szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Több észak-afrikai és közel-keleti országban is fellángoltak a kormányellenes zavargások, a Líbiában, Jemenben és Bahreinben zajló demonstrációk eddig több száz halálos áldozatot követeltek. Líbiában a legsúlyosabb a helyzet, ahol Kadhafi zsoldosai az utcára vonuló fegyvertelen embereket lőtték, káosz és vérengzés lett úrrá az országon. Az ezredest és családtagjait szankciókkal sújtotta az ENSZ Biztonsági Tanácsa, amely fegyverembargó elrendelése mellett a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) elé terjesztette a líbiai vérengzések kivizsgálását.

Most érkezett

Vádat emeltetnének Kadhafiék ellen, összeül a NATO

Párizs és London közös határozattervezetet nyújt be az ENSZ Biztonsági Tanácsához (BT), amelyben kéri fegyverembargó és pénzügyi szankciók bevezetését Líbia ellen, s egyben azt is, hogy a Nemzetközi Büntetőbíróság emeljen vádat a líbiai vezetők ellen - közölte pénteken Párizsban Michele Alliot-Marie francia külügyminiszter. Közben Anders Fogh Rasmussen NATO-főtitkár rendkívüli ülésre hívta össze pénteken az észak-atlanti szövetség tanácsát a líbiai helyzet megvitatására. (MTI)

Percről percre
Sorrend megfordítása

1
12 13 14 15 16
38

Pénzt osztanának a líbiaiaknak

A líbiai állami tévé szerint a családok 500 dínáros juttatást kapnának, míg egyes közalkalmazottak bére 150 százalékkal emelkedne - írja az Al-Dzsazíra blogja. A csatorna információi szerint korábban lemondott posztjáról a líbiai főügyész is.

Párizs és London fegyverembargót, szankciókat akar az ENSZ BT-ben

Párizs és London közös határozattervezetet nyújt be az ENSZ Biztonsági Tanácsához (BT), amelyben kéri fegyverembargó és pénzügyi szankciók bevezetését Líbia ellen, és egyben azt is, hogy a Nemzetközi Büntetőbíróság emeljen vádat a líbiai vezetők ellen - közölte pénteken Párizsban Michele Alliot-Marie francia külügyminiszter. A politikus a France Info rádiónak nyilatkozva hangoztatta, hogy utazási korlátozások bevezetését is tervezik. A BT pénteken ül össze, hogy megvitassa a brit-francia előterjesztést. (MTI)

Kínai olajipari létesítményeket támadtak meg

A kínai CNPC nemzeti olajvállalat közölte, hogy Líbiában megtámadták egyes olajipari létesítményeit. A cég, tartva a további erőszakos cselekményektől, kimenekítette embereit az észak-afrikai országból.

Románia és Indonézia is evakuálja állampolgárait

Indonézia kimenekíti Líbiából mind a 875 ott-tartózkodó állampolgárát - jelentette be pénteken a jakartai külügyminisztérium szóvivője. Románia pedig ötven állampolgárát vitte haza. (MTI)

Obama "azonnali" válaszlépésekről tárgyalt

Az Egyesült Államok szerint szükség van egy "azonnali" és "hatékony" nemzetközi válaszlépésre a "minden nemzetközi normát megsértő" líbiai erőszakra - közölte a Fehér Ház. Barack Obama amerikai elnök csütörtökön a Líbia elleni "azonnali" válaszlépésekről beszélt Nagy-Britannia, Franciaország és Olaszország vezetőivel. (MTI)

Washington: az eszköztárban sok minden szerepel

Az Egyesült Államok kész a következő napokban lépéseket tenni a líbiai erőszak megfékezésére azon túl is, hogy kezdeményezi az észak-afrikai ország kizárását az ENSZ Emberi Jogi Tanácsából - jelentette ki csütörtökön P.J. Croeley, az amerikai külügyminisztérium szóvivője. A szóvivő nem részletezte a kilátásba helyezett további lépések mibenlétét, csak annyit közölt, hogy az amerikai eszköztárban sok minden szerepel, a pénzügyi szankcióktól a multilaterális fellépésig.

Pintér: az EU tudja kezelni a líbiai történések miatt várható problémákat

Az Európai Unió belügyminiszteri tanácsának soros elnöki tisztét betöltő Pintér Sándor várakozásai szerint az Európai Unió kezelni tudja a líbiai történések miatt várható problémákat.  "Egyelőre nincs olyan jelentős migrációs nyomás, amit az unió ne tudna megoldani, és bízunk benne, hogy ha gyorsan megoldódnak a politikai kérdések, akkor ez a migrációs nyomás el is marad" - jelentette ki a miniszter.A megkezdett lépések között említette az uniós határellenőrzési ügynökség (Frontex) térségbeli misszióját, továbbá azt, hogy az elnökség elindította az unió polgári védelmi mechanizmusát.Nem a dél-európai országok problémájáról van szó; ami Észak-Afrikában történik az a világ és Európa problémája - emelte ki Pintér Sándor.

Párizs az ENSZ BT összehívását sürgeti

Franciaország az ENSZ Biztonsági Tanácsának újbóli sürgős összehívását fogja kezdeményezni a líbiai válság ügyében - közölte csütörtök este a francia elnök hivatal.

Feloldották a szükségállapotot Algériában

Az 1992. február 9-én elrendelt intézkedés visszavonásáról szóló döntést a kormány kedden hozta nyilvánosságra, de az csak csütörtökön lépett életbe, miután megjelent a hivatalos közlönyben. A szükségállapot lehetővé tette, hogy az állam messzemenően beavatkozzon a belpolitikai életbe. Megszüntetése az egyik fő követelése volt a kormányellenes tüntetőknek, akik a tunéziai, egyiptomi és líbiai események hatására tiltakozó megmozdulásokat tartottak a rezsim és a társadalmi egyenlőtlenségek ellen. Hatalmát féltve Abdel-Azíz Buteflika elnök már a hónap elején kilátásba helyezte a követelés teljesítését.

1
12 13 14 15 16
38
HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!