Get Brexit done, vagyis vigyük véghez a Brexitet – ezzel a szlogennel sikerült a vártnál is nagyobb győzelmet aratnia Boris Johnsonnak az előrehozott brit parlamenti választáson. A konzervatív miniszterelnök teljes karrierjét arra építette, hogy kormányfőként kiléptesse hazáját az Európai Unióból, a választás kiírásával mégis nagyot kockáztatott – de bejött neki. Ehhez kellett ez a tökéletes ígéret, amellyel talán már azok közül is sokan tudnak azonosulni, akik nem támogatják magát a Brexitet.

A brit kilépéssel kapcsolatos szerencsétlenkedések, politikai szabotázsakciók és az ezekből eredő toporgás jó ideje sötét felhőként ül nem is csak az Egyesült Királyság, hanem egész Európa felett. Ennek egyik legutolsó jele volt, amikor novemberben Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság (akkor még csak megválasztott) elnöke fakadt ki, hogy a britek miatt nem tud hivatalba lépni az újjáalakult testület, ezzel pedig már nemcsak az uniós döntéshozatalt, de az EU működését is hátráltatja az, hogy a szigetországban nem tudnak dűlőre jutni.

Boris Johnson brit miniszterelnököt, a Konzervatív Párt vezérét köszöntik a londoni kormányfői rezidencia, a Downing Street 10. munkatársai, miután fogadta őt II. Erzsébet királynő 2019. december 13-án

MTI / AP / PA pool / Stefan Rousseau

A Brexit fatigue-ra, vagyis arra, hogy a Brexitből már tényleg mindenkinek elege van, most igen határozott választ adott a választás: Boris Johnson meggyőző többséggel fut neki a parlamentben az elválás előtti utolsó akadálynak, a kilépés feltételeiről szóló megállapodás elfogadtatásának. Reális menetrend alapján az alsóházi képviselők karácsony előtt jóváhagyhatják az egyezséget, így 2021. január 31-én megszűnik a brit EU-tagság.

Megint jön a neheze

Ezzel azonban egyáltalán nem zárul le a 2016 júniusa, vagyis a kilépésről döntő népszavazás óta kisebb-nagyobb intenzitással folyó cirkusz. A megállapodás alapján ugyanis 2020 végéig egy átmeneti időszak következik, amikor a kapcsolat jövőbeni feltételeit kellene meghatározniuk a feleknek a kereskedelemtől a védelempolitikán és az oktatáson át a halászatig. A választással egy időben, Brüsszelben zajló EU-csúcsot lezáró sajtótájékoztatón az unió vezetői gondosan ügyeltek arra, hogy elkerüljék a választ arra a kérdésre, reális-e egy ilyen átfogó, példa nélküli tárgyalásra 11 hónap, a brüsszeli tudósítóknak azzal kellett beérniük, hogy az Európai Bizottság február elsejére felkészül az egyeztetést megkezdésére, és azon a „józan ész” lesz a legfontosabb szempont, nem az időkeret.

A 2020 végi időpont nem annyira a realitásokat vette figyelembe, hanem azt, hogy ekkor ér véget az EU hétéves keretköltségvetése, London pedig – jóval a Brexit-hisztéria előtt – eddig vállalta befizetéseit az uniós kasszába. Az azonban egyelőre nem világos, mi történik, ha 2020 végére nem sikerül kiegyezniük a feleknek, és ennek az átmeneti periódusnak a meghosszabbítását kéri majd Johnson (akármennyire is ódzkodik ettől, és akármennyire bevették a toryk választási kiáltványába, nem ez lenne az első alkalom a halasztásra).

A Boris Johnson brit miniszterelnöknek, a Konzervatív Párt vezérének győzelméről tudósító brit napilapok címlapja Londonban az előrehozott brit parlamenti választások másnapján, 2019. december 13-án

MTI / AP / Tony Hicks

Azt tudjuk, hogy az átmeneti időszakban gyakorlatilag minden marad a régiben. Így például az uniós polgárok is korlátozás nélkül vállalhatnak munkát a szigetországban, bár a tervek szerint már 2020 elején benyújtja a kormány az ausztrál rendszerhez hasonlóan pontokon alapuló bevándorlási törvényt.

Az egyetlen különbség a tagság és az átmenet között az lesz, hogy a britek nem vehetnek részt az uniós döntéshozatalban, ám az ott elfogadott szabályokat kötelesek továbbra is tiszteletben tartani. Ez Boris Johnson számára még a mostani állapotnál is rosszabb, érthető, hogy szabadulna – pláne, ha még pénzügyi kötelezettséget is rávernek. Félő azonban, hogy ennek az egyeztetésnek a lezárásához a brit parlamenti többség sem lesz elegendő – az EU vezetői legalábbis a korábbiakhoz hasonlóan egységes álláspontot ígértek és mindjárt kinevezték Michel Barnier eddigi Brexit-főtárgyalót az egyeztetések lefolytatására. Ha viszont elakadnak a tárgyalások, lassan újra hozzá kell szoknunk az elmúlt évek-hónapok nyomasztó piaci bizonytalanságához is.

Egy unió marad, egy másik széteshet

Az mindenesetre biztosnak tűnik a választási eredmény ismeretében, hogy a Brexitről szóló újabb népszavazás ügyét jó időre jegelték: a kérdésben megosztott Munkáspárt katasztrofális eredménye és az EU-párti Liberális Demokraták elenyésző ereje sem mutat a referendum irányába.

Ettől azonban az országon belüli feszültségek nemhogy elülnének, de fel is erősödhetnek. Paradox módon ugyanis a brit nacionalizmus megnyilvánulásának netovábbja, a Brexit pont olyan nacionalista érzelmeket is felélesztett az Egyesült Királyságban, amelyek miatt szétrobbanhat a birodalom.

Különösen érdekes, mi történhet Skóciában. A Brexitet élesen ellenző – mostani kampányát is gyakorlatilag erre építő – Skót Nemzeti Párt a konzervatívoknál is nagyobbat tudott javítani: 34-ről 48-ra tudta növelni mandátumai számát az 59 választókörzettel rendelkező országrészben, miközben a kormánypárt hét posztot veszítve hat embert tud csak küldeni innen a Westminsterbe. A pártot vezető első miniszter, Nicola Sturgeon ezt minden bizonnyal kihasználja, és újból a függetlenségi törekvésekről beszél – a politikus már egy évvel ezelőtt is népszavazással fenyegetőzött. Áprilisban az előző brit kormány ezt a lehetőséget elvetette, kérdés, hogy a jóval vakmerőbb Johnson-kormányzat mit lép majd, ha Sturgeon beváltja a választás után népszavazásra tett ígéretét – még úgy is, hogy a függetlenségnek nem feltétlenül van annyi híve Skóciában, mint pártjának.

Ennél is érdekesebb lehet Észak-Írország. Az országrész a Brexit-viták középpontjába került az elmúlt két évben amiatt, hogy a londoni kormány a teljes elszakadásra törekszik az EU-tól, ez pedig azt jelenti, hogy az ír sziget közepén újból egy fizikai határt kellene kialakítani, szembemenve az 1998-as békemegállapodással. A nagy nehezen, idén októberben kiizzadt megoldás alapján egy furcsa hibrid rendszer alakul ki, amelyben britek ellenőriznek, de uniós szabályok alapján, az elengedhetetlen határellenőrzés pedig a tengeren, Észak-Írország és a brit sziget között lesz majd. Az egyelőre nem világos, hogy a valóságban hogyan tud majd működni a szisztéma, ennek a kidolgozására is elegendőnek kell lennie a kilépést követő 11 hónapnak.

A valóságban ez lehet azonban egyik legegyszerűbb a megoldandó kérdések közül. A sziget északi felén ugyanis a mostani választással megborult az 1921-ben kialakított kényes egyensúly, amely azon alapul, hogy az Egyesült Királysághoz tartozó megyékben mégiscsak a brit protestánsok ereje nagyobb az ír nacionalistákénál. Az ír katolikus Sinn Féin a 18 helyből 10-et tudott megszerezni, többet, mint a protestáns, konzervatív DUP.

A Sinn Féin hagyományosan nem vesz részt a brit alsóház munkájában, ami a westminsteri szavazásokat illetően a kormánypártnak kedvez, az annál kevésbé, hogy borítékolni lehet a sziget újraegyesítéséért küzdő hangjának erősödését. Ezt pedig tovább fokozhatja, ha a Brexit-megállapodás határmegoldásáról kiderül, hogy a gyakorlatban működésképtelen.