Antal Dániel: A járvány megrengeti a kreatív iparágakat

Antal Dániel

8 perc

2020.03.18. 18:30

A hazai kreatívipar a járvány előtt is komoly kihívásokkal küzdött – a helyzet most csak súlyosbodik majd. Vélemény.

Bezártak a mozik, törölték a koncerteket és a színházi előadásokat, a stand-upokat. Nagyobb stábokkal lehetetlen filmet forgatni, a turnézás, az utazás szinte lehetetlenné vált. Európa egyes országaiban már bezárták az éttermeket, a kávézókat és a plázákat is. Ezek az intézkedések rövid távon borzalmas hatással lesznek a kreatív iparágakra, de általában a munkaerő-intenzív szolgáltató iparágakra, például a vendéglátásra, a hotelszolgáltatásokra is. A makrogazdasági értelemben ciklikus ágazatok mindig élesen reagálnak a kereslet változására, de

ilyen drasztikus keresletváltozásra legfeljebb háborús időkben volt eddig példa.

Amikor egy koncert elmarad, akkor nem csak négy, öt, vagy akár egy szimfonikus zenekarnyi művész marad munka nélkül, hanem az őket menedzselő csapat, a színpad-, fény-, és hangtechnikusok is. A legkisebb színpadokon is három-négy ember dolgozik a háttérben, a nagyobbakon meg több mint kétszáz. Hasonló a helyzet a színházban vagy egy standup show esetében is.

A mozik bezárása nyilván érzékenyen érinti az ott lévőket és a kapcsolódó büféket, de a magyar gazdaságra ennél sokkal nagyobb hatása van a filmforgatások elmaradásának. A magyar kreatív ágazatoknak, filmgyártóknak, utómunka-stúdióknak, zenészeknek és az őket kiszolgáló szállodáknak, vendéglátó vállalkozásoknak ez több tízmilliárdos bevételkiesést okoz.

A kreatíviparban dolgozó művészeknek, technikusoknak és menedzsereiknek általában nincsen munkaviszonya és állandó jövedelme. A hat éve több mint 10 országban folytatott felméréseim szerint a professzionális zenészek évente minimum 30-40 forrásból, döntően zenei rendezvényekből szerzik meg a bevételeiket. A filmesek a produkció méretétől függően 2-3 vagy több forgatásból. Ha ezek elmaradnak, a kreatívipari dolgozóknak nincsenek kivehető szabadnapjaik, nincsen honnan tápénzre menniük (hiszen, ha elmennének, önfoglalkoztatóként azt maguknak fizetnék), és az első naptól minden száz százalékban a zsebükre megy. 

Az előző nagy válság 2008-2012 között azt mutatta meg, hogy a kreatív iparágak különösen jól viselik az elhúzódó válságokat, mert a hagyományos munkaviszony helyett képesek rugalmasabban reagálni – igaz, az iparágban dolgozók kiszolgáltatottságának a növekedésével. Mivel a kreatív iparágak egy része, különösen a zene, a filmgyártás, a színház nagy számban alkalmaz alacsony iskolai végzettségű fiatalokat is, az előző válságban a kreatív iparágaknak nagyon jelentős szerepe volt a gazdasági válsággal járó anyagi kiszolgáltatottság mérséklésében. 

Hasonló a szerepe a vendéglátásnak és a turizmusnak is. Ezeknek az iparágaknak az is a jellemzője, hogy a napi, heti bevételt szinte azonnal kifizetik, és legnagyobbrészt bérezésre fordítják. Vagyis a koncerteken, színházakban, mozikban, vendéglőkben, szálláshelyeken kiadott pénz nagy része azonnal visszakerül a magyar gazdaságba, az adók megérkeznek a kincstárba és a járvány idején túlterhelt egészségügyi kasszába, míg például az autógyártás esetében a legtöbb ilyen bevétel késve, vagy külföldön jelentkezik, hiszen például a robotok után nem fizet senki egészségügyi hozzájárulást.

A mostani járvány által előidézett gazdasági válság azonban egészen másmilyen lesz, mivel az előadóművészetekre épülő kreatív iparágak, vagy az olyan nagy munkaszervezetet igénylő munkák, mint a filmforgatás, hosszabb időre lehetetlenné válnak. A járvány idején különösen fontos, hogy a társadalom megőrizze a gazdasági teljesítőképességét, és a még munkaképes, de a közlekedésben, kapcsolattartásban erősen korlátozott dolgozók képesek legyen a családjuknak és a nemzetgazdaságnak jövedelmet termelni, támogatni a beteg családtagokat, és gondoskodni tudjanak az ellátásra szoruló gyerekekről és idősekről is. Ebben azonban a kreatív iparágak jelentős része nem tud részt venni, mivel ezeket érintették az első korlátozások. 

Kedvenc alkotóink, zenészek, színészek, filmesek és a mögöttük gyakran nem látható sok ezer technikus, segítő, menedzser a társadalom szolidaritására van utalva. Az olyan civil kezdeményezések, amelyekben a résztvevők vállalják, hogy nem váltják vissza az elmaradt előadásokra szóló jegyeiket, fontos és figyelmes gesztusok, de gyakran csak egy pár napra, hétre elég levegőt adnak a produkciónak.  A kreatív szakmákban gyakorlatilag nincsenek nagyvállalatok – még közepesek is csak elvétve –, és majdnem mindenki egyéni vállalkozóként vagy mikrovállalkozóként dolgozik, minden tartalék nélkül. 

A kreatív iparágak tehát a magyar társadalom és a magyar állam szolidaritására vannak utalva. Az első magyar, és az ebben a témában részletesebb első szlovák zeneipari jelentésben megmutattuk, hogy a régió politikusai által kedvelt autógyártáshoz képest a kreatív iparágak lényegesen nagyobb arányban járulnak hozzá a közterhekhez.

A zeneipar relatív adóterhelése sokszorosa az autógyártásénak, és a magyar filmgyártás a nagyon bőkezű adókedvezmények ellenére is sokat tesz hozzá a nemzetgazdasághoz. A kreatívipari kisvállalkozások csődje nem csak borzasztó hatással lesz a dolgozókra és a magyar kulturális élet sokszínűségére, de az átlagosnál nagyobb hatást fog gyakorolni az elkerületlen nemzetgazdasági recesszióra is. 

Magyarországon és a visegrádi országokban az elmúlt évtizedben általában a kreatív iparágak számára kedvezőtlen, és az erősen automatizált gyártó iparágak, főleg az autógyártás számára kedvező gazdasági környezetet teremtett. Ennek a rövid távon talán logikus politikának a következménye, hogy a magyar gazdaság viszonylag alacsony hozzáadott értéket termel, vagyis kevés jövedelem keletkezik a vállalati szektorban, a lakosságnál és az adóbevételek formájában az államnál.

A kreatív iparágaknak nemcsak az adóztatása nagyon kedvezőtlen a termelő szférához képest, hanem a munkafeltételek és az érdekérvényesítés lehetősége is nagyon rossz. Munkaadói szervezetek, HR osztályok és reprezentatív szervezetek, szakszervezetek, illetve ágazati koordináció nélkül az emberek továbbképzése nem megoldott, a munkaerőgazdálkodás nem hatékony – a kreatíviparágak művészei, technikusai olyan feladatokat kell maguknak megoldaniuk, amit a legtöbb munkavállaló számára egy nagyobb vállalat vagy közintézmény humánpolitikai osztálya old meg.

A magyar filmesek, zenészek, technikusok, és nyilván más, szintén mikrovállalatokban dolgozó kreatívok a 2012-2020 közötti konjunktúra idején nem a hozzáadott értékük növelésével, a munkájuk minőségének, a szaktudásuk elmélyítésével voltak elfoglalva, hanem a mennyiség növelésével.

Természetesen voltak hatalmas minőségi fejlődések is, amit jól láthattunk például a filmes sikereken, de a kedvezőtlen munkafeltételek és a legtöbb kreatívipari vállalkozás számára kedvezőtlen adózási környezet miatt arra nem jutott lehetőségük, hogy a humán tőkéjüket módszeresen fejlesztve a munkájuk értékét is érdemben közelítsék a legversenyképesebb európai gazdaságokéhoz. Ezekben a problémákban a magyar kreatívok nincsenek egyedül - részletes kutatásaim szerint hasonló a helyzet Csehországban, Szlovákiában, Horvátországban, sőt, bizonyos mértékig Ausztriában is. 

Európa-szerte és Magyarországon is elindultak az első válságkezelő intézkedések.  A jegybank már javaslatokat tett a pénzügyi stabilitás megőrzésére, az EU gyorssegélyt adott a keleti tagállamoknak, és sok nyugat-európai ország már többféle intézkedést tett a fogyasztói kereslet fenntartására és a vállalkozások likviditásának megőrzésére. Ezek az intézkedések kétségkívül hasznosak lehetnek a kreatívipari vállalkozások egy részének is. Ennél azonban sokkal specifikusabb megoldásokra is szükség lesz, mert a kreatív iparágak helyzete Magyarországon és a visegrádi országokban is meglehetősen mostoha volt már a most záruló évtized konjunktúrája idején is. 

Ha abból indulunk ki, hogy Kínában a legszigorúbb társadalmi-gazdasági korlátozó intézkedések 50 nap után hoztak eredményeket, akkor be kell lássuk, hogy a kreatív ágazatok jövedelemkiesése legalább 20-30 százalék lesz idén. A most kibontakozott, gyors és mély recesszió olyan, mint maga a koronavírus-járvány: gyógyír nemigen van rá, a hangsúlynak a megelőzésen kell lennie.

A legtöbb mikrovállalkozás tartalékai hetekre, esetleg 1-2 hónapra elegendőek. A gazdaságpolitikusok a 2008-as válság óta elég jól tudják, hogy miként lehet bankokat vagy autógyárakat megmenteni –

de arról sokkal kevesebbet tudnak, hogy egy világosító bt-je, egy zenekar kft-je, egy egyéni vállalkozó színművész hogyan maradjon talpon a válságban.

Ezeket a javaslatokat most, villámgyorsan kell a kreatív szakmáknak megfogalmazniuk, azután, hogy elindulnak a csődök, az elbocsátások, sokkal nehezebb lesz megmenteni a vállalkozásokat. 

Mit lehet ilyenkor tenni? A magasabb hozzáadott értékű, fejlettebb gazdaságokban válságban szokták az évek óta halogatott továbbképzésüket megoldani, de ez jelenleg ezer ok miatt lehetetlen: a döntően szabadúszó dolgozók beiskolázása intézményesen megoldatlan, a képzőhelyek maguk is zárva vannak, az online elérhető képzések száma korlátozott és a minősége nem mindig ellenőrzött.

Az idegőrlő várakozással, bezártsággal járó hetekben, hónapokban, úgy gondolom, két dolgot tehetnek a kreatív szakmákban dolgozó művészek, technikusok és menedzserek.

  • Egyrészt az internet segítségével elindítják azokat az ágazati önszerveződéseket, amelyek később lehetővé teszik, hogy egy gazdasági válságban szervezett át- és továbbképzések induljanak, létrejöjjenek a mikrovállalatok felett átívelő szolidaritási formák, például a munkanélküli-ellátás keretei, és a gazdasági érdekegyeztetésbe való bekapcsolódás szervezetei.
  • Másrészt az elkerülhetetlen recesszió utáni kilábalásra olyan programokat dolgoznak ki, amelyet a gyártóiparágaknál, a mezőgazdaságnál lényegesen magasabb foglalkoztatási, hozzáadott-érték teremtési és adózási potenciállal rendelkező kreatív ágazatok számára megteremtik a nemzetgazdaságon belüli jobb érvényesülés, gyorsabb növekedés lehetőségét. 

Kollégáimmal néhány hete mutattuk be az első Közép-európai zeneipari jelentést, amely 10-12 országra jellemző problémákat és javaslatokat fogalmaz meg. Az elmúlt években szerzett tapasztalataim alapján azt gondolom, hogy a magyar zenészek, filmesek, színházi szakemberek helyzete nagyon hasonló a visegrádi régióban dolgozókhoz, és sok tekintetben az egész európai kreatív iparágakéhoz. Bár ezeket az elképzeléseket jobb lett volna a nyolc éve tartó konjunktúra idején megvalósítani, a mostani járvány utáni gazdasági visszaesésben talán az EU-s sorstársakkal együtt a társadalom többi részének nagyobb megértése mellett lehet ezekhez a reformokhoz hozzákezdeni.

A következő fellendülés idején a magyar társadalom még elöregedettebb lesz, az automatizáció még több ipari és szolgáltató munkahelyet fog megszüntetni, és európaiságunk, fejlettségünk elsősorban a kreatív területeken fog számunkra igazi, értékes munkahelyteremtő lehetőségeket szülni.

A szerző az első magyar, szlovák és horvát és közép-európai zeneipari jelentés szerzője, illetve a Magyar Nemzeti Filmalap számára készült gazdasági hatáselemzések szerzője és társszerzője.