szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Az iraki hadsereg nemzetközi légi támogatással indult az Iszlám Állam nagyvárosa ellen.

Az iraki hadsereg az amerikai vezetésű nemzetközi koalíció légi támogatásával megkezdte csütörtökön az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet kezén lévő Moszul város régen várt ostromát – jelentette be az iraki egyesített parancsnokság szóvivője.

Az offenzíva kezdetén a hadsereg elfoglalt több falut a Moszultól keletre lévő Mahmúr város környékén. Az AP hírügynökség szerint nem lehet megbecsülni, hogy meddig tarthat az észak-iraki nagyváros, illetve az azt körülvevő tartomány, Ninive visszavételére irányuló hadművelet. A kezdés időpontja meglepetés, mert még a közelmúltban is úgy nyilatkoztak az iraki és az amerikai illetékesek is, hogy hónapokig eltarthat az ostrom előkészítése. Egyes amerikai tisztségviselők azt is lehetségesnek tartják, hogy még az év végéig sem sikerül visszavenni Moszult, noha Haider al-Abádi iraki miniszterelnök fogadkozik, hogy ez menni fog.

Moszult Irak északi és nyugati részének nagy területeivel, valamint Szíria egy nagy részével együtt 2014 nyarán foglalta el az Iszlám Állam. Mostanra viszont az IÁ sok területet elvesztett, és Moszul a legnagyobb város, amely az ellenőrzésük alatt van.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!