szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Őrizetbe vették Csubakkát, de nem a birodalom martalócai, hanem a Los Angeles-i rendőrség, mert agresszíven koldult.

Luke, Leia és Han. Csubakka a sitten
© AP
A Csillagok háborújának legszőrösebb hőse – illetve egy annak beöltözött utcai előadó – a Hollywood Boulevardon (amelyen a filmsztárok beton láblenyomatai vannak) lefejelt egy

idegenvezetőt, mert az megpróbálta szelídebb viselkedésre bírni. A vukinak beöltözött utcai művész ugyanis némi erőszakkal próbált rávenni két japán turistát, hogy kedvük kerekedjen megörökíteni fényképen a találkozást Csubakkával, persze némi pénzért, ám azok nem kértek a közös fotózásból.

A fejelésnek híres tanúi is akadtak, köztük Superman, aki nem nézte jó szemmel a dolgot, mert attól tart, hogy az erőszakoskodás elijeszti a turistákat, azaz az utcai filmsztár-megtestesítők megélhetési forrását.

Csubakkát 20 ezer dollár (4 millió forint) óvadék fejében kiengedték. Ügye bírósági tárgyalását még februárban megtartják. Nem ő az első, akit agresszív kéregetésért őrizetbe vettek a Hollywood Boulevardról, két éve három „sztár” is dutyiba került, köztük a Sikoly sikolykeltő álarcosa.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

automenedzser.hu Autó

Celebkatasztrófák videón

Ha egy híresség ütközik autójával, az mindig nagy figyelmet kap. A videomegosztó oldalakon hemzsegnek az ezzel kapcsolatos videók.

hvg.hu Vállalkozás

Szexshoppingolás: extrém vágyak, oldódó gátlások - galéria

Az országban működő több mint 200 szexshop közül 20 a fővárosban szolgálja ki a többségben még mindig férfi vásárlókat. Anyukák is megfordulnak ma már ezekben az üzletekben, de félénkségük leküzdésében akad még tennivaló. Milyen termékeket keresnek a nők, s mire költik pénzüket a férfiak egy szexshopban? A hvg.hu az aktuális trendekről faggatta a tulajdonosokat.

hvg.hu Shake

Pluszszabadnapot körömfájdalmakra hivatkozva?

Az angol British Airways (BA) légitársaság vezérigazgatójának az elmúlt héten álmatlan éjszakái voltak a légiutas-kísérőket összefogó szakszervezet (T&GWU) ultimátuma miatt. A vitában egészen hihetetlen érvek is előjöttek.

Shake

A plasztik trendi a divatpiacon

A Néprajzi Múzeum Műanyag című kiállításának zárásaként igazi műanyag-feszt zajlott a hétvégén Budapesten. A Plasztik nevű rendezvényen jelen volt a divat is; és kiderült, hogy az egyáltalán nem nemes anyagként kezelt matéria trendi a kortárs divatiparban. Lego kockából fülbevaló, nejlonzsákból ruha és táska - a legújabb trend a plasztik.

MTI Világ

Gázoló magyar síelőt jelentettek fel Olaszországban

Egy 39 éves magyar síelő lesiklás közben összeütközött a hét végén egy másik síelővel az olaszországi Bolzano tartományban, a Dolomitok Gardena nevű völgyének egyik sípályáján: az utóbbinak az összeütközés következtében eltört a karja, de az ütköző magyar segítségnyújtás nélkül továbbment.

MTI Shake

Mégsem öngyilkosság okozta a slágergyáros halálát?

Másfél héttel a cseh könnyűzenei élet egyik kiválóságának hirtelen halála után egyre több olyan bizonyíték kerül napvilágra, amelyek az öngyilkosság helyett inkább gyilkosságra vallanak - értesült a Havariapress.

hvg.hu Autó

Franciáké az Aston Martin

Az LVMH Moet Hennessy tulajdonosa, a Louis Vuitton bevásárolt a Ford által kiárusított Aston Martinba, megszerezve részvényeinek 15 százalékát.