Üdvözölöm újra a kontinensen, miniszterelnök úr, ha viccelnék, akár azt is mondhatnám, hogy welcome to Europe, de ha megnézi az utat a reptérről a belvárosba, megérti, miért nincs kedvem ezzel viccelődni. Remélem, a konvojból is látszik, hogy annak, aki a Ferihegyi úton jön be Budapestre, igen jelentős Tarr Béla-feelinggel hozza ez az ország tudomására, mire is számíthat.

Nem lesz ez másként hivatalos tárgyalásain sem, abban egészen biztos vagyok, és mielőtt ellenkezne, kérem, ne feledje legfontosabb tárgyalópartnere elhíresült kijelentését: „Most is azt mondom a külföldi diplomatáknak, hogy ne figyeljenek oda arra, amit mondok, egyetlen dologra figyeljenek, amit csinálok.” Ezt tanácsolnám Önnek is. Tárgyalópartnere a Jasszer Arafat fémjelezte kommunikációs technika jegyében mást mond külföldön és mást hazai használatra, de ez most mindegy is: azt nézze, amit ebből az országból csinált.

Ön európai szövetségeseket keres nagyszabású, nagyrészt támogatásra méltó uniós reformterveihez. Ön is és én is pontosan tudjuk, hogy a nyári brit népszavazást Ön a pokolba kívánja, esze ágában sincs kilépni az EU-ból, csak éppen más Európában gondolkodik. Nagyon helyes. Európának szüksége van a britekre, éspedig az unión belül van szükség arra az egészséges szabadkereskedelmi és föderációkritikus álláspontra, ami megkímélheti az EU-t az „egyre szorosabb unió” szocialista rémálmától, de ehhez Önnek partnerekre van szüksége.

Mármint valódi partnerekre. Olyanokra, akik értik és gyakorolják a szabadságot és a jogbiztonságot, és nem csak arra használják az EU-t, hogy felmarkolják az ezermilliárdokat, amúgy meg szabadságharcot folytatnak az ellen a klub ellen, amelynek 11 éve tagjai. Orbán Viktor nem az Ön partnere, miniszterelnök úr.

Talán emlékszik, a Fidesznek egyetlen vezetője sem vett részt pl. a toryk legutóbbi éves konferenciáján, amin viszont ott volt Kész Zoltán független képviselő, aki saját fülével hallotta, hogyan minősítették brit konzervatívok a magyar kormánypártot („intoleráns, hazug, diktatórikus, Putyin-bérenc, oroszbarát”). Nyilván tudja, hogy bár Orbán felszínesen nézve néha hasonlókat mond, mint Ön, de ez tényleg csak a látszat. Csak az, amit mond. És ő maga hangsúlyozta ugye, hogy ne ezt nézzük, fogadjuk meg tehát a tanácsát.

Hogy ez miért fontos? Azért, mert olyan emberre nem lehet EU-reformot, európai értékeken alapuló partnerséget alapozni, akinek a „nemzeti szuverenitás” nem azt jelenti, hogy legyen kevesebb brüsszeli bürokrácia és nagyobb belső szabadság és demokratikus elszámoltathatóság, hanem azt, hogy Brüsszel csak ne szóljon bele a szuverén autokráciámba. Ez az ember már semmiben nem hisz, miniszterelnök úr, csak abban, hogy közpénzből magánvagyonhoz kell juttatni a családtagjait és a baráti networkjét.

Biztos vagyok benne, hogy Orbán Viktor készséges partnere lesz a brit törekvéseknek. Ha akarja, már most borítékolom Önnek a délutáni állami sajtótájékoztatók tartalmát, „konszenzusos” nyelvezetét, a „Cameron is Orbánt követi” c. készülő Nézőpont-elemzést, az esti M1 híradó teljes hírblokkját, GFG pedig a 888-on azt fogja Önnek írni: „Küzdj!” Talán még a legvitatottabb pontban, a kelet-európai munkavállalókat négy évig sújtó szociális elvonásban is pro forma megértő lehet a magyar fél, hiszen könnyen úgy kalkulálhat: ennek lenyelése nem túl nagy ár azért, amit a másik oldalon nyerhet. Azt, amit Orbán „nemzeti szuverenitáson” ért.

Az a kérésem tehát, miniszterelnök úr, hogy álljon a sarkára, mármint a magyar miniszterelnöknek. Ön jóval több egyszerű délutáni közlekedési problémánál, Ön a brit miniszterelnök, az ég szerelmére, ne hagyja, hogy bárki a nyakába boruljon. Nem muszáj pont ma, itt, nálunk, de legkésőbb reformcsomagjának február 19-i prezentációján nyugodtan lepje meg Orbánt pár sallerrel és kokival, nagyjából ez az a nyelv, amit ő megért. Higgye el, megéri: bármennyire nagy is a hype körülötte menekültügyi keménykedése miatt, ez az ember nem Európa jövőjét, hanem a múltját jelenti.

Mr. Cameron, döntse le – ne a határkerítést, annak már sok értelme nincs, hanem azt a szimbolikus falat, ami a demokráciát a lopakodó diktatúrától elválasztja.

„Az Európai Unió négy alapszabadságát, a személyek, a tőke, az áruk és szolgáltatások szabad mozgását nem lehet korlátozni” – jelentette ki a magyar miniszterelnök még decemberben, a brit négypontos terv megvitatása után, de nem emlékszem, hogy bárki megkérdezte volna tőle: és mi a helyzet eme négy szabadság, valamint a többi európai érték magyarországi helyzetével? Magyarországon nemhogy a személyek és a tőke szabadsága nem garantált, de még a hirdetőoszlopoké sem.

Meg kell védeni a keresztény Európát – hallhattuk a hivatalos hangokat a migránsügy közepén, hogy aztán úgy bánjanak a menekültekkel, mint valami harmadik világbeli rezsim a helyi kisebbségekkel.

Segítjük a családokat, támogatjuk a középosztályt – halljuk folyamatosan, de ebből csak annyi látszik, hogy egy igen jól körülhatárolható baráti-családi kör jut hozzá családi házakhoz, iparágakhoz, földekhez, dohányboltokhoz, Gucci-táskákhoz, közbeszerzés nélküli közvilágítási megbízásokhoz, kikötőkhöz, magántévékhez, közpénzen, állami banki hitellel. Most éppen sokmilliós otthonteremtési támogatást nyújtanak a felső középnek azért, hogy lakást vehessenek pl. attól a cégtől, amelyet a miniszterelnök közeli barátja tulajdonol. Ha meg akarja érteni a mai Magyarországot, miniszterelnök úr, akkor elég egy fogalmat megértenie: Kopaszi-gát.

Nagyon kérem, miniszterelnök úr, ne alapozzon szabad Európát olyan emberre, aki az EU-tól csak azt várja, hogy az európai adófizetők pénzén hagyják őt békén. Ja, és véletlenül se lépjen ki az unióból, nem hagyhat minket magunkra ezekkel.

Welcome to Hungary, Mr. Cameron!