Az európai uniós tagállamoknak jogukban áll előírni, hogy az ország területének melyik részén telepedjenek le az általuk nemzetközi védelemben részesített személyek, amennyiben a menekülteknek fokozott integrációs nehézségeik vannak – mondta ki keddi ítéletében az Európai Unió Bírósága (ECJ). Az ügy előzménye, hogy a hatóságok előírták két, úgynevezett kiegészítő védelemben részesített szíriai állampolgár számára, hogy hol telepedhetnek le Németországon belül, és az érintettek megtámadták ezt a döntést a bíróságon. Az ügyben eljáró szövetségi közigazgatási bíróság azt kérdezte a luxembourgi székhelyű uniós intézménytől, hogy a lakóhely megszabását lehetővé tevő német törvények összhangban vannak-e a közösségi szabályokkal.

Keddi ítéletében a bíróság megállapította, hogy a vonatkozó uniós irányelv szerint az EU-tagállamoknak a területükön nem csak a szabad mozgás, hanem a lakóhely szabad megválasztásának lehetőségét is biztosítaniuk kell a kiegészítő védelemben részesített személyek számára. Hozzátették, hogy amennyiben a lakóhelyre vonatkozó kötelezettség csak a kiegészítő védelemben részesülő személyekre vonatkozik, korlátozza ezen személyeknek részesülését is a szociális támogatásokból.

A bírák hangsúlyozták, hogy a kiegészítő védelemben részesülőkre főszabály szerint nem vonatkozhat szigorúbb rendszer a tartózkodási helyük megválasztását illetően, mint az érintett tagállam területén jogszerűen tartózkodó nem uniós polgárokra, a szociális támogatásra való jogosultság tekintetében pedig, mint a tagország állampolgáraira. A bíróság mindazonáltal úgy véli, hogy a nemzetközi védelemben részesülő személyek számára lakóhelyre vonatkozó kötelezettség állapítható meg, amennyiben fokozott integrációs nehézségekkel szembesülnek a védelmet nyújtó tagállam területén jogszerűen tartózkodó más – szintén nem uniós – polgárokkal összehasonlítva.

Az előzetes döntéshozatali eljárás lehetővé teszi, hogy a tagállami bíróságok az előttük folyamatban lévő jogvita keretében a közösségi jog értelmezésére vagy valamely uniós jogi aktus érvényességére vonatkozó kérdést terjesszenek az ECJ elé. Az uniós testület nem dönti el a jogvitát, a nemzeti bíróság feladata marad, hogy az ügyet a luxemburgi székhelyű testület határozata alapján elbírálja. A határozat mindazonáltal a tartalmilag hasonló kérdésben eljáró más nemzeti bíróságokat is köti.