményben. A kormányzati kommunikátorok (könnyen lehet, hogy emögött is a Habony–Finkelstein duó áll) a "menedékkérők áthelyezési mechanizmusát" (relocation of asylum-seekers) nevezték el "kötelező betelepítésnek". Csakhogy ennek a mechanizmusnak semmi köze a kötelező betelepítéshez, mert nem azt írja elő, hogy mennyi embert kell befogadnia és letelepítenie egy tagállamnak, hanem azt, hogy mennyi menedékkérő menekültügyi eljárását kell az adott országban lefolytatnia. Tehát az adott ország a saját eljárása szerint akár az összes menedékkérő kérelmét elutasíthatja és őket kitoloncolhatja, senki nem kötelezi őket a letelepítésükre. Egyébként sem ártana tudatosítani, hogy a valódi menekültek alapesetben átmeneti oltalmat és biztonságot kérnek, azaz nem áll szándékukban tartósan vagy véglegesen letelepedni a befogadó országban. Ez a döntő különbség a menekültek és a bevándorlók között, mivel az utóbbiak valóban azzal a szándékkal érkeznek, hogy a jobb élet reményében új otthont és új hazát találjanak maguknak. Őket viszont senki nem köteles befogadni, nincs rájuk vonatkozó kötelező nemzetközi norma, vagy befogadásukat előíró EU-direktíva.

Tehát az EU sem Magyarországtól, sem mástól nem várja el kötelezően a menedékkérő letelepítését. Eddig egyetlen olyan kötelező érvényű döntés született, amely minden tagállamot a kvóta szerinti menekültügyi eljárás lefolytatására kötelez.

Az EU Bel- és Igazságügyi Tanácsa szeptember 22-én minősített többséggel döntött arról a tanácsi rendeletről, amely kvóta szerint összesen 160 ezer menedékkérő elosztását irányozza elő a szükséges menekültügyi eljárás lefolytatására. Ez az a döntés, amit akkor a tanács ülésén Magyarország mellett Csehország, Szlovákia és Románia is ellenzett, és amit Magyarország és Szlovákia az Európai Bíróságon is megtámadott.

Ez a tanácsi rendelet nem egy automatikus és állandó mechanizmusról szól, hanem egy egyszeri döntésről, aminek a célja a tagállami szolidaritás érvényesítése a legnagyobb menekültügyi nyomás alatt lévő országok mellett.

Kétségtelen, hogy Juncker több alkalommal utalt arra az eshetőségre, hogy amennyiben a menekülthullám nem mérséklődik, az itt alkalmazott képlet alapján később egy automatikus mechanizmust is érdemes mérlegelni. Ez az ötlet azonban masszív tiltakozást váltott ki, immár nem csak a közép-európai országok, hanem több nyugati tagállam részéről is (például Spanyolország is hevesen tiltakozott), ezért az ötletet elvetették, azt soha napirendre nem tűzték és a dolgok jelen állása szerint a jövőben sem teszik. Nem is lenne értelme, mert ezt már minősített többséggel sem lehetne keresztülvinni. Egyébként is a további lépések előtt mindenki várja a korábbi kvóta-ügyben az Európai Bíróság döntését.

Nem véletlen, hogy az EU–Törökország-megállapodásban vállalt menekültek befogadása már önkéntes alapon és nem kvóta szerint történik.

Kinek használ?

Ha ez így van, akkor nincs semmi értelme a tiltakozó íveknek és az aláírásgyűjtésnek, mert kötelező betelepítésről a magyar kormányon kívül nem beszél senki, míg az áthelyezésre vonatkozó döntés ellen már keresetet nyújtott be a magyar és a szlovák állam az Európai Bíróságnál, és a bíróság ítéletét semmilyen aláírásgyűjtés nem befolyásolja. Újabb ehhez hasonló döntés nincs a láthatáron, de ha lenne is, azt aláírásgyűjtéssel nem lehet megakadályozni, csak a döntéshozó testületben ellenszavazattal.

Akkor tehát teljesen értelmetlen az az aláírásgyűjtés, amit az aktivisták százai folytatnak jobb ügyhöz méltó szorgalommal, dacolva a hideg idővel és a sok ellenérzéssel? Az ügy szempontjából igen, csakhogy a kormánynak vannak más, ennél fontosabb céljai is.

Az egyik minden bizonnyal az volt, hogy növeljék a kormány álláspontjának legitimitását, és jelezzék a partnereknek, hogy széles körű támogatás áll mögöttük. Hasonlóan Ciprasz görög miniszterelnökhöz, aki úgy keresett támogatást az álláspontjának a hitelezőkkel szemben, hogy felállt a tárgyalóasztaltól és népszavazást írt ki a hitelezők által elvárt megszorítások ellen. A népszavazást fölényesen megnyerte, de utána csak sokkal rosszabb feltételekkel köthetett megállapodást a hitelezőkkel, mint a népszavazás előtt. Könnyen előfordulhat, hogy mi is ugyanúgy járunk.

Az aláírásgyűjtés ugyanakkor egy nagyszabású kommunikációs művelet része is. A valódi cél más, mint ami az aláíróíveken szerepel: azoknak az előnyöknek a maximalizálása, amikre a kormány a menekültválság kezelése során tett szert. A menekültválság kormányzati kezelése az új ciklus "rezsicsökkentése": politikai csodafegyver, ami a bázis bővítésére, szélesítésére és a meglévő hívek mozgósítására irányul. Ez is egy, a pillanat uralására szolgáló "politikai termék", marketingeszköz. Úgy tűnik eddig, hogy fényesen bevált. Sokan elhiszik, hogy aláírásukkal megvédik Magyarországot, megvédik Európát.

Egyelőre kevesen látják át, hogy a magyar kormány menekültügyi lépéseiért milyen magas árat fizettünk már eddig is, és milyen súlyos további kockázatai vannak magatartásunknak a jövőre nézve. Az igazi tét az európai egységfolyamat jövője, azé a folyamaté, aminek mi eddig nagy mértékben a haszonélvezői voltunk. Mindez könnyen semmivé válhat, ha Európa megroppan a menekültválság súlya alatt. Ezt azonban nem a menedékkérők száma idézi elő elsősorban, hanem azon országok magatartása, amelyek  a közös erőfeszítésből kivonják magukat, és a többiek összetartását is igyekeznek aláásni. A tagállamok közötti bizalom már erodálódott, és ebből könnyen lehet többsebességes Európa, aminek mi a perifériájára kerülünk, vagy mini-Schengen, amin könnyen kívül találhatjuk magunkat. Az európai összefogásnak jelenleg nincs vonzó, számunkra előnyökkel járó alternatívája.

Az aláírásgyűjtés elsősorban belpolitikai célzatú, de ne higgyük, hogy nincs külpolitikai olvasata. A külső szemlélő számára ez az elzárkózást, a potyautas mentalitást, a szolidaritás megtagadását jeleníti meg, Magyarországnak azt az arcát, amit hosszú ideje ostoroznak kritikusaink. Bármennyi aláírást is gyűjtenek a lelkes aktivisták, annak az ország szempontjából nincs pozitív hozadéka, de annak a politikának, amit szolgál, még nagyon sok lehet a kára. Na ezért nem fogom aláírni a tiltakozó ívet.