Tavasz óta most először jött hír zavargásokról Szaúd-Arábiából

Utolsó frissítés:

Szerző:

szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Összesen tizennégy ember, köztük tizenegy rendőr sebesült meg összecsapásokban egy településen Szaúd-Arábia keleti részén – közölte a szaúdi belügyminisztérium kedden.

A Katif tartományban fekvő Avamíja településen hétfőn este robbantak ki összecsapások, amelyeket zavarkeltők provokáltak ki – áll a belügyminisztérium közleményében, amelyet az SPA szaúdi hírügynökség ismertetett.

A szaúdi belügyminisztérium által használt kifejezés rendszerint nem más, mint kódolt utalás a síita hatalom Iránra, amely Szaúd-Arábia riválisa.

A jelentés szerint miután a rendfenntartó erők szétoszlatták "zavarkeltők egy csoportját", automata fegyverekkel tüzet nyitottak a biztonsági erők tagjaira. Kilenc rendőrt, valamint három civilt, egy férfit és két nőt lövedékek, két rendőrt pedig Molotov-koktélok sebesítettek meg.

A márciusi tüntetések óta ez az első alkalom, hogy zavargásokról érkezett hír Szaúd-Arábia keleti részéből. Március közepén amiatt törtek ki tüntetések, mert Szaúd-Arábia csapatokat vezényelt a szomszédos Bahreinbe, hogy segítsen leverni a síiták által vezetett kormányellenes megmozdulásokat és helyreállítani a rendet.