Először kapta lencsevégre egy nemzetközi kutatócsoport, hogy az inzulin miként dokkol a sejtek felületén. Az egyik kutató által molekuláris kézfogásnak elnevezett folyamat megismerése segít olyan új készítmények kifejlesztésében, amelyek egyaránt hatásosak az 1-es és 2-es típusú diabéteszben.
MTI
Több mint két évtizede próbálják megfejteni a tudósok, hogy az inzulin miként kapcsolódik a sejtek inzulinreceptoraihoz. Ez a csatlakozás létfontosságú szerepet játszik abban a folyamatban, hogy miként nyerik ki a sejtek az energiaforrásként szolgáló glükózt a véráramból.
A rejtélyt egy nemzetközi kutatócsoport fejtette meg, a vizsgálatokban amerikai, angol, ausztrál és cseh tudósok vettek részt a melbourne-i Walter és Eliza Hall Orvostudományi Kutatóközpont kutatóinak irányításával. A vizsgálatokról a Nature legújabb számában jelent meg tanulmány.
A háromdimenziós felvételek, amelyeket a melbourne-i szinkrotronban (részecskegyorsítóban) készítettek, megmutatták, hogy a kapcsolódás igen szokatlan módon történik, mind az inzulinmolekulák, mind a sejtek receptorai megváltoztatják alakjukat. A receptor kulcsfontosságú elemei "kitüremkednek", hogy a "kinyíló" inzulinmolekulába illeszkedjenek.
"Olyan ez, mint egy molekuláris 'kézfogás'" - jellemezte a folyamatot a kutatásokat irányító Mike Lawrence. Szerinte a kapcsolódás mechanizmusának megismerésével megfejthetik, hogy miért marad el időnként a "molekuláris kézfogás", azaz miért hatástalanok a készítmények.
"Sokkal hatékonyabb, hosszabb hatású inzulinkészítmények állíthatók elő, ha megismerjük a kapcsolódás folyamatát" - magyarázta Mike Lawrence, aki szerint az sem elképzelhetetlen, hogy idővel az inzulint akár tabletták formájában is előállíthatják.
Nagy feltűnést keltett és sok díjat elnyert A fehér várkastély című, Japánban, az Edo-korban játszódó társasjáték. Az alapötlete olyan, hogy elsőre nem is érti az ember, hogy lehet ezt kivitelezni, de az első játék után kiderül: A fehér várkastély rászolgált a sikerére.