szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Törökország energiát, Oroszország pedig egy erős partnert kaphat, ráadásul a vele szemben álló NATO szövetségén belül. Ma már kétszer tartottak megbeszélést, de Szíriáról még egy újabb fordulóban tárgyalnak, rögtön a sajtótájékoztató után.

A zárt ajtók mögött zajló tárgyalások után közös sajtótájékoztatót tartott szentpétervári találkozójuk után Vlagyimir Putyin orosz és Recep Tayyip Erdogan török elnök. Korábban már tartottak egy rövid nyilvános megbeszélést újságírók előtt, de itt csak a tárgyalások céljairól beszéltek, valamint egymást méltatták. A keddi megbeszélés első fordulójáról itt olvashat.

Erdogan a terpeszben ülő Putyinnak: "Az ön hívása boldoggá tett minket"

Alig pár hónapja még újabb orosz gépek lelövésével fenyegette meg orosz kollégáját Recep Tayyip Erdogan török államfő, kedden viszont már a kezébe csapott Vlagyimir Putyinnak és kis híján elhangzott, hogy fátylat rá. A novemberben lelőtt gépről azonban a sajtónyilvános találkozón egy szó sem esett, ahogy Szíriáról sem. Régiós elvárásokról viszont igen.

Az orosz elnök többek között bejelentette, hogy Oroszország fokozatosan megszünteti a Törökországgal szemben bevezetett szankciókat. Az orosz elnök szerint a két ország célja, hogy a válság előtti szinten állítsák helyre a kétoldalú kapcsolatokat. Mint mondta, megkezdődött a kereskedelmi és gazdasági kapcsolatok újjáélesztése.

A sajtótájékoztatón kiderült, hogy Putyin a Török-áramlat mielőbbi megépítését és aktiválást ígérte Erdogannak. Ez a törökök és az oroszok számára is jó üzlet lenne, ráadásul a vezetéket tovább akarják bővíteni Európa felé. Ígéret érkezett orosz részről továbbá Oroszország segítséget nyújt törökországi atomerőművek építéséhez.

Újságírói kérdésre, hogy hogyan képzelik el az együttműködést Szíriában, mindketten azt mondták, hogy a sajtótájékoztató után egy újabb megbeszélést tartanak a régiós politikáról külpolitikai tanácsadók részvételével. Putyin hozzátette, szerinte egyáltalán nem elképzelhetetlen, hogy közös célt találjanak Szíriában, ami mindkettőjük számára elfogadható. Jelenleg Oroszország Bashar el-Asszad rezsimjét támogatja folyamatos légicsapásokkal, míg a törökök az Asszad ellen harcoló felkelő csoportokat segítik.

A két vezető először találkozott azt követően, hogy a török légierő tavaly novemberben légtérsértésre hivatkozva lelőtt egy szíriai bevetésen részt vevő orosz bombázót. A két ország gazdasági büntetőintézkedésekkel is súlyosbított elhidegülésének Erdogan június végi bocsánatkérő levele vetett véget. Arról, hogy mi lehet az oka a hirtelen jött békülési kedvnek, itt írtunk korábban.

Erdogan ma újra belecsap Putyin tenyerébe

Hiába támogatnak ellentétes oldalakat a szíriai polgárháborúban, mégis újra összebarátkozhat Vlagyimir Putyin orosz és Recep Tayyip Erdogan török elnök keddi találkozójukon. Szentpéterváron szó lesz helyüket kereső orosz turistákról, a terrorizmus összes létező árnyalatáról és természetesen a földgázról is.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!