A roma-szinti közösségek világszerte ismert vezetője, Romani Rose a napokban ünnepli 70. születésnapját. Romani Rose a hét évtizedből több mint negyvenöt évet a nemzetközi roma mozgalomban töltött. Az ő vezetésével indultak meg az első tiltakozó akciók, hogy végre a romák szenvedéseit is elismerjék a holokauszt részeként. 1979-ben az Európai Parlament elnökének, Simone Veil asszony társaságában koszorúzták meg a bergen-belseni koncentrációs tábor áldozatainak emlékművét, követelve a romák és szintik üldözésének elismerését. Addigra azonban már túl voltak egy éhségsztrájkon.

Túlélők és leszármazottaik tiltakoztak, mert az elszenvedett üldözések ellenére a német hatóságok sem kárpótlást nem fizettek a szintiknek és romáknak, sem bocsánatot nem kértek, sőt a háború utáni Németországban érvényben maradtak diszkriminatív törvények, egy 1950-ben íródott bírósági határozat egyenesen a „nyugati civilizált világ pestisének” nevezte a szintiket-romákat. A nácik által gyűjtött romákra-szintikre vonatkozó adatok aktái pedig továbbra is a német hatóságok kezelésében voltak, és az adatgyűjtés folytatódott.

Romani Rose-nak és az általa vezetett Német Szintik és Romák Szövetsége szervezetnek oroszlánrésze van abban, hogy 1982-ben Helmut Schmidt, akkori kancellár elismerte, hogy a szintik és romák üldözése is faji ideológiai alapon történt. Roman Herzog államfő pedig 1985-ben elismerte: "a romák és szintik üldözése a holokauszt idején ugyanazon faji felsőbbrendűségi ideológián alapult, ugyanolyan módszerekkel és ugyanazon végső megsemmisítési céllal folyt, mint a zsidók esetében".

1983-as roma polgárjogi tüntetés Németországban

Daróczi Ágnes

Mégis egy évtizedig tartott, hogy a történelem szégyenfoltjának dokumentumait a nagyvilág elé tárják. Az egyetemi város Heidelbergben 1995-ben nyitotta meg kapuit a Német Szintik és Romák Dokumentációs és Kulturális Központja. Romani Rose tudósokat, kutatókat és kiállítástervezőket gyűjtött maga köré, hogy a múlttal szembenézésre kényszerítsen. Nem volt könnyű munkájuk, hiszen az egykoron nácik által megszállt vagy csatlós országokban a romák üldözésének részletes feltárása nem csupán a ’90-es évek közepéig nem történt meg, de napjainkig is sok fehér foltja van. A korszak kutatóinak figyelme ritkán fókuszál a romákra-szintikre, mint ahogyan a kutatások támogatása is hiányzik.

De Romani Rose figyelme nem csupán a múltra terjed ki, élharcosa napjaink emberi jogi mozgalmának is. A romák helyzetét feltáró nemzetközi kiállítást fél Európában körbevitte, s arra figyelmeztet, az anticiganizmus és a náci ideológia között szoros összefüggés van. Ha a demokrácia hívei eltűrik, elviselik a romák elleni előítéleteket, ha a kormányok nem viseltetnek kellő politikai felelősséggel, és nem fordítanak megfelelő anyagi alapokat  a megoldások megtalálására, az újabb exodushoz vezet.

A romákat ért sorozatgyilkosságot követően Romani Rose szolidaritási látogatásra jött Magyarországra a német futballválogatott kíséretében. Elszörnyedve tapasztalta, hogy a gyilkosságok áldozatainak hátramaradott családjai ugyanazokban a lerobbant-tönkretett házakban tengődnek, és semmilyen érdemi segítséget nem kaptak. Kezdeményezésére nem csupán barátságos magyar-német futballmérkőzés volt a két ország válogatottja között, de igazi segítséget is szervezett: a Bauorden nemzetközi szervezet önkéntesei Romani Rose munkatársai kíséretében jöttek építeni-javítani, a túlélőknek lakhatást teremteni.

A Phralipe Független Cigány Szervezet és a nemzetközi önkéntesek csapata három évig építette-javította nyaranta tizenkét érintett család otthonait, a tatárszentgyörgyi özvegynek és két gyermekének pedig új házat teremtett, új helyen. A magyar kormány is az ő aktivitásuk után járult hozzá az újjáépítéshez. Romani Rose kezdeményezése, anyagi segítségük és önkéntes munkájuk nélkül azonban ez sem valósult volna meg.

2012: a berlini roma holokauszt-emlékmű felavatása

Daróczi Ágnes

Küzdelem az elismerésért, szembenézésre kényszerítés, és az emlékezés tartalmának megteremtése kétségtelenül Romani Rose munkásságának legfontosabb elemei. Az emlékezés helyének, a méltó emlékműnek az elkészültére 2012-ig kellett várni, míg végül a Reichstag szomszédságában elkészült Dani Karavan izraeli szobrász Kalo Phani (Fekete Víz) című emlékműve.

Romani Rose életútja és harcai, tudom, bekerül majd a nemzetközi emberi jogi mozgalom történetébe, mint ahogyan a roma-szinti felnövekvő nemzedékek számára is követendő példa lesz.

Majd ha a kettős identitásunknak érvényt tudunk szerezni, majd ha az emancipációért folytatott harc sikeres lesz. De addig még sok munka vár ránk, sok küzdelem, és ehhez nagy szükségünk van Romani Rosera. Ehhez kívánunk jó egészséget, lankadatlan munkakedvet a továbbiakra is.