Trump parancsot adott, Szulejmánit kilőtték: hadiösvényen az USA és Irán

Trump parancsot adott, Szulejmánit kilőtték: hadiösvényen az USA és Irán

Utolsó frissítés:

Keresztes Imre Szerző:

Tetszett a cikk?

Véres és elhúzódó bosszúhadjáratra lehet számítani a Közel-Keleten vagy a világ bármely pontján az USA és Irán között, miután egy amerikai támadásban likvidálták a legnagyobb hatalmú iráni tábornokot, Kászim Szulejmánit. De nem kizárt, hogy a négy évtizede kezdődött és az utóbbi hónapokban egyre jobban elmérgesedett amerikai–iráni konfliktus akaratlanul is nyílt háborúhoz vezet a két ország között.

Csőre töltve! – fenyegetőzött Donald Trump amerikai elnök tavaly szeptemberben, miután iráni segítséggel vagy részvétellel két szaúdi olajlétesítményt támadtak meg. Végül lemondott a megtorlásról, sőt, később egy amerikai drón iráni lelövése után sem cselekedett, hanem inkább visszahívta a már a levegőben lévő amerikai harci gépeket. Ezek után egészen meglepő és váratlan húzás volt Trump részéről, hogy elrendelte Kászim Szulejmáni iráni tábornoknak, az al-Kudsz Erő elitegység parancsnokának a likvidálását. A vezérőrnagy feltehetően Libanonból vagy Szíriából érkezett Bagdadba, ahol péntek hajnalban az autókonvojával éppen elhagyni készült a repülőteret, amikor – amerikai helikopterekről vagy pilóta nélküli repülőkről indított – rakéták végeztek vele.

A bagdadi reptér a péntekre virradóra elkövetett légitámadás után
©

A hazájában hősként tisztelt és most gyászolt, 62 éves Szulejmánit úgy emlegették, mint Irán második számú vezetőjét. Ő állt a Forradalmi Gárda különleges alakulata, a Jeruzsálem arab neve után elnevezett al-Kudsz Erő élén. Főként ez a szervezet felelt a perzsa vezetésű síita teokratikus állam közel-keleti befolyásának utóbbi évtizedekben tapasztalt erősödéséért. Szulejmáni közvetlenül Ali Khamenei legfőbb vallási és politikai vezető alatt állt, senki másnak nem tartozott beszámolással. Gyakorlatilag háború és béke kérdésében a teheráni vezetés valódi külügyminiszerének tartották, hiszen az al-Kudsz félelmetes katonai háttérrel és hírszerzési bázissal rendelkezik, valamint számos szövetséges milícia áll a rendelkezésére a libanoni Hezbollahtól kezdve a jemeni síita huti erőkig.

Az al-Kudsz természetesen a síita többségű Irakban is óriási befolyással bír, és az sem volt véletlen, hogy Szulejmáni a halála előtt Bagdadban bukkant fel. Napok óta tüntettek az iraki főváros amerikai nagykövetsége előtt, sőt a feldühödött tömeg el is foglalta az épületkomplexum külső biztonsági peremének egyik részét.

A világ legnagyobb amerikai diplomáciai missziójának tartott bagdadi követség elleni iraki tiltakozásokat Washington szerint – nem is alaptalanul – Teherán rendelte meg. Méghozzá annak megtorlásául, hogy vasárnap amerikai erők légi támadást intéztek az Irán által támogatott iraki síita milícia, a Kataib Hezbollah ellen, amelynek 25 fegyverese vesztette életét az akcióban. Ez a csapás pedig annak bosszúja volt, hogy két nappal korábban Kirkuk észak-iraki város közelében egy iráni milícia megölt egy szerződéses amerikai katonát.

Tiltakozók az USA bagdadi nagykövetségét ostromolják december 31-én
©

Szulejmáni megölésének látszólagos közvetlen kiváltó oka tehát szinte eltörpül a két szaúdi olajlétesítmény megtámadásának jelentőségéhez képest. Hogy mégis miért most vált ennyire forróvá a talaj, erre több magyarázat is lehetséges. Talán a bagdadi amerikai követség elleni támadás képsorai rossz emlékeket idéztek fel Washingtonban, illetve Trumpban, hiszen az 1979-es iráni iszlám forradalom utáni teheráni amerikai követségfoglalás volt az, amely alapvetően rányomta a bélyegét az utóbbi négy évtizedben az amerikai–iráni kapcsolatokra. Washington most azt állította, hogy Szulejmáni amerikai érdekeltségek elleni támadásokat tervezett, ami egyáltalán nem kizárt.

Mióta Trump 2018-ban felmondta a nagyhatalmak Iránnal kötött atomalkuját, és tavaly ismét bevezették az amerikai szankciókat, Irán is keménykedni kezdett. Tavaly nyáron a Hormuzi-szorosban – ahol a kőolaj világkereskedelmének negyede-ötöde halad át – több tankert is támadást ért, majd ez után következett a Saudi Aramco olajcég elleni akció. Teherán egyúttal felpörgette a nukleáris programját, ezzel is több ponton megsértette az atomalkut.

Donald Trump az iráni atomalku felmondását szentesítő rendelettel
©

Míg az USA maximális nyomást gyakorol Iránra, hogy újratárgyalják a nukleáris megállapodást – Teherán számára sokkal szigorúbb feltételekkel –, addig az iráni vezetés is igyekszik kihasználni a lehető legnagyobb érdekérvényesítési lehetőségét. Vagyis az USA és a szövetségesei érdekeltségeivel szembeni támadásokkal és fenyegetésekkel emlékeztet arra, hogy regionális hatalom. Az olajszállítási, kereskedelmi és pénzügyi korlátozások ugyanis a padlóra küldték az iráni gazdaságot, és Teherán addig nem óhajt tárgyalni, amíg az USA nem enyhít a szankciókon.

A szaúdi olajtelepek elleni támadás azt mutatta meg, hogy Irán nem riad vissza a komolyabb atrocitásoktól sem. A Reuters hírügynökség akkor bennfentes iráni információkra hivatkozva azt írta, hogy a legmagasabb szintű iráni vezetés döntött az USA szövetségesének számító Szaúd-Arábia elleni csapásról. A megbeszéléseken – amelyeken az említett források szerint Szulejmáni és Khamenei is részt vett – eredetileg amerikai célpontot kerestek, de végül a szaúdi mellett döntöttek, ami egyfajta önmérsékletre utalt.

A Trump által most kiadott parancs viszont arra világított rá, hogy az amerikai elnök a korábban elvárt határozott és arányos válaszadás helyett képes reflexszerűen, csípőből lőni. Állítólag floridai pihenése közben döntött a támadásról, anélkül, hogy konzultált volna a biztonságpolitikai és katonai tanácsadóival. Szulejmáni likvidálása után sem magyarázta el a nemzetnek vagy a világnak, hogy mit miért tett, és mire számít. Helyette a Twitteren az amerikai zászlót posztolta, később pedig pedig annyit írt: Irán háborúban sosem nyert, tárgyalóasztal mellett viszont sosem vesztett.

Míg az elnök most is, de előtte hónapok, sőt évek óta a Közel-Keletről való kivonulásról, az USA térségbeli háborúinak értelmetlenségéről beszél, gyakorlatilag háborús helyzetet teremtett, és a Pentagon részéről máris közölték, hogy az Irakban állomásozó 5 ezres amerikai kontingenst 4 ezer fővel erősítik meg. A Szulejmánit fenyegetésnek tartó izraeli vezetés sem reagált azonnal, viszont hírek szerint a hadsereget riadókészültségbe helyezték.

Abu Mahdi al-Muhandisz
©

Szulejmáni likvidálása szíven szúrta az iráni vezetést, így nem csoda, hogy Teheránban mindenki – köztük Khamenei is – bosszút emlegetett. Talán az első megtorlások Irakban várhatók, hiszen a támadásban a tábornok mellett életét vesztette az iraki síita milíciák ernyőszervezetének, a Népi Mozgósítási Erőknek (PMF) a vezetője, Abu Mahdi al-Muhandisz is, aki az iráni tábornok tanácsadója is volt. Az irániak – szakértők szerint – inkább kivárnak, és gondosan választják majd ki az ellencsapás idejét, helyét és célpontját. Mivel Irán – részben a libanoni síita diaszpórákon keresztül – komoly befolyással bír Latin-Amerikában, Afrikában és részben Ázsiában is, gyakorlatilag az egész világon számítani lehet amerikai érdekeltségek elleni akciókra.

Nem kizárt, hogy az USA és a szövetségesei – így Szaúd-Arábia és Izrael – valamint az Irán és az általa támogatott közel-keleti milíciák közötti eddigi árnyékháború sokkal valóságosabbá válik, ami a térségbeli feszültség drámai eszkalációjához vezethet. Kérdés azonban, hogy mennyire volt meghatározó Szulejmáni személye az utóbbi két évtizedben végrehajtott iráni akciókban, és az elvesztése mennyire gyengíti az iráni harcképességet. Az 1980–1988-as iraki–iráni háborúban kitűnt Szulejmáni 1979 után lett az iszlám állam védelmére létrehozott Köztársasági Gárda egyik vezetője, majd 1998-ban az al-Kudsz Erő parancsnokává nevezték ki.

Az eleinte a háttérben tevékenykedő Szulejmáni évek alatt építette ki a kapcsolatokat a libanoni, iraki és szíriai szervezetekkel, majd a jemeni, afganisztáni és pakisztáni mozgalmakkal – összesen közel 300 ezer fegyverest tudva maga mögött. Személyesen felügyelte az iráni hegemónia terjeszkedését, és építette ki az úgynevezett „aszimmetrikus stratégiát”, melynek lényege, hogy nem iráni katonák, hanem szövetséges milíciák gyakorolják és fitogtatják a katonai erejüket az iráni érdekek védelmében. Szulejmáni nem egy irodából irányított, hanem gyakran megjelent a harctéren, valóságos személyi kultuszt hozva létre maga körül.

Kászim Szulejmánit tömegek gyászolják Teheránban
©

Irak 2003-as amerikai megszállása után az al-Kudsz Erő fegyverezte fel és képezte ki az iraki síitákat, de a tábornok volt az is, aki fontos szerepet játszott a 2007-es tűzszünetben a szunniták és a síiták között, visszarántva Irakot a polgárháború széléről. A Wikileaks által nyilvánosságra hozott titkos diplomáciai források szerint akkoriban Szulejmáni és David Petraeus, az Irakban állomásozó amerikai csapatok parancsnoka közvetítők útján többször is üzenetet váltott. Sőt az Iszlám Állam kalifátusának 2014-es kikiáltása után az amerikai erők és az Irán által támogatott síita milíciák egy táborba kerültek, Szulejmáni milíciái és az amerikaiak közötti hallgatólagos megállapodás értelmében nem támadták egymást. Talán ez is szerepet játszott abban, hogy 2015-ben, Barack Obama elnöksége alatt az USA és Irán végül eljutott az atomalku megkötéséig, egyúttal azt a reményt keltve, hogy sikerül rendezni a kétoldalú kapcsolatokat.

Szulejmáni számára azonban az iraki háború soha nem ért véget, mindig is Irán befolyási övezetének tekintette a szomszédos arab országot. Mindezt jól mutatta, hogy az észak-iraki kurd területek függetlenségéről szóló 2017-es népszavazás után ő is figyelmeztette a kurd vezetőket. Ami végül ahhoz vezetett, hogy a kurd erők kivonultak a vitatott területekről – így Kirkuk környékéről –, ahova iraki kormánycsapatok nyomultak be.

Kászim Szulejmáni
©

Az iráni tábornok befolyása Szíriában is rendkívül látványossá vált. Állítólag a 2015 nyarán tett moszkvai látogatása volt az egyik első jelentős lépés abban az irányban, hogy Oroszország beavatkozott a szíriai polgárháborúba. Az orosz légi támogatás és az iráni szárazföldi katonai segítség aztán döntő módon befolyásolta a harcok kimenetelét, és Basar Asszad szír elnök rezsimjének a megmentését.

Trump tavaly gyakorlatilag átengedte Szíriát az orosz–iráni tengelynek, így hát elkerülhető lett volna a szembenállás mostani fokozódása. Az atomalku felmondásával, a szankciók újraélesítésével azonban Trump magának köszönhette a feszültség erősödését, és kérdés, hogy vajon Szulejmáni likvidálásában mekkora szerepet játszottak az amerikai elnök belpolitikai megfontolásai. Küszöbön az elnöki vádemelést követő szenátusi tárgyalás, idén novemberben pedig az USA elnököt választ. Trump talán így akarja elterelni a figyelmet, és mutatni, hogy erős kezű elnök. Paradox módon az iráni keményvonalasok is hasznot húzhatnak ikonjuk halálából. A bagdadi amerikai követség elleni tüntetéseket megelőzően Irakban és Libanonban a kormányellenes megmozdulások egyik felhangja volt az iráni befolyással szembeni tiltakozás. Szulejmáni halála gyengítheti ezeket a hangokat, odahaza pedig a mullahok elleni elégedetlenséget.

Akárhogy is, Irán második legnagyobb hatalmú vezetőjének a meggyilkolása rendkívül kockázatos döntés volt, ami a legjelentősebb fordulat a térségben Irak 2003-as amerikai lerohanása óta. Az USA most először kerülhet szembe egy félmilliós hadsereggel a majd 70 évvel ezelőtt kezdődött koreai háború óta. Amikor tavaly júliusban Trump megfenyegette Hasszán Rohani iráni elnököt, a válasz nem tőle jött személyesen. Hanem Szulejmánitól, aki azt mondta: „az elnökünk méltóságán aluli lenne a válasz, ezért én, a katona felelek”. Kabaréba illő stílussal illette Trumpot, akit azzal riogatott, hogy „közelebb vagyunk hozzád, mint gondolnád”. A katona sorsa azonban most beteljesedett.

Hozzászólások