Kolozsvári szabadelvű magyarok meghívására Erdélybe látogatott Karácsony Gergely miniszterelnök-jelölt és Molnár Gyula, az MSZP elnöke. A Bánffy-palotában tartott nyilvános beszélgetés után a két magyarországi balközép politikus vacsorára hívta Kelemen Hunort, aki a romániai magyar párt (az RMDSZ) elnöke, s aki három ízben volt a román kormány művelődési minisztere, egyszer meg miniszterelnök-helyettes is.

A vacsora után Kelemen Hunor ezt mondta a pártjához közel álló Új Magyar Szónak: „A vacsorán megkérdezték, hogy szerintünk mit kellene tenniük Erdélyben a választási kampányban. Nagyon őszintén azt mondtam, hogy semmit. Ez teljesen fölösleges időtöltés és energiabefektetés, hiszen én azt gondolom: az erdélyi magyar emberek világosan tudják, hogy kire szavazzanak.”

A lap szerint „ugyanakkor megismételte a szövetség [az RMDSZ] már korábban ismertetett álláspontját a magyarországi választásokról: az RMDSZ a Fidesz-KDNP nemzetpolitikáját jónak és folytatandónak tartja”.

Ebben nincsen semmi új: az RMDSZ – bár régebben, Domokos Géza és Markó Béla vezetése alatt nagyjából egyenlő távolságot próbált tartani a magyarországi pártoktól (Markó Béla ma is ezt gondolja) – már elég régóta a Fidesz-KDNP, azaz Orbán Viktor miniszterelnök hű szövetségese, egyben a román szociáldemokrata párt, a PSD vezette kormánykoalíció külső támogatója. (Ne tévedjünk: a PSD, akár a szerb, szlovák, cseh parlamenti „baloldal”, voltaképpen kulturálisan és szociálisan konzervatív, nacionalista párt, a PSD ráadásul még klerikális is, akár fő ellenzéke, a nemzeti liberális párt, a PNL. A lengyelországi ellenzék fő ereje, a „liberális” Polgári Platform, szintén konzervatív. A Cseh- és Morvaországi Kommunista Párt pedig ma szélsőjobboldalinak mondható, akárcsak az Oroszországi Föderáció Kommunista Pártja. A címkék nem érnek semmit.)

De hát mi történt voltaképpen?

Kelemen Hunort vacsorázni hívta a két budapesti politikus. Ha ez neki kínos, a meghívást könnyűszerrel elháríthatta volna más elfoglaltságára hivatkozva. A zártkörű, magánjellegű eszmecseréről nem kellett volna (nem is illik) nyilatkoznia. S ha már mégis – minden diplomáciai szokással ellenkező módon – kifecsegi, ami magánbeszélgetésen elhangzott, mondhatta volna: mi ugyan közismerten a Fidesz-KDNP szövetségesei vagyunk, de azért barátságosan elbeszélgettünk mindenféléről Karácsony és Molnár urakkal.

De nem.

Kelemen Hunor „szövetségi elnök” (ez a hivatalos címe) illetlen és szokatlan nyilatkozatában a legdurvábban megsértette, a vendéglátás és a protokoll minden szabályát megszegve, a magyarországi ellenzék egyik fontos részének a vezetőit, tagjait, rokonszenvezőit és szavazóit. Tette ezt ráadásul vendégei távollétében, voltaképpen a hátuk mögött – nem pedig mondjuk közös sajtóértekezleten, ahol Karácsony és Molnár tehetett volna észrevételt az ő megjegyzéseire.

Ez hallatlan gorombaság és modortalanság.

Nem kétséges, hogy a romániai magyarok közül azok, akik igényelték a magyarországi állampolgárságot (a „könnyített honosítást”) áttelepülés nélkül, s evvel magyarországi szavazati jogot szereztek – amit én köztudomásúlag helyeslek –, túlnyomó többségükben a magyarországi radikális jobboldal (Orbán Viktor magyar miniszterelnök) lelkes hívei. Aki ismeri Erdélyt, az azért tudja, hogy ez a magyar nemzetiségi lakosság körében többségi, de nem egyhangúan általános vélemény. (Ez a kisebbségi vélemény a romániai magyar sajtó utóbbi időben szembeötlő egyszínűsége és – mondjuk így – orbáni befolyásoltsága miatt nem nagyon látszik, bár a közösségi médiákban és a romániai közszolgálati, azaz állami rádió magyar adásaiban olykor föl-fölbukkan.)

Kelemen Hunor és az RMDSZ erre tekintettel van, ami természetes, nem szólva a budapesti radikális jobboldali kormányzattól Erdélybe áramló, növekvő mérvű anyagi támogatás meggyőző erejéről.

Ez hagyományos dolog.

A két világháború közötti (romániai, erdélyi) Országos Magyar Párt se tett sok mindent a csonka-magyarországi uralkodó körökkel (különösen gróf Bethlen Istvánnal és gróf Teleki Pállal) való egyeztetés nélkül.

Mindezt tudjuk, értjük, elviseljük.

Nem lepődünk meg tehát.

De azon elcsodálkozunk, milyen mértékben hiányzik a romániai magyarság legnagyobb hatalmú vezetőjéből az elemi politikai tudás vagy bölcsesség. Én ugyan személy szerint kifogásolhatom Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök állásfoglalását a külhoni magyar kettős állampolgárok szavazati joga ellen (nota bene: ezt Karácsony Gergely és Molnár Gyula is ellenzi), de a magyarországi közvélemény többsége ebben a kérdésben Gyurcsány képviselővel ért egyet, beleértve a kormánypárti, jobboldali szavazók nem jelentéktelen hányadát.

A magyarországi politikai közvélemény sajnos jelenleg mindennel szemben ellenséges vagy bizalmatlan, ami vagy aki külföldi, legyen az szíriai, afgán, erdélyi magyar, ukrán nyugdíjas, németországi liberálkonzervatív vagy „brüsszeli bürokrata”. Élénk ellenszenv észlelhető a magyarországi etnikai kisebbségekkel szemben is.

Mi sem illusztrálja jobban a közvélemény pillanatnyi állapotát, mint ez az idézet a Facebookról, amelyre vasárnap reggel hívta föl a figyelmemet egyik barátom:

„Kedves Karácsony Gergely és Molnár Gyula! Önök akkora lúzerek, mint ide Lacháza! Önökkel ez a magyar nyelven karattyoló bocskoros ROMÁN rendesen felmosta a padlót!”

Mint láthatja a kedves olvasó, a külhoni magyar nemzeti kisebbségek elleni magyarországi etnicista (nem nacionalista, hanem még sokkal rosszabb) gyűlölet létező magatartásforma.

Olyan realista és pragmatikus államférfiútól, mint Kelemen Hunor szövetségi elnök, nem okos dolog ezt a fölöttébb sajnálatos és elítélendő beállítottságot tovább erősíteni evvel a bizarr – és az erdélyi magyarokra tudtommal nem jellemző – indiszkrécióval és udvariatlansággal.

Tudjuk jól, hogy a magyarországi politikai modor oda süllyedt, amit a reformkorban meg a kiegyezés korában „bunkókráciának” szoktak volt nevezni (ezt nem átvitt értelemben kell venni, ez az akkori kortesek furkósbotjára utalt hajdan). Ma nem a fizikai, hanem a verbális fütykös a stratégiai fegyver. De reménykedtünk benne, hogy Erdélyre ez nem terjed át ekkora mértékben.

Elvégre még nemrégiben is nagy dísszel és pompával ünnepelték Tordán a vallásszabadság meghirdetésének 450. évfordulóját, vagyis a toleranciát az erdélyi magyarok. (Díszvendégek: Kövér László, Balog Zoltán, Németh Szilárd.) Akárhogy is, ez hagyományaink legszebbike. Kár lenne megfeledkezni róla.

A mostani rossz pillanatban – amit tovább rontanak a magyarországi abszurd választási kampány őrületei – Erdélyből nem intoleranciát vártunk, nem a győztesek üres gőgjét, nem durvaságot és bárdolatlanságot.

Senki, akinek egy csöpp valóságérzéke van, nem igényelheti az RMDSZ-től, hogy szembefordulva választóközönségének többségével és az erdélyi magyar intézmények fő szponzorával, Orbán miniszterelnök úrral, síkra szálljon a többpártrendszer, a politikai pluralizmus elveiért, amikor a tomboló orkánnak nem ez az iránya.

De az erdélyi magyarság önbecsülése, méltóságérzete megkövetelné talán a lelki függetlenség minimumának akár szerény jelzését, amelyhez elég lett volna, amelyhez elég lett volna, ha Kelemen Hunor van annyira bátor, hogy hallgasson.