Az 1993-ban bevezetett lengyel abortusztörvény – az ír és a máltai mellett – már most is Európa legszigorúbb szabályozása: a terhességmegszakítás kizárólag akkor megengedett, ha a terhesség nemi erőszak vagy vérfertőzés következménye, ha a magzat súlyos károsodásban szenved, vagy ha veszélyben forog a nő élete, egészsége.

A lengyel püspöki kar elnöksége március 30-án mégis a teljes tiltás mellett állt ki egy felhívásban, a „Stop Abortusz” nevű civil összefogás pedig aláírásgyűjtést kezdeményezett.

Háromtól öt évig terjedő szabadságvesztéssel lenne büntethető az érintett nő, orvos és minden segítő, aki illegális terhességmegszakításban vesz részt. Három évig terjedő börtönbüntetés járna a szándékolatlan terhességmegszakításért is (például, ha a nőn végrehajtott más műtét vetélést okoz).

Április 11-éig dönt a szejm elnöke, hogy a kezdeményezést regisztrálja-e (UPDATE: ez pénteken meg is történt). Ha igen, a kezdeményezőknek három hónapjuk lesz arra, hogy összegyűjtsenek százezer aláírást. Ha ez sikerül, a lengyel parlament köteles lesz napirendre tűzni a kérdést.

Ez a kezdeményezés ezúttal azoknál is kiverte a biztosítékot, akik egyébként nem gondolják, hogy az abortusz a nő morális kompetenciájába tartozó kérdés lenne, és az állam tiszte pusztán a legális keretek biztosítása.

Megtörtént az, ami a feminista aktivistákat is meglepte: hirtelen nőmozgalom alakult. Hasonlóan ahhoz, ami 2009-ben történt, amikor a rendszerváltás huszadik évfordulójára szervezett állami megemlékezések során – valamilyen oknál fogva – kifelejtették az 1989-es események női szereplőit. Ekkor egy nőkongresszus megszervezése, majd váratlan sikere népi kezdeményezésbe torkollott: aláírásgyűjtés indult az 50 százalékos nemi kvóta bevezetéséért a választási pártlistákra vonatkozóan (akkortájt a szejmben 20 százalék volt a nők aránya – összehasonlításképp: Magyarországon ez az arány 1990 óta soha nem volt magasabb 11 százaléknál).

A kampány sikeres volt: nemcsak összegyűlt a kellő számú aláírás a kérdés napirendre tűzéséhez, de a parlament – a nőmozgalom, illetve a sikeresen kialakított koalíció nyomásának hatására – el is fogadta a kvótatörvényt (bár, a szervezők legnagyobb csalódására csak 35 százalékos célszámmal). Az akkori mozgalom messze túlnőtte a feminista aktivisták köreit, és később már maguk a szervezők sem tudtak pontos magyarázatot adni arra, hogy miért pont ez az ügy, és miért pont akkor tudott ilyen hatalmas tömegeket megmozgatni.

Valami hasonló zajlik most a szemünk láttára. A múlt héten három nap alatt 70 ezresre duzzadt a „Lányok a lányokért” (’Dziewuchy dziewuchom’) nevű Facebook-csoport (mára már 87 ezer tagja van), április 3-án pedig tizenkilenc városban zajlottak tüntetések. Bár a varsói tüntetést az újbaloldali Razem párt jelentette be, egyértelmű, hogy a tüntetés sikere a nők sikeres – pártálláson és világnézeten átívelő – mozgósításának köszönhető: olyan emberek alulról szerveződő összefogásának, akik közül sokan sem abortuszügyben, sem bármiféle feminista ügyben nem vállaltak eddig aktív társadalmi szerepet. A következő, április 9-i tüntetésre, amelyet már az intézményesült formában működő nőszervezetek rendeznek (és amely mögé beállt a „Lányok a lányokért” is), kérik a pártok támogatását és részvételét – hangsúlyozva ugyanakkor, hogy nem párteseményről van szó.

Figyelemre méltó, hogy katolikus hívők is aktívan az ügy mellé állnak. A magyar sajtót is bejárta több videó, amely az általuk szervezett akciókból örökített meg néhányat: április 3-án, vasárnap sok nő és férfi vonult ki a miséről, amikor a pap elkezdte felolvasni a püspöki konferencia felhívását a teljes tiltással kapcsolatban. Április 24-ére a katolikus tiltakozók újabb akciót hirdetnek: „Templomok nők nélkül” (’Kościół bez kobiet’) – amellyel arra mozgósítanak, hogy aznap a nők tiltakozásuk kifejezéséül ne menjenek misére.

Azt még nem tudni, milyen hatást tud elérni ez az éppen csak formálódó mozgalom. Az már most látszik, hogy ismét fellángol a vita a katolikus egyháznak a lengyel politikában játszott szerepéről. Még nem tudni, hogy pusztán a teljes tiltás marad-e a polémia tárgya, vagy – ahogyan a következő szombati tüntetés szervezői szeretnék – újra megnyílik a vita az abortusz liberalizációjáról. Mindenesetre a miniszterelnök, Beata Szydło a hétvégi tiltakozások óta már óvatosabban nyilatkozik, mint az azt megelőző napokban, amikor még kifejezetten a szigorítás mellett foglalt állást.

Akárhogy lesz is, az ügy már mostanra megmutatta, hogy van egy pont, ahol a nők határt húznak. A teljes abortusztilalom annyira erős üzenet a nőkkel, a nők szabadságjogaival, a nők életével szemben, hogy azok ingerküszöbét is átlépte, akik amúgy nem ellenzik az egyház politikai befolyását, vagy nem állnak teljes mellszélességgel a feminizmus minden ügye mellett. Ezt már ők sem hagyják.

Mert erről szól ez most, és ezt a kétségbeesést tükrözi a tiltakozás brutálisan kifejező jelképe: a vállfa. Utóbbi volt ugyanis – a kötőtű mellett – az egyik eszköz amelyet „házilagos” terhességmegszakítási eszközként használtak, például a második világháború végét követően, amikor nők tömegei váltak szexuális erőszak áldozatává.

Az abortusz tiltásától ugyanis nem csökken az abortuszok száma, csak a különböző társadalmi helyzetűek közötti egyenlőtlenség nő: a jobb módúak számára a nem kívánt terhességek megelőzésére elérhetőek a fogamzásgátlási módszerek, válsághelyzet esetén pedig a külföldön végzett – biztonságos és legális – abortusz is. Ugyanakkor a legszegényebbek számára, akiknek a fogamzásgátlás sok esetben nem megfizethető, gyakran nem maradnak más lehetőségek válságterhesség esetén, mint az illegális, brutális és életveszélyes terhességmegszakítási módszerek (Lengyelországban a hivatalos számok szerint a jelenleg hatályos szabályozás mellett évente 1000-2000 legális abortuszt végeznek, és a becslések szerint akár a 200 ezret is elérheti az illegálisan vagy külföldön végrehajtott terhességmegszakítások száma).

Elżbieta Korolczuknak, a vasárnapi varsói tüntetés egyik felszólalójának értékelése szerint a mostani dühös felháborodás a különböző társadalmi helyzetű nők közötti szolidaritás megnyilvánulása is.

A tiltakozás fő üzenete nem pozitív, és nem cuki. Ha az abortuszról beszélünk, akkor nem úri hóbortról vagy könnyelmű szeszélyről esik szó, hanem kényszerről, válsághelyzetről és nők életéről.

Nem véletlenül kezdte Monika Płatek feminista ügyvéd is a felszólalását az április 3-i varsói tüntetésen ezzel az ismert feminista üzenettel: az abortusznak biztonságosnak, legálisnak és ritkán előfordulónak kell lennie.

Ahhoz ugyanis, hogy az abortuszok száma csökkenjen, nem törvényi tiltás kell, hanem szexuális nevelés, illetve annak belátása, hogy a születésszabályozás a nők és a férfiak közös felelőssége, valamint a megfelelő fogamzásgátlási módszerek hozzáférhetővé tétele minden társadalmi csoport számára. Ez egyébként a fő üzenete Lengyelországban az ún. választáspárti mozgalomnak huszonöt éve. Nem abortuszpártiak: ők is fontosnak tartják, hogy egyre kevesebb legyen terhességmegszakítás, de szerintük ehhez nem a tiltáson keresztül vezet az út.

Az mindenesetre látszik, hogy az abortusz teljes tiltásáról szóló kezdeményezés társadalmi osztályokon és világnézeteken átívelő, koalíciós politikára épülő nőmozgalmat hívott életre az ügy mentén. Ez inspiráló lehet számunkra is – már csak azért is, mert szemmel látható, hogy az erős nőmozgalom létének hiánya nem jelenti azt, hogy nem alakulhat ki ilyen bármikor, akár egyik pillanatról a másikra. Egy ilyen mozgalom elindulásához néha elég egy különösen erős impulzus – jelen esetben egy súlyosan korlátozó javaslat: van az a határ, amelyet már nem lehet átlépni.

Budapesten szolidaritási tüntetés lesz a lengyel nőmozgalom mellett vasárnap, a lengyel nagykövetség előtt.

A szerző a Friedrich-Ebert-Stiftung „Nemek közötti igazságosság Kelet-Közép-Európában” regionális programjának vezetője.