Donald Trump másfél éve van hivatalban. Nem kerek évforduló ugyan, de így is sokan teszik fel a kérdést Amerika- és világszerte az elnök kiszámíthatatlannak tartott nemzetközi tevékenységéről: Milyen külpolitikai stílus, irányvonal ez? Itt, Washingtonban a leggyakrabban elhangzó címkék negatív kicsengésűek: „tudatos káosz”, „ellenőrzött zűrzavar”, „diktátorféltékenység”, „szélsőséges hiúság a világporondon“, „stílus tartalom nélkül”.

Niccolo Machiavelli nyomában azonban a „szimulált őrültséget” tartom a legkifejezőbb jellemzésnek, amivel talán még Trump is egyetértene. Machiavelli ötszáz évvel ezelőtt, a Beszélgetések Titus Livius első tíz könyvéről című írásában elmélhedett arról, hogy – bizonyos körülmények között – a riválisok és ellenségek bizonytalanságban és defenzívában tartása céljából bölcsen járhat el egy vezető, ha az „őrültet színleli”.

Richard Nixon annak idején a Szovjetunióval és Vietnammal szemben tudatosan tesztelte az „őrült vezető” Machievelli-i elméletét. Az elnök utasításba adta, hogy titkosszolgálati módszerekkel hitessék el az észak-vietnami vezetőkkel, hogy az őrültség határát súroló kommunistaellenességében ő még egy atombombát is képes ledobni Hanoira az otthon fölöttébb népszerűtlen háború mielőbbi befejezése érdekében. (A nyomaték kedvéért titokban azért jól felpörgette az amerikai légitámadásokat is.) Sokan – legalábbis részben – ennek a nixoni taktikának tulajdonítják a vietnami vezetők tárgyalóasztalhoz kényszerítését.

Trump nagy tisztelője Nixonnak, s roppantul büszke saját, tudatos kiszámíthatatlanságára:

Elődömmel ellentétben nem táviratozom meg előre szándékaimat, mert az ellenfeleimet maximális bizonytalanságban akarom tartani. Mint a cirkuszi zsonglőr, minden ügyben több labdát tartok egyszerre a levegőben.

Washingtonban nem kevesen vannak, akik az Észak-Koreával való kapcsolatfelvétel sikerét Trump Machiavelli-szerű, a katonai intervenciót – sőt az atomtámadást is – hitelesen szimuláló keménykedésének tudják be. Az egyre szélesedő trumpi vámháborúban is kitapintható a machiavelli tudatosság. Sőt a multilateralizmus elleni erőteljes washingtoni kampányban és a NATO-szövetségesek amerikai katonai védőernyővel való pénzügyi zsarolásában is.

Kételkedik-e ma már valaki abban, hogy „őrültségében” Trump elnök az összes amerikai katonát kivonhatja a NATO fő potyautasának bélyegzett Németországból? Vagy hogy „dühében” képes leépíteni a második világháború utáni szabadkereskedelmi rendszert, beleértve Amerika kiléptetését nem csak a NAFTA-ból, az Észak-amerikai Szabadkereskedelmi Egyezményből, de akár a Világkereskedelmi Szervezetből is?

Vezetői őrültségelméletében Machievelli az „ellenségről” és „bizonyos körülményekről” beszélt. Trump azonban láthatóan nem disztingvál a különböző világhelyzetek, valamint ellenség és barát között, amikor az őrült vezetőt színleli. Lehet, hogy nem is színleli?

A szerző közgazdász, a Világbank volt munkatársa.