Ússzál, b..meg! - Szabó Rebeka válasza plázastop-ügyben

Mindig megejtő, amikor valaki úgy dobálózik azzal, hogy „hülye pesti értelmiségi”, hogy ő maga azt se tudja, mi zajlik a városszéli bevásárlóközpontok árnyékában.

Az LMP "plázastop" törvényjavaslata nem akarja halomra gyilkolni a különféle bevásárlóközpontokat. Ezzel szemben hat hónapra felfüggesztené a 800, illetve 400 négyzetméternél nagyobb kereskedelmi egységek engedélyezését. Ez alatt a kormány köteles lenne az érintetteket bevonva új szabályozást alkotni, ami sokkal erőteljesebben veszi figyelembe a környezeti, városképi, közlekedési, kereskedelmi és helyi gazdasági hatásokat. Hogy miért? Mert a nagy kereskedelmi központok engedélyezése és építése ma gyengén és rosszul szabályozott, bizonytalan, korrupt rendszerben működik. A legsúlyosabb probléma, hogy a legatyásodott önkormányzatok egyedül dönthetnek, és figyelmen kívül hagyhatnak minden más érdeket, ha a remélt adóbevételek vagy „személyes ösztönzők” erre késztetik őket. Ez lehet, hogy jó a nagy cégeknek és pár önkormányzati vezetőnek, de rajtuk kívül senki másnak. De erről később.

Tóta W. cikkében egymást kergetik a félreértések és a tévedések. Tévedés, hogy a szabályozási szándék pusztán a Fidesznek befekvő hippi LMP hagymázas ötlete. Figyelem: Európa legtöbb országában nálunk jóval alaposabban korlátozzák a kereskedelmi egységek építését. Svájcban, ahol a hely kevés, a parkolóhelyek száma erősen limitált. Angliában „vásárlói szükséglet teszt”-et kell végezni, és nem a beruházó választja ki a területet, hanem az önkormányzat ajánlja fel a települési érdekeknek legmegfelelőbbet. Dániában csak kivételes árufajták estében épülhet 3000 négyzetméternél nagyobb bolt. Olaszországban akár öt évig is eltarthat az engedély megszerzése. Chicago-ban az önkormányzat a nagyok alkalmazottaira plusz járulékot vetett ki. Megannyi buta, önsorsrontó, kommunista ország.

Tévedés, hogy a kereskedelmi központok terjeszkedése végleg megállt volna, ezért nem kell szabályozni. A válság visszavetette az építési és terjeszkedési kedvet, de amint a fellendülés jelei mutatkoznak, újraindul az egész. Éppen időben vagyunk, hogy mindez majd szabályozott keretek között menjen tovább.

Tévedés, hogy ellenérdekelt felek (a szerző példájával élve a helyi hentes) bevonása a döntéshozatalba ellehetetlenítene minden fejlődést. Számos európai államban gyakorlat, hogy a helyiek bevonásával, többkörös részvételi tervezéssel döntenek az engedélyezéséről. Mégis nyílnak boltok. Lehet, hogy kicsit kisebbek, de cserébe olyan kereskedelmi rendszer jön létre, ami mindenkinek megfelel - nem csak a beruházónak és a bevásárlóközpontnak. Félreértés, hogy az érintettek körébe ne értenénk bele a vásárlókat. Az általunk javasolt kerekasztal pont arról szól, hogy mindenki képviselve van. A fogyasztó érdekeit az önkormányzat, fogyasztóvédelmi civilek képviselik, de ki lehet találni más megoldást, akár Tóta W-t is beválogathatjuk. Az is félreértés, hogy az LMP ne venné figyelembe az olcsó áruházért aláírást gyűjtőket. Ha az asztal körül az jön ki, hogy a helyiek érdeke egy ilyen üzlet létesítése, akkor az meg is fog valósulni. Az viszont nem lila népnevelés, ha a döntéshozók tovább látnak az orruknál. Ha tisztában vannak egy vagy sok ilyen üzlet megnyitásának hosszú távú hatásaival és ezt megosztják a helyi társadalommal, illetve a negatív hatásokat kiküszöbölő feltételeket támasztanak.

Tévedés, hogy a nagy kereskedelmi központok nettó munkahelyeket teremtenének. Ennek ellentmond számos nemzetközi kutatás; Magyarországon Kiskunhalason készült ilyen. Ez azt mutatja, hogy a munkahelyek száma enyhén csökkenő tendenciát mutat pusztán a kereskedelmi szektorban. És ebben még egyáltalán nincsen benne például az, hogy a helyi termelők tönkremennek. Ha tönkremennek, és helyükbe a kevés embert foglalkoztató nagybirtok lép, akkor csökken a vidék népességmegtartó ereje; az elvándorlók meg lehetnek városi szegények, képzettség híján. Azt az egyszerű összefüggés kéne látni, hogy több hazai termékből több hazai (adózó) munkahely lesz - importdömpingből nagyobb hazai munkanélküliség és növekvő szegénység. Aztán, naná, hogy az elszegényedő vidék Tescót követel. Mert már csak azt tudja megfizetni. Ez egy negatív spirál, amin nem segít a vak piaci fundamentalizmus. Nem segít Tóta W. hozzáállása, aki a fair play jegyében az összekötözött kezű hazai termelőket bevágná a medencébe avval, hogy „ússzál, b..meg”! A növekvő munkanélküliség, a humán tőke leépülése rövid és hosszú távon irtózatosan sokba kerül mindenkinek.

Ha egyszer a helyi élelmiszertermelés eltűnik, az nem jön létre újra, csak úgy a semmiből. Ha a helyét elfoglalja a konkurencia, akkor azt segítség nélkül, tudás, tőke és az erőfölény korlátozása nélkül piszkosul nehéz újra visszafoglalni. És akkor az említett problémákon túl kiszolgáltatottak is leszünk. Tóta W. mégis úgy gondolja, hogy a „piac” majd mindent megold, ahol meg rombol, az jól van úgy, szegény vidékiek, hát így jártak, nem versenyképesek. Ha valami igazán ostoba, belvárosi szöveg, hát az éppen ez.

Szabó Rebeka országgyűlési képviselő