A közelmúltban ellentmondásos körülmények között elhalálozott líbiai diktátor, Moammer Kadhafi pályatársai között nem áll egyedül karrierjének különös, váratlan és kényelmetlen félbeszakadásával. Diktátornak lenni az esetek többségében nem nyugdíjas állás. Vlagyimir Putyin szavaival élve, a történelem bebizonyította, hogy a diktatorikus vagy autoritatív rendszerek mindig átmenetiek. Minden diktátor számára különösen fontos tehát az a viszonylag rövid időszak, amikor eldől, hogy alattvalói rövid úton kivégzik, vagy egy korábbi szövetségs politikai menedéke alatt költheti el a regnálása alatt kétes eszközökkel felhalmozott magánvagyont. A hvg.hu most Dél-Koreától egészen Ugandáig tekinti át hét diktátor rövid életrajzát, bukásának körülményeivel és annak végeredményével egyetemben.

Pol Pot

Saloth Sar, ismertebb nevén Pol Pot kambodzsai-kínai forradalmár volt, aki a Vörös Khmert vezette 1963-tól 1998-ban bekövetkezzett haláláig. 1975-79 között Kambodzsa miniszterelnök-diktátora volt. Vezetése alatt az országban egyfajta agrárszolcializmust próbált bevezetni, és városi lakosoka költöztetett vidékre, hogy kollektív gazdaságokban és munkatáborokban dolgozzanak a “civilizáció újraindításán”. A kényszermunka, az alultápláltság, a rossz egészségügyi ellátás és a kivégzések összesen a kambodzsai lakosság mintegy ötödének halálához vezettek. Amikor 1979-ben a szomszédos Vietnam lerohanta az országot, a Vörös Khmer kormány öszeomlott és Pol Pot a délnyugat-kambodzsai őserdőkbe menekült. 1997-ig különböző hasonlóan periférikus országrészekben volt a bázisa a hatalma helyreállítására törekvő Vörös Khmer maradék erőinek, akik még így is komoly politikai-legitimációs támogatást élveztek, mivel az ENSZ is őket ismerte el a hivatalos kormánynak, és a régió erői közül Kína és Thaiföld is őket támogatta.

Miután Pol Pot 1997-ben kivégeztette egyik alvezérét a regnáló kormánnyal való kollaborálás miatt, elmenekült az akkor észak-kambodzsai területen lévő erősségből. Egy másikik alvezére, Ta Mok mégis elfogta, letartóztatta és életfogytig tartó házi őrizetre ítélte. 1998 áprilisában kormányzati támadás érte Ta Mokot, és az erdőbe menekült vezér mellett Pol Pot pár napon belül meghalt, miután a Vocie of America rádió bejelentette: a Vörös Khmer átadja őt az igazságszolgáltatásnak. A holttestet kormányzati kérések ellenére elhamvasztották, és ezért a mai napig él a feltételezés, hogy Pol Potot valójában megmérgezték.

Nicolae Ceausescu

Nicolae Ceausescu a romániai kommunista hatalomátvétel elejétől kezdve a pártállami élcsapat tagja volt, Gheorghiu-Dej halála után, a hatvanas évek sorűn vált a párthierarchia első emberévé. Ceausescu enyhén harmadikutas, nacionalista felhangokkal és személyi kultusszal tarkított szocializmusa több olyan területen is babérokat aratott, ahol a többi hasonló kelet-európai rezsimnek esélye sem volt. Azzal, hogy 1968-ban ellenezte Csehszlovákia lerohanását, egyszerre tett a közvélemény és a Nyugat kedvére is. Ceausescu későbbi népszerűtlenségének ugyanakkor részben éppen viszonylag jó nyugati kapcsolatai ágyaztak meg.

Az 1970-es években az akkor már IMF-tag Románia gyakorlatilag nyakló nélkül vett fel hiteleket. A kölcsönök visszafizetését Románia az 1980-as évek drasztikusan csökkenő életszínvonala mellett tudta csak visszafizetni. A hetvenes évekbeli Kínéban és Észak-Koreában tett látogatásokról új ideákkal visszatérő diktátor rendszere ekkor már nem a liberálisabb, hanem a kifejezetten merev, vonalas szatelliták közé tartozott. A sztálinias személyi kultusszal és a szovjet típusú rendszerek legrosszabb tapasztalataira építő propagandával elmaszkírozott visszaesés egyre nehezebben volt feldolgozható: miközben az átlagos román állampolgár alapvető élelmiszerekhez is szűkösen jutott hozzá, a televízióban mutatott Ceausescu által meglátogatott gazdaságokban jóllakott tehenek lófráltak, és azokban a boltokban is, ahova a kamera által követett diktátor bekukkantott, a polcok szinte roskadoztak az étel alatt.

Ceaucescu (jobboldalt) koccint

AP / HVG Archív

A Tőkés László temesvári lelkész deportálására kirendelt Securitate ellen kirobban spontán tiltakozások 1989 decemberében gyorsan Bukarestre is átterjedő tömegtüntetésekké alakultak. Ceaucescu rájátszva az eseményekre 21-én nyilvános beszédet tartott, de a támogatóinak gondolt hallgatóság ellene fordult. Feleségével együtt helikopteren próbált menekülni, de a védelmi miniszter gyanús halála miatt gyorsan a forradalom oldalára átállt hadsereg légtérzárat rendelt el. A földre kéynszerített diktátort és feleségét rögtönítélő bíróság előtt meghallgatták, elítélték és helyben kivégezték.

Ferdinand Marcos

Ferdinand Marcos 1965-ben lett a Fülöp-szigetek elnöke. Kritikus megjegyzések szerint választási csalások, szavazatvásárlás és kényszerítés kombinációjával győzött a választásokon. Újraválasztásakor ugyanezek az elemek domináltak, ráadásul Marcos ötvenhat millió dollárnyi állami pénzt is elköltött saját kampányára. A személyi kultuszt bevezető és kritikusai szerint a klasszikus kleptokratát megtestesítő Marcos szükségállapot elrendelésével maradhatot 1973 után is elnök. Uralma alatt az ország óriási külföldi hiteleket vett fel, intézményessé vált a nepotizmussal összefonódó korrupció.

1983-ban Marcos régi politikai ellenfelét, az Egyesült Államokból visszatérő Benigno Aquino különös körülmények között már a manilai reptéren meggyilkolták. A gyanú, hogy a merénylet mögött Marcos vagy köre állhat nemzeti mozgalommá alakította az ellenzékiek addig szűk körét. 1986-ban az elnök-diktátor újabb választásokkal akarta megerősíteni hatalmát, de az események tömegtüntetésekbe, majd a katonai egységek tömeges átállásába torkollottak.

Marcost az amerikai haditengerészet négy helikoptere menekítette ki az országból. Hírek szerint az amerikai vámihvatal munkatársai később 24 bőröndnyi aranytéglát, gyémántékszert és aranykötvényt találtak, aemlyeket valószínűleg Marcos és köre vitt magával menekülés közben. Az elnöki rezidencia elfoglalásakor kiderült, hogy a diktátor felesége, Imelda Marcos több, mint kétezerhétsáz pár cipőt birtokolt. Egyes becslések szerint csak Marcos - aki 1989-ben bekövetkezett haláláig Hawaii-on élt - ötmilliárd dollárnál magasabb összeggel rövidítette meg a fülöp-szigeteki államkasszát.

Li Szin Man

A koreai arisztokra családból származó Li Szin Man Dél-Korea első diktátoraként ismeretes. Li koreai nacionalista volt, aki fellépett a Koreai-félszigetre kiterjedő japán hegemónia ellen. A XX. század elején az Egyesült Államokba emigrált. A második világháború vége után Korea felszabadult a japán uralom alól, így Li 1948-ban hazatért. Az Egyesült Államok támogatását élvezve ő lett az ország első elnöke. Miután az átmeneti kormánytól átvette a hatalmat, a demokratikus gyakorlattal összeegyeztethetetlen módon látott neki politikai ellenfelei felszámolásának. Baloldaliaka és kommunistákat tartóztattatott le, valamint felhatalmazta a rendvédelmi szerveket, hogy kommunistagyanús embereket megkínozhasson. Egy baloldali felkelést a Li-adminisztráció harmincezer ember lemészárlásával fojtott vérbe, a két Korea közti háború 1950-es kitörésekor pedig a déli hadsereg szisztematikus depotrálásokkal és mészárlásokkal csapott le azokra, akiket az északiakkal szimpatizálónak gondolt. Az ilyen gyilkosságok áldozatainak számát ma százezres nagyságrendűre teszik. Amikor 1952-ben, politikai túlélése érdekében közvetlenné akarta tenni az elnökválasztást, az ehhez szükséges alkotmánymódosítást visszautasító törvényhozás ellenzéki tagjait utasítására letartóztatták. A módosítás végül átment, és Li elnök maradt.

A koreai háborúval romba dőlt gazdaság talpraállása Li alatt nagyon lassan haladt, az emiatt fellépő elégedetlenségnek pedig politikai vetülete is lett. Az oppresszív Li-rezsim az 1960-as választásokon is győzött - az elnök egyik kihívója napokkal a választások előtt hunyt el egy műtétben, a másik kihívót pedig letartóztatták és kivégezték - de az ellenzék azt gyanította, Liék csalással nyertek. Az ekkor induló tiltakozó diákmegmozdulások elleni agresszív rendőri fellépés csak a tiltakozók támogatottságát növelte, majd amikor az egyre több protestáló ellen a rendvédelmi erők nem voltak hajlandóak fellépni, Li lemondott. Ahogy a tüntetők egyre közeledtek az elnöki rezidenciához, Li az amerikai hírszerzés, a CIA egyik repülőgépével Hawaiira távozott. Családjával és a gyanúsítások szerint elsikkasztott 20 millió dollárnyi eredetileg kormányzati vagyonnal ott élt öt évvel később bekövetkezett haláláig.

Pak Csong Hi

Egy újabb dél-koreai elnök, aki az imént tárgyalt Li menekülése után alig egy évvel, tábornokként katonai puccsal döntötte meg a felforduláson úrrá lenni képtelen átmeneti kormányt. Pak alatt Dél-Korea egyfajta irányított kapitalizmussal gyors gzdasági növekedést élt meg. Az elnök 1972-ben feloszlatta a törvényhozást, és új alkotmányt fogadtatott el, ami néhány demokratikus látszatelemet leszámítva gyakorlatilag diktátori pozícióba helyezte Pakot. A hetvenes években az autoritatív hatalomgyakorlás (a “lumpenellenes” politikának köszönhetően hosszú hajviseletért már átnevelő táborba küldhetek valakit), párosulva a kifulladó konjunktúrával egyre erősödő rendszerellenes érzelmeket váltott ki az országban.

1979-ben az egyik ellenzéki párt vezetőjének felfüggesztése politikai válságba torkollott.Több városban spontán tüntetések törtek ki. Pak a koreai titkosszolgálat vezetőjével, Kim Dzse Gjuval és személyes testőrségének vezetőjével vacsorázott. Miután úgy tűnt, az elnök a válság kezelésében nem a mérsékelt titkosszolgálati vezetőre, hanem a tüntető százezreket tankokkal lehengerelni kívánó testőrparancsnokra hallgat, Kim mindkettőt meggyilkolta. A mai napig nem világos, hogy a titkosszolgálati vezető merénylete spontán, vagy előre megtervezett volt.

Idi Amin

A brit uralom alól felszabadult Uganda első miniszterelnök-diktátorának, Milton Obotének korábbi támogatójaként puccsolta meg az Obote-rezsimet 1971-ben. Ezután tankönybe illő katonai diktatúrát vezett be. Noha először a térségben aktív két nagyobb hatalom, Nagy Britannia és Izrael támogatását is élvezte, rövid úton mindkettejüknél sikrült elveszítenie kiváltságos státuszát. Nem véletlenül: Idi Amin gyakorlatilag egy beszámíthatatlan kakaópálinka-függő volt a diktátori székben. Új szövetségese, a líbiai Kadhafi javaslatára kitoloncolta az ugandai gazdaság gerincének számító nyolcvanezer, zömében indiai származású ázsiai lakost az országból. Az elkonfiskált üzemeket új tulajdonosaik félremendzselték; a gazdaság összeomlott. A diktátor - 1977 utáni - teljes megszólítása a következőképpen festett: "Őméltósága Al-Hajji Doktor Idi Amin Dada, Tábornagy, Örökös Elnök, VC, DSO, MC, Minden Földi Vadak és Minden Tengerek Halainak Ura, az afrikai Brit Birodalom, és különösképpen Uganda Meghódítója", plusz Skócia koronázatlan királya.

Uralkodását az emberiség elleni bűncselekmények, politikai elnyomás, etnikai tisztogatás, a tömeges, bírósági ítélet nélküli kivégzések jellemezték - írja róla a Wikipedia. “A mai napig nem tisztázott, hogy hányan vesztették életüket Amin rezsimje alatt; a különböző becslések 100 000 és 500 000 között mozognak. Különösen az Obotét támogató alcsoli és langi törzsek körében végzett népirtást, de mivel e törzsek körében a név gyakran "O" betűvel kezdődik, sok embert pusztán a neve miatt öltek meg”.

1978-ban az egyre erősödő felkelő csoportokkal lojalista erők hosszas küzdelembe bonyolódtak Uganda délkeleti részén, a harcok a szomszédos Tanzániára is átterjedtek. Idi Amin, hogy a belső problémákról elterelje a figyelmet, bejelentette Tanzánia egy részének annektálását, amelyre a szomszédos ország háborúval válaszolt. A konflikus során állítólag egyedül a líbiai segéderők fejtettek ki komolyabb ellenállást a tanzániai csapatokkal szemben, Idi Aminnak 1979-ben menekülnie kellett. Először Kadhafinál húzta meg magát, 1981-ben pedig Szaúd Arábiába települt át. A rijádi monarchia óriási összegeket fizetett neki azért, hogy lehetőleg maradjon ki a politikából és ne veszélyeztesse az afrikai stabilitást. Egy ‘89-es visszatérési kísérlettől eltekintve, amikor az akkori zairéhez tartozó Kinshasáig jutott, Idi Amin 2003-ban bekövetkezett haláláig nyugalomban élt a szaúd-arábiai Jeddah városában található Continental szálló legfelső két emeletén.

Szaddám Husszein

Szaddám Husszein a Baath párt 1968-as puccsa után a hetvenes évek végéig az iraki legfelsőbb vezetés részeként pragmatikus, a pártot támogató csoportokat összekovácsoló és az arab átlagember fülének kedves (például Izrael-ellenes) húrokat pengető erős embere volt, mígnem 1979-ben formálisan is elnökké választották. Működése során elnyomta a siíta és kurd politikai mozgalmakat, és fenntartotta uralmát az 1980-88 közötti Irám-Irak háborúban is. 1990 lerohanta Kuvaitot, a kisállam felszabadítására létrejött nemzetközi koalíció győzelmével lezárul öböl-háború mégsem mozdította el Irak éléről.

2003-ban az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság vezette koalíciós erők lerohanták Irakot, jellemzően tévesen hivatkzova a kormány által felhalmozott tömegpusztító fegyverekre. A Baath pártot feloszlatták, és Irak a demokratizálódás útjára lépett. Szaddam 2003 decemberi elfogása után bírósági tárgyalása az iraki ideiglenes kormány alatt zajlott. 2006 novemberébem ítélték el 148 iraki siítaa 1982-es meggyilkolása miatt, és akasztás áltatli halálra ítélték, amelyet még az év decemberében végrehajtottak.