szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Röviddel elfogása és bebörtönzése előtt ott akarta hagyni Mexikót K. Krisztina, a tavaly Oaxaca államban gyilkosság vádjával letartóztatott magyar „drogbárónő" – közölte a Blikk. A lap szerint a legkegyetlenebb mexikói drogkartell egyik vezéregyénisége Magyarországon élő családjától kért pénzt repülőjegyre.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, K. Krisztinát az egyik legbefolyásosabb bűnszervezet, a Los Zetas egyik kisfőnökeként tavaly júliusban tartóztatták le, miután a rendőrség Bajos da Chila városka határában rábukkant Manuel Martinez Lopez holttestére. A 15 éves fiút megkötözték, majd géppisztollyal kivégezték.

"Háromszázezer forintot kért tőlünk telefonon, haza akart jönni, pedig korábban jól érezte magát kint" – mondta a Blikknek a lány Borsod megyében élő nagymamája. "Nyugdíjasok vagyunk, nem volt annyi pénzünk, nem tudtunk segíteni neki" – tette hozzá.

A Mexikóban töltött kilenc év alatt K. Krisztina a lap szerint időről időre felhívta nagyszüleit. Eleinte egy presszóban dolgozott, majd táncolni kezdett.

Aztán hirtelen több száz kilométerre délre, a tengerpartra utazott, hogy „egy ottani gazdaságban" vállaljon munkát. Mexikói lapok beszámolói szerint ott, Oaxaca államban már a La Güera (A Szőke) becenevű lány a Zetas kartellnek dolgozott, nőkből verbuvált csapatával terítették a marihuánát a tengerparton.

K. Krisztinán és 12 társán tavaly júliusban ütöttek rajta a mexikói hadsereg 54. gyalogsági zászlóaljának katonái, a nőt és társait a mexikói fiú kivégzésszerű meggyilkolásával vádolják.

Krisztina végül édesapját tudta felhívni a börtönből, azt mondta neki, hamarosan tárgyalása lesz. Kint született hároméves kislányát, Mercédeszt a hírek szerint a mexikói édesapa vette magához, noha a nagymama úgy tudja, hogy nem éltek együtt.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!