szerző:
Fekő Ádám
Tetszett a cikk?

Nagyjából 25 ezer ember került karanténba Szlovákiában, ez a remények szerint pár hét múlva meglátszik majd az új igazolt fertőzöttek számán is. A magyar segítséggel végrehajtott hétvégi akcióra politikailag is szüksége volt az ország egyre népszerűtlenebbé váló miniszterelnökének, aki sajátos humorral szólt vissza a vírusszkeptikusoknak is.

Koronavírus – a második év
Több mint egy év telt el azóta, hogy a kínai hatóságok egy új, sebesen terjedő vírus felbukkanását jelentették a WHO-nak. Aligha akad azóta olyan ember a világon, aki ne hallotta volna a Covid–19 kifejezést, és mind többen gyászolnak rokont vagy barátot, akivel az új betegség végzett, miközben egzisztenciák dőltek romba hetek alatt, és a teljes életünket átírta a járvány. Mostanra elkészültek az oltások is, ami viszont nemcsak reményt, de ismét rengeteg kérdést is felvet, miközben a vírust nem hogy megállítani nem sikerült, de újabb mutációja is fenyeget. E harc a részleteit találja meg cikksorozatunkban.
Friss cikkek a témában

Sok minden szólt ellene, Szlovákia hétvégén sikeresen levezényelte történetének talán legnagyobb logisztikai projektjét: a világon egyedülálló módon az ország egész lakosságát célzó tesztelés zajlott le október 31-én és november 1-jén. A 4,4 milliós országban már szombaton 2,5 millió ember ment el tesztelni, a hírek szerint vasárnap már biztosan 3 millió fölé ment ez a szám. Ez azért is számít nagy sikernek, mert a programban eleve csak a 10 és 65 év közöttiek vettek részt.

©

A vasárnapi adatok még nem ismertek, de a szlovákiai magyar sajtó szerint akkor már nem kellett kígyózó sorokat kiállnia senkinek sem a percek alatt elvégezhető, nagyon gyors eredményt adó antigéntesztekért. A pontos számokat sem jelentették még be, de egy rövid ideig a szlovák hadsereg elérhetővé tette vasárnap reggel az addigi eredményeket: ezek szerint az ország északi régióiban volt magasabb a fertőzöttségi arány, Zsolna és Nagytapolcsány környékén az 1,84 százalékot is elérte, a déli régiókban általában egy százalék alatti.

©

Az országos tesztelés komoly vitákat is szült, például arról, egyáltalán képes-e rá az ország egészségügye. Most már kiderült, hogy igen, de ez közel sem volt ennyire egyértelmű: péntek délben még csak a terv végrehajtásához szükséges egészségügyi dolgozók 60 százaléka jelentkezett dolgozni, aminek hallatára a köztársasági elnök, Zuzana Čaputová is arra kérte Igor Matovič miniszterelnököt, szűkítse le a tesztelést a legproblémásabb régiókra. Matovič ebbe nem ment bele, és szombaton végül a mintavételi pontok 90 százaléka ki is nyitott osztrák és magyar segítséggel. Mindkét országból 50-50 embert kért Szlovákia, Magyarország 200 főt küldött, ebből 154 a Semmelweis Egyetem hallgatója volt.

©

A gyors létszámnövekedést nem a véletlen hozta, ugyanis az alacsony dolgozói hajlandóságot látva a szlovák kormány elővette a gáláns énjét: a szokásos órabér helyett (ami nagyjából 7 euró) 700 eurót kap adott a teljes hétvégi munkáért, plusz 5 eurót minden pozitív teszt után. Ebből jött ki átlagban az az 1000-1100 euró, amiről már lehetett hallani korábban, amit a magyar önkéntesek is megkaphattak. A Parameter.sk újságírója, Barak Dávid a hvg.hu-nak azt mondta, nem tud arról, hogy a fizetéseket differenciálták volna. (Megkerestük a szlovák kormányt a hivatalos adatok miatt, eddig nem válaszoltak).

Barak szerint tényleg siker a tesztek magas száma, de főleg az, hogy tollal és papírral történt az egész:

Amit ezek az önkéntesek elvégeztek, az emberfeletti. Minden adatot tollal vettek fel, az eredményeket is kézzel írt dokumentumban kapták, tehát nagyon messze van ez a kínai QR-kódos rendszerektől. Igazából ők mentették meg a miniszterelnök ötletét.”

Az óriási tesztelés azért lett fontos, mert Szlovákia különösen szigorúan kezeli a koronavírust már a megjelenésétől fogva, ami nem változott a második hullámra sem: október 24-én már kijárási tilalom lépett életbe a növekvő fertőzésszám miatt (az újonnan regisztrált fertőzöttek többször is meghaladták a kétezret), azóta gyakorlatilag csak dolgozni, a legközelebbi boltba, orvoshoz és gyógyszerért mehettek. A szigorról sokat mond, hogy Dunaszerdahelyen úgy sem engedtek ki nézőket a DAC-Slovan-focimeccsre, hogy a szerdahelyi klub állta volna az összes résztvevő tesztjét.

©

Bár arról is szó volt, országosan kötelezővé teszik a tesztelést, végül csak erős motivációt adtak hozzá: a negatív teszteket produkálók tulajdonképpen visszanyerték a szabadságukat. Azokra ugyanis, akiknek van negatív PRC-tesztjük (amihez vagy az országos tesztelésen, vagy október 29. után jutottak hozzá), nem érvényes a kijárási tilalom.

Elhagyhatják lakhelyüket, a járásuk határain túlra is utazhatnak akármilyen céllal, elmehetnek az üzletekbe, de akár a fodrászat is belefér. A mindenhol kötelező maszkviselés továbbra is marad, ahogy a kézfertőtlenítés és távolságtartás fontosságára is felhívták a negatív teszttel rendelkezők figyelmét.

Nyilván viszonylagos a szabadság, ugyanis továbbra is tilos hatnál több embernek összegyűlnie, a vendéglátóhelyek pedig csak a teraszaikon vagy elvitelre szolgálhatnak fel ételt és italt, tömegrendezvényekről pedig értelemszerűen szó sincs.

De maga a szabály sem biztos, hogy azonnal alkalmazható: a rendőr nem kérheti el csak úgy az utcán valakinek a teszteredményét, ugyanis az egészségügyi adatnak számít.

Ha valaki nincs benne abban a tippek szerint nagyjából, 3,5 millió emberben, akit leteszteltek, és saját negatív PCR-tesztje sincs, annak továbbra sem lesz könnyebb az élet, sőt: nem vehet igénybe szolgáltatásokat, nem mehet étterembe, kirándulni, de új szabályként dolgozni sem. A munkaadókat ugyanis arra fogják utasítani, hogy kérjék alkalmazottaiktól a negatív teszteredményt.

©

Ezek után jó eséllyel az is elmegy az erre a hétvégére beharangozott második körre, aki eddig valamiért nem tette. Matovič biztosra ígérte ennek megtartását, talán csak a legalacsonyabb számot produkáló járásokban nem ismétlik meg. A miniszterelnök emellett hangsúlyozta, a koronavírus elleni harc továbbra sincs lezárva, amit jól jelez, hogy a hétvégi tesztelések során nagyjából 25 ezer embert így is tíznapos karanténba küldtek a pozitív tesztek után. Ha sikerül megakadályozni, hogy ők másokat megfertőzzenek, az heteken belül látszik majd a számokon.

Matovič maga is bevallotta, kényszerítésnek tűnhet a tesztelés, és bocsánatot is kért azoktól, akik maguktól nem vettek volna benne részt. “Azért tettük, hogy a kórházak ne rogyjanak térdre, és ne kelljen bevezetnünk az úgynevezett háborús egészségügyet, ami azt jelenti, hogy nem tudjuk ellátni a kezelésre szoruló betegeket, és életkor alapján kellett volna megítélni, kik érdemlik meg az életet. Igen, miattuk önöket is rákényszerítettük. Remélem, hogy megbocsátanak, nem rossz szándékból tettük” – mondta.

Igor Matovic
©

Azon túl, hogy Szlovákia akár az egész világnak példát mutathat víruskezelésben, nem szabad elhanyagolni a teljes tesztelés politikai vonzatát sem: Matovič számára amolyan megerősítő szavazás is volt ez, hiszen a szlovák ellenzék is megpróbálja meglovagolni, hogy az embereknek elegük van a korlátozásokból. Hétfőn Robert Fico exminiszterelnök bizalmi szavazást kezdeményezett Matovič ellen, bár erre a kormány alkotmányos többsége miatt nem sok esélye volt.

A nyers nyilatkozatairól ismert Matovič amúgy pár napja arról beszélt, soha többet nem akar miniszterelnök lenni: “Ha az embereknek az kell, itt van nekik Fico és Pellegrini, az egyik korruptabb szemétláda, mint a másik” – mondta október végén egy interjúban, hozzátéve, hogy bár megundorodott a miniszterelnöki széktől, az egyetlen vágya kivezetni Szlovákiát a vírushelyzetből. Valamit kell is mutatni, hiszen a kormány népszerűsége csúnyán bezuhant a második hullám alatt: szeptember végén már csak a megkérdezettek 32 százaléka bízott Matovičban, ami áprilishoz képest 17 százalékos romlás, miközben 66 százalék volt kifejezetten bizalmatlan, ami 22 százalék pluszt jelent ugyanehhez az időszakhoz képest. Hasonlóan alakult pártja, az OĽaNO támogatottsága is.

Ha a tesztelés nem jön össze, akkor van rá esély, hogy megbukik, mindent erre tett fel”

– mondta Barak Dávid. A miniszterelnök imént idézett, teátrális kijelentése persze valószínűleg nem a távozását jelenti: Matovič gyorsan meglátta, mekkorát dobhat imidzsén egy sikeres víruskezelés, amiben ráadásul már az első körben is jól teljesített az ország.

Viták ettől még lesznek: a szlovák önkormányzatok nagyjából 90 százalékát egyesítő Szlovákiai Városok és Falvak Társulása már most kérte a kormányt, engedjék el a második kört, mivel álláspontjuk szerint az országos teszteléshez szükséges pénzügyi forrásokat sokkal hasznosabban is el lehetne költeni, például arra, hogy a határátkelőkön teszteljenek. Ezen a véleményen van egyébként Čaputová államfő és Richard Sulík gazdasági miniszter is.

Caputova
©

Bár az országos tesztelés nem igazolta be azokat a félelmeket, hogy a szlovák állapotok tragikusak lennének, és a konkrét fertőzésszámbeli hatások is csak később jelentkezhetnek, érdemes megjegyezni, hogy a szlovák számok továbbra sem jók: hétfőre 1883 új fertőzöttet regisztráltak az országos tesztekkel párhuzamosan futó PCR-tesztelések során, bár jó hír, hogy az elvégzett több mint 21 ezer tesztnek csak a 8,76 százaléka lett pozitív, ráadásul halálos áldozata nem volt a vírusnak. Ez utóbbiban amúgy is egész jól áll Szlovákia, hiszen a koronavírus megjelenése óta csak 219 elhunytat regisztráltak. Az országos teszt és a növekvő számok miatt szigorít az ország kifelé is: a továbbiakban csak negatív teszttel lehet belépni Szlovákiába.

Arról egyelőre megoszlanak a vélemények, elég-e 3-3,5 millió teszt, de az biztos, hogy a szlovák kormány egy másik dologgal sikeresen vette fel a harcot: a hülyeséggel. Ugyanis ahogy Magyarországon, úgy Szlovákiában sem olyan nehéz belefutni vírusszkeptikus tartalmakba, így a kötelező tesztekkel kapcsolatban is elterjedtek olyan gondolatok, amelyek szerint tulajdonképpen most fertőzik meg a lakosságot a vírussal. Ezekre Igor Matovič Facebookon adott Magyarországról nézve különösen frappáns választ hétfőn, kicsit jelét is adva, hogy a miniszterelnöknek bevallottan nincs semmiféle kommunikációs stábja:

Hárommillió ember sikeresen megcsippeltetve.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
A NAV nevében már nem lopnak pénzt, de nem árt vigyázni a csalókkal

A NAV nevében már nem lopnak pénzt, de nem árt vigyázni a csalókkal

Az internetkorban a táviratból legfeljebb a távirati stílus maradhat

Az internetkorban a táviratból legfeljebb a távirati stílus maradhat

Bencze Ágnes orvos a Fülkében: A postcovidosok krónikus fáradtságára nincs speciális gyógyszer

Bencze Ágnes orvos a Fülkében: A postcovidosok krónikus fáradtságára nincs speciális gyógyszer