Tóta W. Árpád
Tóta W. Árpád

A devizahitelesek megmentésére annyi terv született már, mint az örökmozgóra; az eszközkezelőtől az ócsai kolónián át az árfolyamgátig. És végül a diszkonttörlesztés, vele pedig az újabb, de már régről ismert parasztvakítás, miszerint a banknak úgyis van pénze, fizesse a veszteséget ő. Mellesleg ez a filozófia éppen kilencven fokos szöget zár be azzal, amelyikkel az egykulcsos adót indokolták, vagyis hogy nem kell csak azért elvenni valakitől, mert van neki, és a „fizessenek a gazdagok” jelszó különben is komcsiság.

Weöres Sándor: A birka-iskola
Egyszer volt egy nagy csoda,
Neve: birka-iskola.
Ki nem szólt, csak bégetett,
Az kapott dicséretet.

Ki oda se ballagott,
Még jutalmat is kapott,
Így hát egy se ment oda,
Meg is szűnt a iskola.

Oldja az ellentmondást, hogy a bank nem egy potrohos, cilinderes úr, és a bank fingatásával nemcsak a gazdagok fizetnek, hanem mindenki, aki ott tartja a pénzét. Mint közismert, ez bizalmi ügy. Az ember azért meri a bankra bízni lényegében mindenét, mert amikor ott járt, akkor látta a fegyveres őrséget, a kamerákat és a riasztókat, és az újságból tudja, hogy a bankrablókat szinte mindig elkapják. Tehát nem számol azzal, hogy amikor pénzre van szüksége, akkor a bank idegesen széttárja a kezét azzal, hogy „bocs, most nem tudom megadni”.

Az őrség meg a kamerák viszont nem tudják feltartóztatni a nemzeti ügyek kormányát, ha az bevonul a verőembereivel a bankba, és elkéri a pénzt. Márpedig ez megtörtént előbb a bankadóval, és most a végtörlesztésekkel. Amivel amúgy mellékesen a kormány lazán belejavított a már megkötött hitelszerződésekbe, olyan évszázados parancsolatot rúgva ezzel félre, ami eredetileg latinul volt. Ezek után viszont igazán aránytévesztés rászállni az online szerencsejátékra, tekintve, hogy a magyar bankok bármelyikéhez képest egészen kiszámítható, hosszú távon is megbízható szolgáltatók, ahol ráadásul gyakorlással, tudással javíthatja az ügyfél az esélyeit.

Kormányon hamar eljött az igazság pillanata: itt legfeljebb újraelosztást lehet csinálni, egyebet aligha. Pont ez történik: a devizahitelesek megmentése nem működhet másképp, mint hogy valakiktől elvesszük a pénzt, nekik meg odaadjuk.

Ez azonban felveti a kérdést: vajon annyira aranyos, hasznos vagy elesett tagja-e a társadalomnak úgy általában a hitelkárosult, hogy őt külön jutalmazni kellene? Azt az álláspontot, hogy a devizahiteleseket nem kell megmenteni, Simor Andráson és Bokros Lajoson kívül nemigen hallottuk senkitől.

Túl a takarón

Az állam, és általa a társadalom a fenti szempontok alapján jutalmaz, illetve segít bizonyos csoportokat. Van gyermekétkeztetés és gyermekvédelem, mert a gyerek aranyos. Vannak tudományos, művészeti támogatások, és rengeteg pénz megy oktatásra, mert ezek meg hasznosak, ha nem is mindig minden címzett. Amire egyre kevesebb jut, az a legnehezebb sorsúak megsegítése: hajléktalanellátás, mélyszegénység enyhítése, cigánykérdés.

Ehhez képest ki a devizahiteles, akinek a megmentése ekkora epikus nemzeti küldetés lett? Lakást, házat, esetleg minősített esetben autót, nyaralást, lapostévét vásárolt azzal a felkiáltással, hogy egyszer élünk. Amikor például kinézte a házikót, akkor nyilván gondosan ellenőrzött mindent: milyen a közlekedés, van-e problémás szomszéd, iskola, óvoda, bolt a közelben, satöbbi. Egyedül a finanszírozás kérdésére nem fordított kellő figyelmet. A benzinkutakat feltérképezte, a svájci frank és a forint viszonya viszont nem érdekelte. Aki számolt a fejleményekkel, az nem az épp kifacsarható maximális törlesztőt vállalta. Aki egy percig se számolt, az majd most megtanul számolni.

A mentésre váró devizahiteles tehát olyan ember, aki jobb körülmények között él, mint amilyet megengedhet magának. Hitel nélkül talán a szüleinél lakna vagy albérletben, vagy családi ház helyett panellakásban. Vitathatatlan, hogy akkor rosszabbul érezné magát, csakhogy ez önmagában nem indokol közadakozást. Vannak elegen, akik például nem vettek fel devizahitelt, ezért szüleikkel, albérletben vagy panelben élnek, netalán erdei viskókban, roncsautókban, vagy sehol. Ők is örülnének, ha pár millával beljebb lennének. Ezzel szemben az ma már szinte alapértelmezett, hogy akinek a frank elleni spekulációja nem jött be, azt meg kell segíteni. Ráadásul minél mohóbb és minél ostobább volt, annál nagyobb összeggel: a végtörlesztés-hadművelet többet hoz a konyhára, ha nagyobb összegű hitelt vett fel szegény áldozat. Hogyne, tudom, őt galád módon csapdába csalták. Én meg nem nyertem a kaparós sorsjegyemmel, pedig már úgy beleéltem magam, hogy be is vásároltam belőle. Hol reklamálhatok? Mindenkit megmentünk, aki beszopott valami reklámot?

Ha van perverz újraelosztás, az a devizahitelesek megmentése. Hajléktalan óvodások, félmillió reménytelen sorsú cigány, csak Budapesten húszezer csöves, és vagy kétmillió kisnyugdíjas várja a telet, egészen természetközeli, organikus félelemmel, a Maslow-piramis alagsorában. Ehhez képest az uborkafán túl magasra kapaszkodó középosztály rettegése attól, hogy kisebbre kell cserélni a házat vagy az autót – az természetesen érthető és átélhető, csak éppen az enyhítése nem közügy.

A rosszul célzott jutalmazás éppen olyan káros, mint az indokolatlan büntetés. Kutyánál, gyereknél, felnőttnél egyaránt. Túlvállalták magukat a polgártársak, és most kénytelenek lemondani arról, ami sosem volt az övék, amit nem érdemeltek ki, amire nem keresték meg a pénzt. Ha ennek az lesz a tanulsága, hogy az állam úgyis segít, akkor csak idő kérdése a következő hullám.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!