szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Rabokat vertek és kínoztak néhány afgán vezetésű börtönben az ENSZ hétfőn nyilvánosságra hozott jelentése szerint.

A fogvatartottakat az afgán rendőrség és a biztonsági igazgatóság által 24 tartományban működtetett 47 intézményben kínozták különböző kihallgatási technikák segítségével. A jelentés tanúsága szerint a többi közt elektrosokkot alkalmaztak a rabokkal szemben, illetve előfordult, hogy a csuklójuknál fogva kötötték fel őket.

A dokumentumból kiderült ugyanakkor, hogy az afgán biztonsági minisztériumok együttműködtek a vizsgálatban és intézkedéseket léptettek életbe a visszaélések megszüntetése érdekében.

A riportot - amelyet az ENSZ afganisztáni missziója, az UNAMA jegyzett - 379 fogvatartott megkérdezésével készítették 2010 októbere és 2011 augusztusa között. Az általuk mondottak szerint az afgán biztonsági igazgatóság által fogvatartott 273 rab 46 százaléka részesült rutinszerű kínzásban a kihallgatások során, míg a többieknél - akik a rendőrség fogdáiban voltak - a megkérdezettek egyharmada ugyancsak kínzásokra, kegyetlenségekre, és embertelen bánásmódra panaszkodott.

A NATO vezette afganisztáni nemzetközi biztonsági erő (ISAF) szeptemberben jelentette be, hogy felfüggesztette a rabok átszállítását 16 intézménybe a szóban forgó börtönök közül. A BBC brit közszolgálati hírtelevízió már szeptember elején közölte, hogy birtokába jutott a világszervezet afganisztáni visszaélésekkel kapcsolatos jelentése.

A nemzetközi koalíció a külföldi katonák kivonásával párhuzamosan adja át a hatalmat az afganisztáni rendfenntartó erőknek, ám egyes területeken kételyek merültek fel a helyi biztonsági erők megbízhatóságával kapcsolatban. A biztonsági ellenőrzés átadása a tervek szerint 2014 végéig fejeződik be Afganisztánban.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!