Nemcsak szavakban stand-uposként vagy épp maró humorú videókban foglalkoztatja a klímavészhelyzet és a fenntarthatóság Litkai Gergely humoristát, hanem a Dumaszínház működtetésében is igyekszik érvényesíteni ezekkel kapcsolatos elveit, sőt új projektbe is a fenntarthatóság jegyében vág bele egy mátrai faluban – derült ki a Jövőteremtők powered by BMW című TEDx-videósorozat első részéből.

A fél éven keresztül havi rendszerességgel jelentkező sorozatban hat nagy témakörben – természet, közlekedés/szállítás, energetika, élelmiszer, anyaghasználat, jövő – járják körül felkért előadók azokat a kihívásokat, amelyekkel a fokozatosan felmelegedő Föld erőforrásait egyre nagyobb ütemben felélő, mind népesebbé váló emberiség szembesül.

Litkai Gergely arról is beszélt, mi motiválta, hogy a fenntarthatósággal foglalkozzon; mit mondana majd a gyereknek, ha ez ügyben nem tenne semmit; miként alakítja át saját életét komposztálással, hulladékmenedzseléssel, kevesebb repülőúttal, a mindennapi ügyeket gyalogosan intézve; hogyan érvényesíti a fenntarthatóság elveit a Dumaszínház működtetésében; miként valósítja meg szándékait Parádsasváron – nulla energiakibocsátással, ökológiai szemlélettel – induló turistaház-projektjében.

A humoristának nincsenek illúziói, szerinte a Covid-járvány is azt mutatta, hogy „hajlandók vagyunk drasztikus változtatásokra, de rá kell szorítani minket”. Erre szerinte szükség is lesz a rendelkezésre álló szűk időkeret miatt, hiszen a nulla szén-dioxid-kibocsátást a 2050-re kitűzött határidőig önkéntes vállalásokkal nehéz lesz teljesíteni.

Litkai Gergely ugyanakkor optimista a változtatásokat illetően, mert szerinte ez kutya kötelesség, hiszen „a cselekvés a legjobb magatartásforma”. Ebben szerinte a humornak is komoly szerepe van, mert a nevetés utáni 30 másodperces idősávban sokkal befogadóbb az ember. Tudományos tény – állítja –, hogy „ilyenkor sok dopamin szabadul fel, és be lehet nyomni a durva információkat”.

Kulcsfontosságú szerinte, hogy hitelesen tudjunk beszélgetni a kihívásokról és a megoldási lehetőségekről, és akár kis lépésekkel is előrehaladni. Elismerte, hogy ő ilyen szempontból néha “kellemetlen beszélgetőpartner”. Nagyobb léptékekben gondolkozva a környezeti károk megadóztatásának fontosságáról beszélt: „különben az állam bevételei sosem fogják fedezni azokat a károkat, amiket okozunk”. Kételkedik abban, hogy eredményhez vezet, ha mindenki csak a növekedésben bízik, inkább érdemes azt tudatosítani, hogy nem csupán úgy lehet jó az életünk, ha mindenből több van. Abban ugyanakkor nem bízik, hogy a széttartó nemzetközi politika dűlőre jut a kérdésben. Inkább azt tartja valószínűnek, hogy több jelentős szereplőt is érintő kataklizma kell majd ahhoz, hogy érdemi előrelépés történjen. „A kérdés, hogy ez akkor következik-e be, amikor még tudunk tenni bármit, vagy az után, hogy már nem.”

A fenntarthatóság előremozdításában nagy szerepük van szerinte a kis közösségeknek, hiszen a döntéshozók is tagjai egy-egy ilyennek. „Társas lények vagyunk, ez a legnagyobb nyomás. Ha meglesz ez a szükséges plusz a társadalomban, akkor talán a döntéshozók is kellemetlenül kezdik majd érezni magukat.”