Az orosz hadiflotta egyre aktívabb az északi sarkkörön túl, míg a NATO meglehetősen passzív, noha a térség nyolc állama közül hét immár az észak-atlanti szervezet tagja, miután Finnország és Svédország is csatlakozott – írja a Bloomberg vélemény rovatában James Stavrides admirális, aki jelenleg a bostoni Tufts egyetemen tanít.

Oroszországnak óriási jégtörő flottája van, és ezt gyors ütemben fejleszti tovább. Az utóbbi négy évben Moszkva három nukleáris meghajtású jégtörő hajót állított szolgálatba ebben a régióban.

Még nagyobb veszélyt jelenthet az, hogy az oroszok jégtörő hadihajót is kifejlesztettek, melynek első változata már az év végén akcióképes lehet: az Ivan Papanyin jégtörő csatahajó elektromos és dízelmeghajtású, nem nukleáris. Két ugyanilyen jégtörő csatahajó hamarosan követheti, és ez változást idézhet elő az erőviszonyokban, hiszen a jégtörő hajók eddig fegyvertelenek voltak. Az új orosz hadihajók viszont fel vannak szerelve 76 milliméteres, nagysebességű ágyúval, éppúgy mint az amerikai fregattok, és megtalálhatók rajtuk a cirkálórakéták is, melyeket be lehet vetni hajók és szárazföldi célpontok ellen is – hívja fel a figyelmet az amerikai admirális..

Ezzel szemben mit tud a NATO felmutatni?

Ehhez képest a a NATO-országoknak nincsen jégtörő csatahajójuk. Egyedül Norvégia rendelkezik olyan nagy teljesítményű jégtörővel, mint mint az új orosz hajó, de azon sincsenek fegyverek. Az amerikai haditengerészetnek sincsen jégtörő hajója.

Ehhez képest Kína, amely jó messzire esik az Északi-sarktól, épít jégtörő hajókat: három közepes méretű már szolgálatba is állt, és hamarosan csatlakozik hozzájuk egy negyedik is.

Miért a fokozott kínai aktivitás? A klímaváltozás nyomán hamarosan lehetővé válik, hogy távol-keleti ország kikötőiből Európába és Észak-Amerikába rövidebb úton szállítsák el az árukat. “Moszkva és Peking között intenzív az együttműködés ezen a téren” – hangsúlyozza az amerikai admirális.

Mit kellene lépni?

Az egykori főkatonának több javaslata is van azzal kapcsolatban, hogy mit kellene tenni.

Egyrészt a NATO-nak ki kell használnia Finnország és Svédország csatlakozását, mivel mindkét országnak bősége tapasztalata van arról, a sarkvidéken miképp lehet boldogulni a nehéz körülmények között.

Másrészt növelni kell a szövetség tagjainak jégtörő kapacitását, mindenekelőtt az amerikai és a kanadai hadiflottában. Ottawa egyelőre alulteljesít a NATO-ban, a GDP-arányos hadi költése még messze jár az elvárt két százaléktól, Justin Trudeau miniszterelnök szerint csak 2032-ben érik el a kívánt szintet.

Harmadrészt fokozni kell a megfigyelést, az őrjáratok számát és a speciális sarkvidéki feltételekhez való kiképzést. Ezt a térséget pontosan olyan fontosnak kell tekinteni mint a Földközi- vagy a Balti-tengert.

Negyedrészt pedig a NATO-nak tervet kell kidolgoznia egy esetleges orosz akció ellen a térségben. A szervezetnek van hasonló terve Lengyelország és a Baltikum megvédésére Oroszországgal szemben, hasonlót kellene kidolgozni az északi régióra  is. “Tapasztalatból tudom, hogy egy ilyen védelmi terv elkészítése évekbe telhet” – írta Stavrides admirális, aki nemrég még a NATO európai erőinek a főparancsnoka volt.