szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Összesen tizennyolc kubai bevándorlót mentett meg egy luxus óceánjáró hajó Florida partjainál. A migránsok Kubából akartak az Egyesült Államokba menni, és azt mondták, hogy útközben kilenc társuk meghalt – közölte az amerikai parti őrség.

A hatóságok szerint a bevándorlókat pénteken vette fedélzetére a Royal Caribbeans cég Brilliance of the Seas nevű, 90 ezer tonnás utasszállító hajója Marco szigetétől nyugatra. A hajó a következő állomásán, a mexikói Cozumel kikötőben teszi partra a kubaiakat.

A túlélők súlyos kiszáradástól szenvedtek. A parti őrség nem tudta megerősíteni azt az állításukat, hogy útközben kilenc társukat elveszítették.

Az amerikai hatóságok a héten kétszer fogtak el összesen további negyvenkét bevándorlót, akiket a parti őrség pénteken visszaszállított Kubába.

Barack Obama amerikai elnöknek a kubai-amerikai viszony normalizálásáról szóló, 2014. decemberi bejelentése óta kubaiak ezrei áramlanak az Egyesült Államokba.

Obama vasárnap háromnapos látogatásra érkezik a szigetországba. Az 1959-es kubai forradalom győzelme óta ő lesz az első hivatalban lévő amerikai elnök, aki Kubába utazik.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!