Bár az észak-koszovói szerb kisebbség hangadói által szervezett népszavazás jogi szempontból senkit és semmire sem kötelez, az "Elismeri-e Ön az úgynevezett Koszovói Köztársaság intézményeit?" kérdésre adott 99,74 százalékos elutasító válasz igencsak elgondolkodtató.

Az urnákhoz járuló, mintegy 28 ezer szerb közül mindössze 69 voksolt igennel; ez azt mutatja, hogy csaknem négy évvel az egykori szerbiai tartomány függetlenné válása után a szerb kisebbség továbbra sem képes megbékélni a status quóval, nem hajlandó elfogadni az új államrendet, azt, hogy de jure is kisebbséggé vált "a szerbség bölcsőjeként" emlegetett Koszovóban. (A mintegy kétmilliós népességen belül a szerbek lélekszáma optimista becslés szerint is csupán 120 ezerre tehető.)

A pristinai (albán) kormánynak eddig sem voltak illúziói a fennhatósága alá került szerbek lojalitását illetően. Erre utalt, hogy Pristinában már a népszavazás megkezdésekor értésre adták: törvénytelennek és érvénytelennek tekintik a referendumot. Annyi bizonyos, hogy az eredmény nem járul hozzá a Koszovóban élő albánok és szerbek viszonyának javításához, ellenkezőleg: inkább elmélyíti az árkot a két népcsoport között.

AP / Zveki

Ez Pristinát nem különösebben zavarja. A mérleghinta hosszabb karján a helyi albán többség ül; a rövidebb kar végén csimpaszkodó szerbek rúgkapálhatnak ugyan, ám attól a karaván még halad tovább. Európa legfiatalabb államát négy év alatt a világ mintegy 80 kormánya ismerte el, köztük az Európai Unió tagjainak többsége. A vonakodók zömmel olyan államok - Ciprus,  Görögország, Románia, Spanyolország, Szerbia, Szlovákia,-, amelyeknek területén szintén élnek etnikai kisebbségek, s a kormány attól tart, hogy a "koszovói példa" esetleg ösztönzést adhat a "hazai" kisebbség elszakadási vagy autonómiát sürgető követeléseinek.

Belgrádot viszont, amely kifejezetten nem támogatta a népszavazás megrendezését, kellemetlenül érinti a dolog. Szerbia abban bízik, hogy márciusban elnyerheti az EU-tagjelölt státusát. Ennek az az egyik leglényegesebb feltétele, hogy konkrét lépések történjenek Belgrád és Pristina viszonyának normalizálása érdekében. A referendum azonban, finoman szólva is, nem éppen ebbe az irányba hat. A koszovói szerbek szavazataikkal megerősítették eddig is hangoztatott maximális követelésüket: kiszakadni Koszovóból és csatlakozni az "anyaországhoz", Szerbiához.

Belgrádi források szerint a szerb kormány évi 500 millió euróval támogatja az elszakadt tartományban élő szerbeket. Koszovó Európa legszegényebb országának számít - a pristinai kormány nem csekély anyagi és szakértői támogatást kap Brüsszeltől -, s a szegény állam még szegényebb kisebbsége nyomorba süllyedne a Szerbiából érkező pénzek nélkül.

Az Egyesült Államok és az Európai Unió 2008 óta arra ösztönzi Belgrádot, hogy törődjön bele Koszovó mint független állam létezésébe, és normalizálja vele a kapcsolatait. Ennek megtörténte esetén járna a "jutalom", az uniós tagjelölti státus elnyerése. A népszavazás éppen ezt a normalizálási folyamatot torpedózza meg. A koszovói szerbek az eredményre hivatkozva máris értésre adták: meg fogják akadályozni annak a kevés kompromisszumnak az érvényesülését, amely brüsszeli közvetítéssel született meg Belgrád és Pristina küldötteinek 2011 márciusa óta zajló tárgyalásain.

Szerbia politikai osztálya szavakban kiáll a koszovói szerbek mellett, ám konkrétan igen eltérően értelmezi azok megvédésének formáit. A pártok közül a liberálisok (LDP) és a nacionalistából kormánypárttá vált SPO beletörődött Koszovó elszakadásába. A kétoldalú viszony normalizálásának alapját az Ahtisaari-tervben látják: ez széles körű autonómiát irányoz elő az Észak-Koszovóban élő szerb kisebbség számára, míg a szórványban élő szerbeknek jelentős kisebbségi jogokat biztosít.

Az egykor szintén harsány nacionalista húrokat pengető, újabban viszont mérsékeltnek számító ellenzéki párt, az SNS a májusra kiírt választások fő esélyese. A párt népszavazást akar kiírni arról, mi legyen Szerbia hozzáállása Koszovó önállóságához.

A jelenlegi belgrádi kormányt olyan pártok alkotják, amelyek korábban halálos ellenségek voltak: a Demokrata Párt (DS) a tíz éve megbuktatott, majd Hágába deportált önkényúr, Slobodan Milosevic szocialistáival (SPS) lépett koalícióra 2008-ban. Ma is fennálló nézeteltéréseik dacára egy kérdésben közös az álláspontjuk: Koszovóban ha törik, ha szakad meg kell védeni a szerbség pozícióit. A kormány ragaszkodik ahhoz, hogy Koszovó térjen vissza Szerbia fennhatósága alá.

Ez diplomáciai kötéltáncra kényszeríti az EU-tagságra vágyó Belgrádot: egyrészt buzgón hajtogatja - mint legutóbb Borislav Stefanovic koszovói főtárgyaló szerdán -, hogy egyedül párbeszéd útján lehetséges a problémák megoldása. Másrészt viszont az érdemi kérdésben jottányit sem enged: nem tekinti egyenrangú félnek a pristinai kormányt.

Szerbiában ma (még) EU-barát a hangulat: a lakosság mintegy 70 százaléka az uniós csatlakozás híve. A márciusi brüsszeli döntés, amelynek tétje a tagjelölti státus, bizonyára javítaná a jelenlegi kormánypártok esélyeit a májusi választáson. A koszovói szerbek vezetői zömmel a szerbiai nacionalista pártok soraiból kerülnek ki. Ők az Oroszországhoz fűződő viszony erősítését szorgalmazzák, és ellenzik az EU-csatlakozást.