A vonatkozó uniós támogatások befagyasztása miatt kétséges, sikerül-e folytatni a debreceni Civaqua-programot, amitől azt várják, hogy megelőzze a debreceni Nagyerdő további kiszáradását, illetve hogy új életet leheljen a kiszáradt erdőspusztai tavakba – írja a Debreciner.
A lap szerint a program eredetileg azt célozta, hogy a Keleti-főcsatornán keresztül juttassák el a Tisza vizét a város kiszáradó környezetébe, de csak az első üteme (a Tócó-patak vízpótlása) valósult meg, mert a másodikra szánt uniós forrásokhoz a jogállamisági feltételek nem teljesítése miatt nem sikerül hozzájutni. A kormányzat pedig a közelmúltban azt is egyértelművé tette: a programra máshonnan nem fognak forrást előteremteni.
Nem így a város környékén épülő akkugyárak vízigényére. Nekik ivóvíz minőségű vizet biztosítanak. Minderre a BMW számára akkumulátorokat szállító kínai EVE Power gyárával kapcsolatban online tartott környezetvédelmi közmeghallgatást követően derült fény a lap szerint.

Az épülő CATL-gyár 2023-ban
Fazekas István
A meghallgatáshoz a szintén érintett Hajdúböszörmény is küldött be kérdéseket, és az ezekre kapott, velük megosztott válaszokból kiderül, hogy az EVE Power számára napi 1900, a CATL-nak napi maximum 5500 köbméter hígítóvizet biztosítanak a Keleti-főcsatornából a balmazújvárosi víztisztítón keresztül, és az ehhez szükséges infrastruktúra-fejlesztést részben kormányzati forrásokból végzik el.
A lap kiszámolta, hogy
az akkugyáraknak összesen biztosított 2 007 500 köbméter éves vízmennyiség több, mint az az évi 2 millió köbméternyi, amit a Civaqua-programban akartak volna csak a Nagyerdőbe juttatni,
és több, mint az erdőspusztai tavak feltöltésére szánt évi 1,7 millió köbméter.
A erdőspusztai tavak egyike a Vekeri-tó (címlapképünkön 2022-ben), ami már a 2022-es aszály idején is kiszáradt, majd 2023 elejére visszapótlódott. A tóról egy utazási vlogger készített több videófelvételt is: tavaly december elején még volt benne némi víz, január végére viszont már semmi. A vlogger úgy számolt:
8-9 tavunk eltűnt így a semmibe.

Eleink a folyószabályozással kiengedték a vizet a Kárpát-medencéből, és ugyan már száz éve rájöttek, hogy ami maradt az kevés, de csak a múlt század közepére-második felére jutottak oda, hogy visszaduzzasszák a Tiszát. Ettől azonban az Alföld nagy része öles léptekkel halad az elsivatagosodás felé. A kiegyenesített folyókon gyorsan lefutnak az árvizek, a belvizet hamar elvezetjük, közben egyre kevesebb a csapadék a klímaváltozás miatt. Új fogalmat is tanulhatunk: téli aszály. A bő négy évtizede létrehozott Debrecen-környéki víztározók az akkori ígéret szerint legfeljebb tíz évente ürültek volna ki, most örülhetünk, ha valaha még lesz még bennük víz. A már most is hivatalosan félsivatagos területnek számító Homokhátságon is sorra száradnak ki a tavak, volt olyan, aminek még a medre is kiégett, miután kigyulladt benne a nád. A kulcs a vízvisszatartás, ki a belvízelvezető csatornát torlaszolja el, ki otthagyná belvizet a mélyebben fekvő földeken, vagy visszalassítaná a folyókat, különben nézhetjük, ahogy az egykori szántókon homokdűnéket épít a szél. Videóriport a lassan sivataggá váló Alföldről.